Masayasu Ito, a Sony egyik alelnöke beszélt a japán Nikkei magazinnak arról, hogy a későbbiekben tervezik majd bővíteni a PlayStation VR felhasználóinak körét. Ezzel kapcsolatban még semmilyen konkrétummal nem állt elő az úriember, azonban elmondta, hogy a PC egy logikus célpont lenne, hiszen a PlayStation 4 eleve PC-szerű alkatrészekből építkezik.

Ito elmondta, hogy jelenleg leginkább a játékokra és a PlayStation VR megjelenésére koncentrálnak, de később biztos, hogy "számos irányba bővíteni szeretnének".

Maga a PlayStation VR nagyjából úgy csatlakozik a konzolhoz, mint ahogy például az Oculus Rift a PC-hez: USB és HDMI kábelek kombinációjával. A PlayStation VR azonban még egy külső feldolgozó dobozkával is érkezik, ami megbonyolíthatja a dolgokat, ráadásul a PC-s játékokat kompatibilissé kellene tenni a PlayStation Camerával és a Move kontrollerekkel (bár csak a fejmozgáskövetéshez megoldhatja a kamera kezelését a driver is).

Érdekes lenne, ha a Sony betörne vele a PC-s piacra is, mert akkor elég kemény konkurenciát jelenthetne a többieknek a PS VR, már csak az ára miatt is.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bzsolt
Bzsolt
2016. márc. 29. 18:19
#2

Végre, ezt a hírt vártam már :D

A SONY elég jó befutó lehetne pc-n is :)

Whysper
Whysper
2016. márc. 29. 13:36
#1

bevétel maitt hülyeség lenn enem kiadni arra is. Föleg,hogy azér tsok esetben elég szépen megtudnak felelni a PC-k a rendszerigénynek

nemlehet
nemlehet
2016. márc. 29. 19:35

Ha magán az eszközön van haszon megéri kiadni. Nagy a hype, az OR sokak szerint elszúrta azzal, hogy csak bundle-ben lehet kapni (így nagyon elszaladt az ára) sokat el fognak tudni adni belőle. Mondjuk kérdés milyen játékok fogják támogatni, mert azért ez szerintem nem csak egy kapcsoló átpöccintése az engine-ben.

Vissza az oldal tetejére