Shop menü

A MOBILOK LEVÁLTÁSÁT ÍGÉRTE AZ AI PIN, MOST TÖBBET VISZNEK VISSZA, MINT AMENNYIT ELADNAK

A Humane az elmúlt évek egyik legnagyobb bukását könyvelheti el a mesterséges intelligencia eszközök és az okostelefonok piacának határmezsgyéjén.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A mobilok leváltását ígérte az AI Pin, most többet visznek vissza, mint amennyit eladnak

A nagy MI robbanással sok „megváltó” projekt jött létre. Ide sorolható az AI Pin is, amit nagy lendülettel indítottak el a tervezők, sok befektetőre tettek szert a hangzatos ígéretekkel, de a bukás bele volt kódolva a kezdeményezésbe. Rendkívül radikális eszközzel állt elő a Humane nevű startup, és az hamar kiderült, hogy nem tudja majd hozni az eladási célokat.

Friss hírek szerint igazából nemcsak, hogy a célokat nem tudja hozni az AI Pin, annak is örülhetnek a fejlesztők, ha nem fognak teljesen csődbe menni. Eleinte még aránylag jól fogyott is a mesterséges intelligenciával felturbózott viselhető kiegészítő, csak kisebb mennyiségben, mint amennyit a fejlesztők vártak. Az utóbbi időben viszont olyan fordulat következett be, amire talán még azok sem számítottak, akik szkeptikusak voltak az eszközzel kapcsolatosan.

Napi szinten már több AI Pint vittek vissza az elégedetlen vásárlók, mint amennyit a cég el tudott adni.

A Humane arra számított, hogy az első évben még csak 100 ezer darabot fog leszállítani az AI Pinből, de a jövőben ennél sokkal nagyobb mennyiségben fog majd. Nos, ehhez képest április óta összesen 10 ezer darabot sikerült belőle leszállítani. Ezzel önmagában még nem lenne gond, a probléma ott kezdődik, hogy a The Verge által megszerzett adatok alapján az értékesítési adat lényegében nem nő, hanem csökken. Júniusban nagyjából 8 ezerre volt tehető a használatban levő AI Pinek száma, viszont mostanra ez 7 ezer közelébe csökkent.

Galéria megnyitása

Az ügyhöz közel álló belső forrás elmondása alapján, már stabilan több a visszatérítés, mint amennyi az értékesítés. 700 dollárba kerül egy AI Pin, ami azért már az amerikai felhasználók körében sem egy elhanyagolható összeg. Így érthető, hogy a sok csalódott ügyfél inkább szeretné visszakapni a pénzét. Viszont az is tény, hogy az első teszteket követően lehetett tudni, hogy nem igazán érdemes fizetni a kütyüért, bármit ígérnek a fejlesztők.

Galéria megnyitása

A The Verge munkatársa úgy írt az AI Pinről, miután kipróbálhatta, hogy „egyszerűen csak nem működik”, míg Marques Brownlee (MKBHD) egyenesen arról beszélt a videójában, hogy ez „a legrosszabb termék”, amit valaha kipróbált. Ezeken felül még hosszasan lehetne sorolni a különböző lehúzásokat.

Az sem növelhette a vásárlók bizalmát az eszközben, hogy a Humane alapítói megpróbálnak kilépni a projektből, vevőt keresnek a startupnak. Állítólag a HP-t még érdekelné is a vállalat, legalábbis júniusban erről szóltak a hírek, de azóta csak még rosszabb megítélésnek „örvendhet”. Belső információk szerint a befektetőkkel arról tárgyalnak, hogy növeljék a hiteleket, és cserébe később majd részvényekkel lesznek kompenzálva, ami akár nagy üzlet is lehet, ha egyszer fellendül az AI Pin.

Galéria megnyitása

Korábban több mint 200 millió dollárnyi befektetői pénzt kalapozott össze a Humane. Adott pénzt a termék megvalósítására számos ismert üzletember, befektető. Támogatta a startup munkáját Marc Benioff, a Salesforce alapítója és vezérigazgatója, és Sam Altman is beszállt a projektbe, mert látott benne potenciált. Az most már nem lesz egyszerű ügy, hogy ez után még több pénzre tegyen szert a Humane.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére