Tavaly több extravékony okostelefon is megjelent az iPhone Air által ihletve. Az Apple versenyzője mellett a Samsung bevezette a Galaxy S25 Edge modellt, a Motorola pedig az újragondolt Edge 70-nel szállt ringbe, de még a Tecno és az Infinix is tervezett kecsesebb költséghatékony gépeket.
Azonban gyorsan kiderült, hogy az iPhone Air közel sem lett olyan siker, mint amire az Apple számított, és a többi vállalat is csalódott. Több cég is szeretett volna ilyen masinát bemutatni, hogy megmutassa, mire képes, de végül a tervezett eszközök egy része a fiókban maradt. Most arról számolhatunk be, hogy a Xiaomi is elismerte, hogy dolgozott egy rendkívül kecses készüléken, de ez végül parkolópályára került.
Maga Lu Weibing, a Xiaomi vezérigazgatója és alapító partnere ismerte el egy élő beszélgetés alkalmával a napokban, hogy a vállalat mérnökei dolgoztak egy ultravékony okostelefonon.
Szeretett volna a Xiaomi versenybe szállni a nagyon vékonyra faragott készülékek körében, de végül erre nem került sor. Weibing saját bevallása alapján a fejlesztés egyébként elég messzire jutott, szinte az utolsó pillanatban döntött úgy a kínai alakulat, hogy nem küldi bevetésre a terméket. A szakember beszámolója szerint annyira előrehaladott volt a fejlesztés, hogy igazából már közel volt a tömegtermelés megkezdéséhez.
A vezérigazgató nem az iPhone Air kudarcát említette elsődlegesen a projekt leállításának okaként, hanem azt, hogy túlságosan kompromisszumos lett volna a masina. Nem volt elégedett a cég az üzemidővel, de a teljesítmény is hagyott kívánnivalót maga után, vélhetően a túlzott melegedés miatt. A későbbiekben azonban még visszatérhet a Xiaomi ehhez a “kategóriához”, ha sikerül megoldani azokat a nehézségeket, amiket problémaként azonosítottak első körben.
Miután kiderült, hogy a Xiaomi pengevékony mobilja közel volt a bevezetéshez, a Digital Chat Station megszerezte a tervezett masina specifikációját. Ezáltal rögtön arról is be tudunk számolni, hogy mire lett volna képes a “Xiaomi Air”.
A mobil állítólag egy 6,59 hüvelykes, AMOLED technológiás megjelenítővel készült, ami 2712 x 1220 képpontos felbontást biztosított volna. Állítólag a főkamerája egy 200 megapixeles szenzorral rendelkezett volna, így meg tudta volna oldani szükség esetén a 4-szeres “lossless” zoomolást távolabbi témák megörökítése esetén. Egy csúcskategóriás megoldásnak ígérkezett a szerkezet, ugyanis a Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5-tel tervezték elindítani.
A DCS által megszerzett specifikáció szerint a termék 6 milliméternél vékonyabb lett volna, de ennél többet nem tudunk a kecsességéről. Elképzelhető, hogy az már nem is dőlt el, hogy milyen vékony legyen. Erre enged következtetni az is, hogy az akkumulátor kapcsán annyit tudott elmondani a forrás, hogy 5-össel kezdődhetett volna a kapacitás. Ezek alapján valószínűleg a tervezők még azon tanakodtak, hogy milyen teleppel, mennyire vastag köntösben alkossák meg a gépet.
Az Apple állítólag nem adta fel az iPhone Air fejlesztését, és könnyen lehet, hogy ha később sikerül ezzel jelentősebb sikereket elérnie, akkor a Xiaomi és a többi gyártó is újra belefog ebbe a fejlesztésbe.