Az AMD háza táján még idén megjelenhetnek az első ZEN 5 architektúra köré épülő központi egységek, ezt már a vállalat vezetője, Dr. Lisa Su is megerősítette korábban, igaz, a pontos forgatókönyvet sajnos még nem ismertették, azaz pontosan nem tudható, az egyes modellek mikor érkeznek meg a boltok polcaira. A megjelenés felé vezető úton valószínűleg remekül haladnak az újdonságok, legalábbis erre utal a legfrissebb lapkakészlet-driver, ami a V6.03.19.217-es verziószámot viseli.
Ez a szoftver az ASUS RoG X670 Crosshair Hero alaplapjának hivatalos terméktámogatási lapján jelent meg, de ezzel egy időben egyéb forrásokból is elérhető. Maga a driver a jelek szerint nemcsak az asztali-, hanem a mobil rendszerekhez is passzol, így a RYZEN 6000-es, a RYZEN 7040-es, illetve a RYZEN 8000-es sorozat összes tagját támogatja, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül.
Ez önmagában nem lenne különlegesség, ám a driver tartalmaz néhány váratlan bejegyzést is, amelyek arra utalnak, már a 9000-es sorozatú AMD processzorok érkezésére is felkészítették. Egyelőre hivatalosan egyetlen egy 9000-es sorozatú AMD központi egység sem jelent meg, ám a várakozások szerint a 9000-es széria lényegében a ZEN 5 alapú felhozatalt takarja majd, és az időzítés is erre utal. Ahhoz, hogy a megjelenés tervezett időpontját tartani lehessen, megfelelő támogatást kell biztosítani az újdonságokhoz, így azokat elkezdhetik tesztelni és alkalmazni a partnerek.
A szóban forgó drivercsomagban jelen van az AMD PMF Driver, ami lényegében a Platform Management Framework rövidítése. Ez a driver egy központosított keretrendszert biztosít a rendszer számára annak érdekében, hogy menedzselhető legyen a teljesítmény, a fogyasztás, illetve a rendszer hőmérséklete is. A rendszer menedzselésében a különböző szenzor-adatok mellett az operációs rendszertől származó információk, a platform állapota, illetve a különböző rendszer-paraméterek egyaránt segítenek, ezekkel dinamikusan lehet optimalizálni a működést. Azzal, hogy ez a kritikus fontosságú driver már támogatja a RYZEN 9000-es sorozat tagjait, arra következtethetünk, hogy a bejelentés előtt álló processzor-sorozatok tesztelése már javában zajlik.
Az persze nem nyert konkrét megerősítést, hogy a ZEN 5 alapú processzorok tényleg a RYZEN 9000-es sorozatot erősítik majd, ám a támogatás időzítése mindenképpen erre utal, hiszen az érkező asztali és mobil platformok esetében most már időszerű gondoskodni a megfelelő szoftveres támogatás biztosításáról
Amennyiben a RYZEN 9000-es sorozat tényleg a ZEN 5 alapú modelleket takarja, akkor a mobil Strix Point platform esetében a RYZEN 9050H vagy U, míg a Fire Range sorozatnál a RYZEN 9055HX nevezéktan léphet életbe. A Strix Halo a RYZEN 9050-es jelölést kaphatja, míg az asztali Granite Ridge processzorok a RYZEN 9000-es jelölést kapják, például RYZEN 9 9950X(3D) kivitelben, hogy csak a csúcsmodelleket említsük.
Noha a fentiek logikusnak tűnnek, fontos kiemelni, hogy hivatalos forrásból még nem nyertek megerősítést, így érdemes egészséges gyanakvással fogadni az információkat.