Shop menü

A SONY A STELLAR BLADE UTÁN VÉGRE ELTÖRÖLTE A RÉGIÓZÁRAT

A játékosok a pénztárcájuk segítségével egyértelműen leadták a szavazataikat.
Török Roland
Török Roland
A Sony a Stellar Blade után végre eltörölte a régiózárat

A Stellar Blade PC-n elképesztőt rajtolt. Három nappal a rajt után elkelt az első egymillió példány a Stellar Blade PC-s változatából. Így nem csak, hogy a leggyorsabban fogyó történetközpontú PlayStation PC címmé vált, de többszörösen lekörözte a PS5 kiadás eladási sebességét is.

Ez az elképesztő tempó pedig azonnal megdobta a Stellar Blade összeladását is, ugyanis a PS5 verzióval együtt már 3 millió Stellar Blade játékos van a világon, a számuk pedig robbanásszerűen nő.

A fejlesztő Shift Up már be is jelentette, hogy dolgozik a 2. részen, ami egy sztori DLC-nek szánt szálból nőtte ki magát, és terveik szerint 2027-re el is készülhetnek vele.

A nyugati sajtó a Stellar Blade kapcsán jelentős presztízsveszteséget szenvedett el, szexizmusra hivatkozva többen megpróbálták a Black Myth Wukonggal együtt lehúzni a játékot annak értékelésekor. A Stellar Blade-et megemlítve olyan cikkek is születtek, miszerint a fejlesztők nem láttak még nőt, ezért csinálnak ilyen természetellenesen tökéletes karaktereket. 

A játék főszereplője viszont egy valódi modell alapján lett megalkotva, és pont ezért ismét felmerült a body shaming téma, amit manapság már nem csak a „csúnyább”, hanem a túl szép emberek ellen is elkövetnek. Ez annyit tesz, hogy azért bántanak vagy zaklatnak valakit, mert túl szép. Így járt a már említett modell is, aki több személyét érintő támadást is kapott alakja miatt, miután kiderült, hogy ő adja a testét a Stellar Blade-hez.

A Stellar Blade iránti gyűlölethullám annyira feldühített sokakat, hogy csak azért is megvették a játékot, amikor az megjelent. Ez pedig generálta a játék hírét, és így az eladásokat is.

Az elmúlt évek trendje, ami a Concord karakterábrázolását is prezentálta, a videojátékos közösség lázadását vonta magával. Ennek a lázadásnak az egyik kiteljesülése a Stellar Blade, ami nem félt túlszexualizált karaktert ábrázolni.

Az előző cikk óta nem telt el sok idő, de az előrendelések és a kirobbanó eladások teljesen megváltoztatták a Sony álláspontját, már ami a PC-s kiadást illeti. Az alapvetően konzervatív, japán gyökerű vállalat amikor megérkezett PC-re, először úgy tűnt, hogy nem csinál nagy hülyeséget. Később azonban, a Helldivers 2 megjelenése után eldöntötték, hogy PSN fiókot erőltetnek a felhasználóikra, valószínűsíthetően azért, hogy több „PlayStation” felhasználó jelenhessen meg a statisztikákban, mint amennyi valójában van.

A játékosok viszont több szinten is elutasították a PSN-t. Egyrészről, aki tehette, se szívesen regisztrált a Sony-hoz, így meg se vette inkább a játékot. Másrészről a Sony több, mint 180 országot egy tollvonással kizárt a PlayStation PC címek elérhetőségéből. 

A PSN kikényszerítése után a Sony PC-s eladásai drasztikusan visszaestek, az így megjelent játékok rosszabbul teljesítettek, mint több, marketing költség nélkül kiadott indie cím.

A Sony végül eltörölte a PSN megszorításokat az új játékainál, de a régiózárat meghagyta. Ennek vetett most véget a vállalat, ugyanis végre eltörölték az amúgy mindenki által gyűlölt régiózárat.

Visszamenőlegesen, szinte az egész világon elérhetővé váltak így a következő játékok: God of War Ragnarok, The Last of Us Part II Remastered, Spider-Man 2 és Helldivers 2. A Sony mindenesetre jó irányba indult el, a cég maga pedig nemrég bejelentette, hogy a figyelmük nagy részét már a PlayStation 6 fejlesztése köti le, így elképzelhető, hogy hamarosan arról is kaphatunk majd új híreket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére