A White Paper Games bemutatkozó alkotása, a demenciával foglalkozó, Myst-szerű rejtélyekkel teli Ether One 2014-ben jelent meg, új projektjük, a The Occupation pedig hasonlóan érdekes, ugyanakkor teljesen más témával foglalkozik: az 1980-as évek Angliájának északnyugati részén játszódó, belső nézetes történet alapja a politika, főhőse egy, a visszaélések ellen fellépő újságíró.

A most bejelentett játékról még nem tudunk túl sokat, de a trailer alapján egyes vélemények szerint szinte úgy fest, mint egy velejéig brit Bioshock Infinite, csak harc és repülő város nélkül.

Az alkotás oldaláról kiderülnek a sztori alapjai is. 23 ember esett áldozatul terroristatámadásoknak, válaszul pedig a kormány olyan törvényt készül elfogadni, mely súlyosan veszélyezteti a britek polgári szabadságjogait. 1987. október 24-én négy óra alatt dől el a határozat és az ország jövője. Az események valós időben történnek és döntéseinket a körülöttünk lévő bizonyítékok alapján kell meghoznunk. Vajon az extrém intézkedések hátrányait elfogadhatóvá teszi-e az, ha magasabb célokkal magyarázzák őket? A játékban mi vagyunk a riporter, mi alakítjuk a történetet.

Ha a The Occupation kicsit is hasonlítani fog a stúdió előző munkájára, akkor a felfedezésnek is nagy szerepe lesz benne, illetve hasonlóan mély és magával ragadó sztorira számíthatunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
A demenciától a politikai újságírásig - iPon.hu