A Microsoft hatalmas ellenállással néz szembe az Activision Blizzard King felvásárlása kapcsán. Míg az egyik nap úgy tűnik, hogy minden sikerülni fog, a másik nap már az a valószínűbb, hogy a felvásárlás sose mehet majd végbe. Ezúttal viszont egy kis sikert könyvelhet el Microsoft, méghozzá az őt perlő játékosokkal szemben.
A Sony mellett pár kisebb cég is ellene van a felvásárlásnak, mondván piactorzító hatása lenne annak, ha a Call of Duty hozzájuk kerülne. Ugyanezen ügyet meglovagolva több játékos hasonló módon próbálta bíróságon megállítani a felvásárlást, ami szintén nehezítette a Microsoft helyzetét az ügyben. A kis győzelem értelmében viszont a játékosoknak nem volt igaza, az ügyet kezelő kaliforniai bíróság szerint nem elég erősek a vádak ahhoz, hogy alátámasszák az aggodalmaikat.
A Routers számolt be az esetről, ők idézték a kerületi bírót is, Jacqueline Corley-t:
„A felperesek általános állítása, miszerint az egyesülés magasabb árakat, kevesebb innovációt, kevesebb kreativitást, kevesebb fogyasztói választási lehetőséget, csökkenő elérhetőséget és egyéb potenciális versenyellenes hatásokat okozhatna, nem elegendő.”
A bíró szerint a miért és a hogyan kérdésekre egyáltalán nem kapott választ, így miért lenne kizárólagosan Microsoft cím a Call of Duty, ha ezzel jelentősen csökkennének az eladási mutatói a játéknak? Milyen PC-s vagy konzolpiacos tapasztalatok alapján tenne ilyen lépést a Microsoft?
A játékosok próbáltak azzal is érvelni, hogy a Microsoft nem tartotta be az Európai Bizottságnak sem az ígéretét, miszerint a ZeniMax felvásárlás után a játékok nem válnak majd Microsoft exkluzív címekké. A Starfield és az új Elder Scrolls például már nem fog PlayStation-re érkezni, ami viszont a meglévő ígéretet rúgja fel. Az Európai Bizottság viszont már korábban megcáfolta ezt az állítást, amikor engedélyezték a ZeniMax felvásárlást, ők nem kaptak és nem is kértek ilyen ígéretet a Microsofttól, szóval ez nem valós az állítás.
A Microsoftnak ezen győzelme nincs kihatással a három nagy szabályozószerv döntésére, de legalább ez az akadály is elhárult elölük.