Shop menü

A HASWELL ALAPÚ NOTESZEK SOKKAL TOVÁBB BÍRJÁK MAJD AKKUMULÁTORRÓL

Az Intel hivatalosan arról beszélt, hogy a Haswell alapú noteszgépek 50%-kal hosszabb akkumulátoridőt kínálnak majd, mint Ivy Bridge alapú társaik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Haswell alapú noteszek sokkal tovább bírják majd akkumulátorról

Hamarosan jönnek az Intel következő generációs asztali és mobil processzorai

A Haswell APU egységek megjelenése már a küszöbön van, hiszen a június harmadikára tervezett rajt időpontja vészesen közeledik. Ekkor persze nem csak az új processzorok, hanem a hozzájuk passzoló alaplapok is megjelennek, de ezzel egy időben a Haswell alapú konfigurációk is elárasztják a boltok polcait.

Az már régóta köztudott, hogy az Intel következő generációs Core i sorozatú processzorai igen komoly előnyöket tartogatnak, legalábbis ami az energiatakarékos működést illeti. Az Intel Architektúra Csoportjának felelős alelnöke az elmúlt napok folyamán arról is beszélt, hogy nagyjából mire számíthatunk a Haswell alapú noteszgépek esetében akkumulátoridő tekintetében.

Haswell alapú ultrabook

Mivel a Haswell APU egységek fejlesztésénél a mérnökök a táblák és a noteszgépek igényeit szem előtt tartva dolgoztak, a legfontosabb szempont az volt, hogy az újdonságok minél hatékonyabb energiafelhasználás és minél alacsonyabb fogyasztás mellett üzemeljenek. A munka olyannyira jól sikerült, hogy az akkumulátoridőt az Ivy Bridge processzorral szerelt noteszgépekéhez képest 50%-kal sikerült növelni és ez a növekmény nem megy a teljesítmény rovására, ami különösen jó hír. A Haswell APU-k készenléti állapotban még komolyabb előrelépést képviselnek, ugyanis Ivy Bridge alapú társaikhoz képest ebben a módban akár húszszor hosszabb akkumulátoridőt kínálnak.

Ezek a tények rendkívül jól hangzanak és a várakozások szerint abban is segítenek majd, hogy a gyengélkedő PC piac új erőre kapjon. Az okostelefonok és a táblák népszerűségét látva minden előrelépés, ami javítja a PC piac helyzetét, üdvözlendő.

Galéria megnyitása

A következő hónap elején érkező Haswell APU egységek az úgynevezett "Tock" fázist képviselik, azaz csíkszélesség-váltás ezúttal nem történik. Az elmúlt hónapok alapján kiderült, hogy a Haswell APU egységek a noteszgépek piacán elődeikhez képest dupla, az asztali számítógépek piacán pedig az Ivy Bridge alapú megoldásokhoz képest akár háromszoros GPU teljesítménynövekedést is kínálhatnak, amire a konkurens termékeket elnézve bizony szükség is van.

Az újdonságok segítségével vonzóbb konfigurációk készülhetnek

A Haswell APU-k legfőbb feladata az lesz, hogy a noteszgépek és a táblák között tapasztalható, egyre mélyülő szakadékot befoltozzák: a Haswell alapú noteszek hosszabb üzemidővel, illetve opcionálisan hibrid, érintőkijelzős felépítéssel próbálnak vonzóbbá válni a táblák ellenében. Olyan termékeket, amelyek lecsatolható billentyűzettel, illetve teljes mértékben hátrahajtható érintőkijelzővel rendelkeznek, a hamarosan induló Computex alkalmával valószínűleg zsákszámra láthatunk majd.

Persze az Intel a hibrid noteszek mellett a táblák piacát is célba veszi az újdonságokkal, amelyek elődeikkel ellentétben 10 watt helyett immár 7 wattos TDP-vel rendelkező változatokban is elérhetőek lesznek. A gyártó szerint a Haswell APU-val szerelt táblák hasonló akkumulátoridőt kínálnak majd, mint az egyéb processzorokat alkalmazó társaik, de ezzel egy időben nagyobb teljesítményt is biztosítanak, mint a főként "tartalomfogyasztásra" készített konkurens megoldások.

Az alacsonyabb fogyasztás részben a beépített energiafelhasználás-figyelő egységnek köszönhető, amely "madártávlat-nézetből" lát rá a chip különböző területeinek éppen aktuális fogyasztásszintjére. Az egyes komponensekhez rendkívül fejlett energiagazdálkodás társul, így a fogyasztás hatékonyan, dinamikusan módosítható annak érdekében, hogy a teljes chip fogyasztása csökkenthető legyen.

Galéria megnyitása

A fogyasztás csökkentésében az is komoly szerepet játszik, hogy a Haswell APU fedélzetére kerültek a feszültségszabályzók, ahogy arról korábban már beszámoltunk. Persze ez a tény nem csak a fogyasztás optimalizálásában, hanem a helytakarékosság növelésében is fontos szerepet játszik. A gyorsabb összeköttetések (Interconnectek) alkalmazásával szintén meg lehet spórolni némi fogyasztást, ugyanis az adatátvitel gyorsabban történik, azaz a processzornak kevesebb időt kell munkával töltenie.

A Haswell APU egységek rövidesen elrajtolnak, így már nem kell sokat várni arra, hogy minden újításukról lehulljon a lepel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére