Shop menü

A WINDOWS 11 SZEPTEMBERI FRISSÍTÉSE AKADÁLYOZHATJA AZ ALWAYS ON VPN FUNKCIÓ MŰKÖDÉSÉT

A problémát a jelek szerint az okozza, hogy a rendszer nem tud váltani az IKEv2 és az SSTP protokoll között, de erre van egy viszonylag egyszerűen alkalmazható ideiglenes javítás.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Windows 11 szeptemberi frissítése akadályozhatja az Always On VPN funkció működését

A Microsoft legmodernebb Windows operációs rendszerének legutóbbi frissítőcsomagja nem lett egy sikertörténet: számos hibára derült fény, ahogy szélesebb körben is megindult a szeptemberi frissítőcsomag terjesztése, és ezek közül néhány olyan széles körben okozott problémát, hogy a Microsoft szoftverfejlesztőinek nem maradt más választásuk, vészfrissítést kellett kiadniuk, ami leszámol a legsúlyosabb hibajelenségekkel. Ezt követően sem kerülhetett pont a történet végére, újabb hibára derült fény, ami ezúttal a File History működését akadályozhatja, ráadásul csendben, a háttérben fejti ki hatását a bug, és a Windows 11 mellett egyes Windows 10 kiadások alatt is galibát okoz. Időközben egy újabb hibára derült fény, amelynek létezését már meg is erősítette a Microsoft csapata, ez pedig az Always On VPN funkció működését akadályozhatja.

Az Always On VPN lényegében a korábbi DirectAccess funkciót váltja Windows 10 és Windows 11 alatt, valamint a Windows Server kiadásoknál is használatban van. A felsoroltak közül csak Windows 11 alatt okoz problémát a szeptemberi frissítés, méghozzá a  Windows 11 26H1-es, a Windows 11 25 H2-es, illetve a Windows 11 24H2-es verziók esetében, amelyek közül az elsőhöz a KB5124012-es, a másik kettőhöz pedig a KB5124008-as frissítőcsomag formájában érkezett a szeptemberi frissítés. A funkció alap esetben domainhez csatlakozó, illetve domainhez nem csatlakozó rendszereken egyaránt használható, valamint Microsoft Entra ID mellett is működik, méghozzá IKev2 és SSTp alagútprotokollokon keresztül, többfaktoros hitelesítés keretén belül. A szolgáltatás képes automatikusan létrehozni a biztonságos alagutat, mindezt a háttérben teszi, ahogy az adott eszköz az internetre kapcsolódik.

Galéria megnyitása

Ahogy arra a Bleeping Computer munkatársai is rámutatnak, a problémát az okozza, hogy egyes Always On VPN profilok esetében automatikus protokollválasztás van érvényben, amelynek keretén belül az adott eszköz először az IKEv2 protokollt próbálja használni, majd ha ez nem működik, visszavált SSTP-re. A szeptemberi frissítőcsomag telepítését követően ez a visszaváltási folyamat szenved csorbát: az érintett rendszereknél a folyamat megrekedhet a kapcsolódási fázisban és onnan nem is lép tovább; de olyan is előfordul, hogy folyamatosan próbál újracsatlakozni, ám nem jár sikerrel. A sikertelen folyamat végén hibaüzenet is megjelenhet, ami arra hivatkozik, hogy a kiválasztott port már használatban van. Az érintett rendszereknél a Microsoft szakemberei szerint az Alway On VPN szolgáltatás emiatt nem tud kapcsolódni a vállalati infrastruktúrához, ám a hibára van egy ideiglenes gyógyír, míg a végleges javítás meg nem érkezik.

A Microsoft szerint a rendszergazdák azzal állíthatják helyre az Always On VPN funkció működését, hogy az automatikus protokollválasztást deaktiválják, helyette pedig vagy az SSTP vagy az IKEv2 protokollt állítják be aktívként, így a rendszer a kapcsolódás és a működés során nem fog váltani közöttük, ezáltal nem lesz hiba sem. Az Always On VPN profil kezeléséhez pontos leírást nem közölt a Microsoft, így azt a módszert érdemes választani, amivel korábban konfigurálták a szóban forgó profilt. Arról egyelőre nincs hír, hogy a javítás mikorra készülhet el, de mivel elég sokféle problémára készül javítás a háttérben, a folyamat eltarthat egy ideig.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére