Marissa Mayer, a Yahoo egykori vezérigazgatója a napokban egy interjúban érdekes dolgokról mesélt. A Tech Brew-val folytatott beszélgetésben egyebek mellett téma volt az, hogy mit kellett volna a Yahoo-nál másként csinálni ahhoz, hogy a platform sorsa ne így alakuljon, és kiderült, hogy egészen más irányba is elmehetett volna a történet, ha egy másik céget vásárol meg a cég, és nem a Tumblr-t.
A Yahoo szebb napokat is megélt, ma már a Verizon tulajdonában áll, és annyiért vásárolták fel, amennyiért korábban maga is képes lett volna nagyobb szolgáltatásokat megvenni. De jelentős részben a rossz akvizíciós döntések eredményeként tart most ott a Yahoo, hogy a Verizon szárnya alatt vegetál. A 29 éves cég nagyon sok dolgon ment keresztül, rengeteg nehéz éve volt 2010 után. 2008-ban a Microsoft még több mint 45 milliárd dollárt akart érte fizetni, de ezt elutasították, 2012-től pedig folyamatosan lefelé épült a cég.
Marissa Mayer 2012-ben ült a vezérigazgatói székbe, és egészen addig töltötte be ezt a szerepet, ameddig a Verizon tulajdonába nem került a platform, akkor távozott a cégtől. Most pedig elmondta, hogy mielőtt a Yahoo bejelentette a Tumblr megvásárlását, más opciókban is gondolkodtak. Az teljesen normális, hogy egy nagy akvizíció előtt különböző szolgáltatások megszerzésében gondolkodik egy vállalat, és mérlegeli, hogy mivel járhat a legjobban. Nos, a Yahoo-nál ott követhettek el nagy hibát, hogy nagyon rosszul mérték fel a helyzetet.
Elmondta az interjúban Mayer, hogy a Tumblr mellett a Hulu és a Netflix akvizíciójában is gondolkodtak, a Hulu nem is lett volna sokkal drágább.
1,1 milliárd dolláros vételáron jutott hozzá a Yahoo a Tumblrhez nagyjából tíz évvel ezelőtt, 2013-ban. De utólag már egyértelművé vált, hogy szinte csak jobb döntést hozhatott volna ennél. Akkor is lényegesen jobban járt volna, ha a zsebében tartja azt a vagyont, amit a mikroblogra költött. Annak idején a Tumblr iszonyatosan nagyot ment, meredeken emelkedett a felhasználói bázisa, de szinte ugyanolyan gyorsasággal szakadt össze különböző okokból.
A Hulu 1,3 milliárd dollárjába került volna a Yahoo-nak, a Netflixért viszont már lényegesen többet kellett volna fizetnie, annak 4 milliárd dollár lett volna akkor a vételára. De akár mennyivel is lett volna drágább a felvásárlás, Mayer szerint minden esetben jobban járt volna a cég. Bár azért azt halkan hozzátesszük, hogy nem vagyunk abban biztosak, hogy a Netflix a Yahoo vezetése alatt is ugyanolyan sikeres lett volna, mint ahogyan a pályája végül alakult a Yahoo akvizíció nélkül.
2016-ban az 1,1 milliárd dollárért felvásárolt Tumblrt 230 millió dolláros értéken írta le a Yahoo, és ekkor még közel sem volt a gödör alján a platform. Még ma is üzemel, de már nem a Yahoo, illetve a Verizon tulajdonát képezi, hanem a WordPress kezében van. Egészen bagatell összegért cserébe, 3 millió dollárért vette át a WordPress az egykor dollármilliárdokra értékelt mikroblogot.
Érdekesség ennek kapcsán, hogy a Yahoo-nak egyébként annak ellenére is volt videostreaming szolgáltatása, hogy végül nem vásárolt fel jelentősebb platformot. Többnyire önálló erőből elindította a Yahoo Screent, és ki is termelt néhány kevésbé ismert szériát. A legtöbben talán a Community (Balfékek) című sorozattal találkozhattak, de arról azért nincs szó, hogy ezt végig a Yahoo készítette volna, csak a hatodik évadot hozta össze, ezt követően a sorozat véget is ért.