A Samsung Foundry meglehetősen nehéz hetek elé néz, miután nem sikerült megállapodni a szakszervezet küldöttségével, hiába próbált segítő kezet nyújtani a dél-koreai kormányzat egyfajta mediátori szerepkörbe bújva. A követelések és az ajánlatok a jelek szerint olyannyira messze vannak egymástól, hogy nem maradt más választás: a szakszervezet megtartja a korábban bejelentett sztrájkot, ami ugyan „csak” 18 napon át tart majd, de ennél sokkal hosszabb időre gáncsolja el a Samsung memóriagyártó kapacitását.
A dél-koreai média információi szerint a Samsung csapata el is kezdett felkészülni a 2026. május 21-én induló sztrájkra, ennek eredményeként elkezdték csökkenteni a termelést, hogy aztán végül vészhelyzeti módba álljon az üzemegység, ezzel jelentősen lecsökkentve a termelőkapacitást. A Seul Economic Daily értesülései alapján végül 43286 munkavállaló csatlakozik a sztrájkhoz, vagyis ennyien nem veszik fel majd a munkát a május 21-től induló 18 napos sztrájkidőszak alatt, ami azt jelenti, hogy a Samsung Semiconductor Division (DS) részleg munkavállalói bázisának több, mint fele esik ki a termelésből az említett időszakra.
Mivel jelentősen kisebb létszámmal folyhat a vészhelyzeti menedzsment üzemmód, ennek érdekében egyes futószalagok teljesen le is állnak, míg a fennmaradó gyáregységekben korlátozott mennyiségben indítják majd el a szilíciumostya-gyártás folyamatát. Egy-egy ilyen folyamat jellemzően heteket vagy hónapokat igényel a gyártás elindításától a kész chipek elkészítéséig, maga a termelés pedig a nap 24 órájában, a hét minden napján tart.
Az automatizációnak és a csökkentett létszámnak köszönhetően nem kell teljesen nullára csökkenteni a termelést, minimális gyártókapacitással még mindig működhet az üzem, de a kieső emberi munkaerő miatt ez erősen csökkentett teljesítményt eredményez majd. A TrendForce szerint a Samsung Foundry munkavállalóinak sztrájkja azt eredményez majd, hogy a globális DRAM termelésnek mintegy 3-4%-a, míg a globális NAND Flash termelésnek mintegy 3%-a esik majd ki. Noha ezek a számok nem tűnnek vészesen súlyosaknak, mivel éppen zajlik egy masszív memóriakrízis, a kiesés következtében tovább romlik az egyes chipek elérhetősége, ami további áremelkedéseket eredményez.
Amennyiben a Samsung megrendelői túlságosan nagyfokú bizonytalanságot érzékelnek a gyártókapacitás alakulása körül, könnyen lehet, hogy részben vagy teljes egészében próbálják majd kiváltani a kieső termelést a riválisok szolgálatainak igénybevételével, azaz vagy az SK hynix vagy pedig a Micron háza táján próbálnak majd chipeket szerezni.
A sztrájk igazából sokkal nagyobb fennakadást eredményez majd, mint amiről korábban szó esett, hiszen nemcsak 18 napra esik be a termelés, hanem ennél sokkal hosszabb időre. Már most, a sztrájk megkezdése előtt elkezdték leállítani azokat a gyártósorokat, amelyekre nem jut megfelelő mennyiségű emberi munkaerő, míg a többi gyártósoron csökkentett termelés folyik majd. A sztrájk végeztével nem áll helyre azonnal a termelés, a hírek szerint további 2-3 hétnek kell eltelnie addig, míg újra teljes gőzzel termelni tud az üzem, ami azt jelenti, hogy összesen akár 5-6 hétre is kiesik egy jelentős mennyiségű termelés.
Az elemzők szerint ez a Samsung számára közvetlen bevételkiesésként jelentkezik majd és a partnereket is érinteni fogja, ami azt jelenti, hogy legrosszabb esetben összesen akár 100 billió koreai wonra is rúghat a kiesés, ami 67 milliárd amerikai dollárnak felel meg, azaz eléggé masszív negatív hatása lesz a szakszervezeti sztrájknak.