A Samsung a korábbi információk alapján mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy a munkavállalói szakszervezet által bejelentett sztrájkot, ami közvetlenül 18 napra, közvetetten viszont akár 5-6 hétre is elgáncsolhatja a Samsung Foundry termelését, még 2026. május 21-e előtt elkerülhesse. A tárgyalásokon a dél-koreai kormányzat munkaügyi illetékesei is jelen voltak, akik egyfajta mediátorként próbálták a megegyezés felé terelgetni az eseményeket, ám úgy tűnt, ennek ellenére sem sikerült végül megállapodásra jutni, ami azt vetítette előre, a vállalat több milliárd dollárnyi kiesésre készülhet a sztrájk miatt.
A Nikkei Asia legfrissebb beszámolója szerint úgy tűnik, az utolsó utáni pillanatban mégis sikerült tető alá hozni valamiféle megállapodást, amivel igazából csak szüneteltetni lehet a sztrájk aktiválását, teljes elkerüléséhez további tárgyalásokra lesz szükség, de ez már így is egy óriási előrelépés, aminek mindkét fél örülhet – főleg a Samsung vezetése.
Az eredeti tervek szerint 2026. május 21-én lépett volna életbe a sztrájk, de néhány órával korábban végül sikerült elkerülni a június 7-ig tervezett munkabeszüntetést, ami 18 napon át tartott volna. A szakszervezet, amely közel 48 000 munkavállalót képvisel, a jelek szerint elfogadott egy megállapodás tervezetet, pontosabban érdemesnek tartotta arra, hogy belső szavazásra bocsássa azt. A hírek szerint a szavazásra a május 22-től május 27-ig terjedő időszakban kerülhet sor, de egyes források május 23-tól május 28-ig terjedő időszakról tesznek említést – a lényeg az, hogy ha a szavazáson nem megy át a javaslat, akkor a sztrájkveszély ismét Damoklész kardjaként lebeghet a Samsung vezetésénke feje felett és az iparági szereplők számára is sok problémát okozhat.
Az ajánlat akkor került terítékre, amikor a Samsung vezetése, a Munkaügyi minisztérium vezetője, illetve a munkavállalói szakszervezet képviselői összeültek egy utolsó megbeszélésre. A pontos ajánlatot egyelőre még nem közölték, de annyi tudható, hogy a szakszervezet azt szerette volna elérni, hogy a Samsung az üzemi nyereségnek 15%-át fordítsa munkavállalói bónuszokra minden évben, valamint ezzel egy időben töröljék el az érvényben lévő limitet a teljesítménybónuszok kifizetéséhez. A Samsung vezetése eleinte elzárkózott a kéréstől, ugyanis szerintük az üzemi nyereség összes divízióra kiterjedő megosztása egy bonyolult folyamat lenne, hiszen míg a memória-üzletág virágzik, addig a chipgyártó üzletág gyengébben teljesít, azaz eléggé nagy különbség mutatkozik köztük minden téren.
A kiszivárgott információk szerint a memória-üzletág dolgozóinak mintegy 607%-os bónuszt kínáltak fel, míg a félvezetőipari dolgozók „csak” 50%-os bónuszra számíthattak volna – és mindkét esetben csak egy egyszeri kifizetést szerettek volna megejteni, nem akarták éves szintű gyakorlattá tenni az intézkedést. Miután úgy tűnt, nem lesz megállapodás, a Samsung vezetése a hírek szerint elkezdte visszafogni a termelést, ezzel felkészülve a leállásra, valamint az utolsó pillanatban a bírósághoz is fordultak annak érdekében, hogy a sztrájkolók ne zárhassanak le üzemegységeket és gyártóeszközöket, illetve a sztrájkolók egyszerűen be se léphessenek a munkaterületre. A bírósági döntés értelmében a szakszervezeti tagok és a szakszervezeti vezetők szabályszegései miatt masszív, 100 millió koreai wonra tehető büntetést szabhatnak ki, és ezt ráadásul napi szinten tehetik, amíg a szabálysértések fennállnak.
Az elemzők és a vezetők már figyelmeztettek rá, a sztrájk komoly fennakadásokat okozhat a chipgyártásban és Dél-Korea számára is komoly gazdasági károkat okozhat. Egyes becslések szerint napi szinten 1 billió koreai won lehet a veszteség, ha leáll a termelés, míg mások úgy látták, a szélesebb gazdasági hatás dollár tízmilliárdokra rúgó kiesésben nyilvánulhat meg. A sztrájkot tehát egyelőre sikerült elkerülni, de ha a szakszervezeti szavazáson nem fogadják el a Samsung ajánlatát, akkor ismét újjáéledhet a sztrájkveszély.