A WINDOWS 11 ÚJ BÉTA VÁLTOZATA MÁR JÓL KEZELI A RYZEN PROCESSZOROK L3 CACHE-ÉT

Egy másik hibára, ami a Preferred Core funkciót érinti, rövidesen szintén érkezhet javítás.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. okt. 19. 11:40
A Windows 11 új béta változata már jól kezeli a RYZEN processzorok L3 Cache-ét

A Microsoft legújabb Windows operációs rendszere, a Windows 11 a hónap elején vált elérhetővé, ám a Windows Update-en keresztül történő terjesztése több hullámban zajlik majd, egészen 2022 közepéig, vagyis aki türelmesen vár a frissítés érkezésére, hónapok múlva kaphatja meg azt. Természetesen ennél előbb is kezdeményezhetjük a Windows 11-re történő váltást, ahogy azt korábbi írásunkban már említettük. Akkoriban azt tanácsoltuk, érdemes néhány hetet, esetleg hónapot várni azzal, hogy a Windows 11-et a fő rendszerünkre telepítjük, ugyanis a rajt után jellemzően fény szokott derülni olyan hibajelenségekre, amelyekre a Windows Insider Preview programon belül nem figyeltek fel.

Ilyen hiba az a RYZEN processzorokat érintő bug is, amely miatt az L3 Cache késleltetése jelentősen megnő, ezzel egy időben pedig az L3 Cache adatátviteli sávszélessége is csökkenhet, vagyis teljesítménycsökkenésre lehet számítani a különböző alkalmazások alatt. A Microsoft hivatalos bejelentése szerint eSport címek esetén akár 15%-kal is csökkenhet az FPS érték a bug miatt, egyéb alkalmazásoknál pedig 5% körüli átlagos lassulásra lehet számítani, és a „normál” játékoknál is 10% alatti a teljesítménycsökkenés, jellemzően közelebb áll a 0-5% közötti szinthez. Érdekesség, hogy korábban már érkezett egy frissítés, ami miatt még rosszabbá vált a helyzet, ám a legújabb patch végre visszaállítja a normál állapotot.

Galéria megnyitása

Nemrégiben ígéretet tett az AMD arra, hogy még októberben megérkezik a javítás az L3 Cache hibájára, és igazából sikerül is tartani az ígéretet, ugyanis a Microsoft éppen a napokban tette elérhetővé a 2200.282-es Windows 11 build béta verzióját, amely alatt végre helyreállt a Windows 10 alatt már megtapasztalt rend. Ezzel persze csak egy hibát száműztek, ami az L3 Cache kezelését illeti, ezen kívül sajnos van egy másik bug is, ami a RYZEN processzorok Preferred Core funkcióját érinti.

Ez, vagyis a Preferred Core funkciót érintő hiba főként az egy szálon futó, illetve kevés szálat igénylő programok alatt érezhető, ugyanis a nem megfelelő működés következtében teljesítménycsökkenésre lehet számítani bizonyos alkalmazások alatt. A Preferred Core funkció működését akadályozó hibára természetesen szintén október folyamán érkezik javítás, ám ez még sajnos nem érhető el, de az elkövetkező napok folyamán ennek megjelenésére is számíthatunk a Beta és a Preview csatornán keresztül.

A Windows 11 fentebb említett buildje egyéb hibajavításokat is tartalmaz, amelyek a Start Menü, a PowerShell, a Windows Remote Management, a Server Manager, illetve számos egyéb funkcióban rejlő bugokat száműznek. Ebben persze nincs semmi csoda, hiszen a Windows 11 még csak most jelent meg, és ahogy egyre szélesebb réteg kezdi használni, egyre szerteágazóbb módon, egyre több olyan kisebb-nagyobb hibára derül fény, amelyekre a Windows Insider Preview programon belül nem figyeltek fel a tesztelők. Remélhetőleg rövidesen sikerül javítani a legsürgetőbb hibákat, utána zökkenőmentesebbé válhat a felhasználói élmény az új operációs rendszer alatt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
manbali82
manbali82
2021. okt. 19. 15:46
#2

Az egyébként milyen szarul tervezett proci, aminek az L3 cache késleltetésére hatással van bármiféle külső programkód?

Na pont az ilyen AMD féle inkompatibilitások miatt megy nálam alapból a kukába mindenféle gondolat afelől hogy AMD platformra váltok.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. okt. 22. 12:31

@sutyko_hopkins Látom zavar az avatar! :D Elérte a célját,pont az ilyen ,hogy idézzlek "pattanasos anyukamajma 14 eves buzi hulyegyerek" -ek izgalomba hozása miatt van. Szóval akkor ki van 14 éves szinten?! Vicces pali vagy. Amúgy mikor láttál tőlem CSAK AZ AMD!!!! szöveget? Mikor? Sőt, odáig fajultam,hogy eretnek tettel intelt ajánlottam és raktam össze gépet sok esetben,mert egyszerűen elcseszett az AMD árazása. 10400/f, 11400 cikkek megvan? Sőt még magánál a terméknél is a 10400-ra írom,hogy vegyétek vigyétek mert nagyon jó áron van és 3600-as teljesítményt ad durván olcsóbban stb.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. okt. 19. 14:25
#1

Meg is dőlt az intel lefizette a microsoftot nevű amd fan alufólisapkás összeesküvős agyfasz .

Ha ez lett volna a 12. gen megjelenéséig húzták volna a javítást.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. okt. 23. 11:48

Sutyóka, hülyébb vagy a sokévi átlagnál... Helyedben mocskosúl elszégyelném magam és nagyon elgondolkoznék sok mindenen, bár ez neked irgalmatlan nagy nehézségbe kerülne és mivel durván korlátolt vagy így elnézzük neked eme gyengeséget! Barátilag megpaskoljuk a buksidat és elengedjuk azt a rettenet sok f@szságot amit idehánytál az évek alatt.

Vissza az oldal tetejére