Shop menü

ELKÉPESZTŐ RAJTOT PRODUKÁLT A STELLAR BLADE PC-N

A modderek is elszabadultak a játék láttán.
Török Roland
Török Roland
Elképesztő rajtot produkált a Stellar Blade PC-n

A játékosok rendesen megbüntették a Sony-t, amiért régióblokkolás áldozatává tette a játékait. A PlayStation Publishing LLC játékok nem lettek túl sikeresek Steamen. Persze így is elkelt a legtöbből pár százezer példány, de az új Horizon játékok, köztük a LEGO kiadás is, elképesztően nagy bukásként jelentek meg.

A Stellar Blade, bár nem Sony játék, a PlayStation Publishing LLC adja ki. Éppen ezért volt kérdés, hogy milyen lesz a fogadtatása. Bár első körben több, mint 100 országban geoblokkolta a Sony, azóta enyhítettek a dolgokon és már csak pár diktatórikus ország van a tiltólistán.

Ennek a PC-s szabadság érzésnek meg is lett az eredménye. A Stellar Blade ugyanis 188,576 egyidejű játékost tudhatott az elmúlt napokban magának Steamen, ami számítások szerint csak ezen a platformon félmillió körüli eladott példányszámot jelent. Ez a remek eladás folyamatosan a TOP 5 legjátszottabb címben tartja jelenleg is a Stellar Blade-et, ami megmutatja, hogy nem érdemes a játékosok akaratával szembe menni, se a karakterdizájn, se a platformot érintő megszorítások esetében sem.

A PC-s Stellar Blade ráadásul hamar önálló életre kelt. Voltak idők, amikor a karakter szkinek a játékokban jutalmak voltak, nem fizetős DLC-k. A mikrotranzakció viszont megjelent az egyszemélyes játékokban is, így a Stellar Blade-ben is. A PC pont ezért „veszélyes” a kiegészítő bevételekre, hiszen a modokkal ez a DLC rendszer kijátszható.

Márpedig a Stellar Blade folyamatosan kapja a modokat. Az egyik leghasznosabb, és sokak által is használt mod az Unreal Engine-es játékokhoz készülő Ultimate Engine Tweaks, aminek segítségével sokak számítógépéről tűnik el a microlag, eltünteti a fölösleges effekteket, optimalizálja a DLSS/FSR felskálázó műveleteket. 

Ahogyan viszont várható volt, a modderek és a modokat használók első sorban a ruhákat érintő modokra mentek rá. A játékban megjelenő karakterek már most számtalan formát ölthetnek, és talán senkit nem lep meg, de a meztelen modok igazán nagy népszerűségnek örvendnek.

A borítóképen Moonling modja látható.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére