Több külföldi forrás, többek között a Bloomberg is egyre többször számol be arról, hogy a Nintendo komolyan készül a 2021-ben piacra dobni tervezett Switch Pro megjelenésére (persze, végül könnyen lehet, hogy más nevet kap a konzol).

Most arról beszélnek belsős források, hogy a Nintendo már jelezte a fejlesztők felé, hogy készítsék fel játékaikat a 4K-s felbontásra.

Ez tehát egy újabb jel, ami egyértelműen arra utal, hogy a Nintendo sem szeretne nagyon lecsúszni a 4K-s felbontás körüli őrületről, amit minden bizonnyal fel fog erősíteni az Xbox Series X és a PlayStation 5 megjelenése.

Hogy pontosan miként lehet képes egy viszonylag gyenge, hordozható konzol 4K-s felbontásra? Ezzel kapcsolatban még nem rendelkezünk pontos információkkal, de több forrás azt gyanítja, hogy a Switch Pro valamilyen formában az Nvidia-féle DLSS-t használhatja majd a felskálázásra, ami így viszonylag alacsony natív felbontást feltételez a rendereléshez, ám azt remek minőségben húzza fel 4K-ra.

A Nintendo még tavaly nyáron csendben frissítette a Switch és Switch Lite konzolokat a Tegra X1 központi egység egy újabb változatával, aminek köszönhetően egyrészt vékonyabbá válhatott a Switch Lite, és növekedett a konzolok üzemideje. Azonban ez a frissített chip sem rendelkezik a Tensor magokkal, amik szükségesek lennének a PC-n látott DLSS használatához, így ha a Nintendo erre akarna támaszkodni, akkor mindenképp egy újonnan fejlesztett SoC egységet kellene bevetni a Switch Pro-ban.

Mindenesetre ha valahol, hát egy hordozhatóságra tervezett, ennek okán limitált potenciális teljesítményű konzolnál nagyon is lenne értelme a DLSS használatának.

Mindenesetre a Bloomberg a tajvani gyárakból származó információkra hivatkozva úgy tudja, hogy a Switch Pro gyártása 2020 végén kezdődhet meg, és 2021 első negyedévében kerülhet piacra. Emellé a Nintendo számos saját és külsős fejlesztésű exkluzív játékkal készül, ami magyarázat lehet arra is, hogy miért jelent meg viszonylag kevés first party játék 2020-ban a Switch-re. 

Piaci elemzők szerint a Switch egyébként komolyabb frissítések nélkül is valószínűleg lenyomja majd a Wii eladási számait. A körülbelül 3 és fél éve piacra került konzolból már közel 70 millió példányt adtak el, és a koronavírus-járvány első hulláma alatt, az új Animal Crossing megjelenésével a Nintendo nem tudott elég konzolt gyártani, hogy kielégítse a keresletet, így a gyártópartnerektől a mennyiség emelését kérték.

Viszont az elemzők úgy vélik, hogy ha a Nintendo a következő évek során okosan frissíti a Switch hardverét, és sikerrel tartja porondon a konzolt, akkor akár a DS eladásait is lekörözhetik, amiből pedig több mint 150 milliót szórtak szét. Egyébként a 3DS-ből, annak minden iterációjával együtt 75 milliót sikerült értékesíteni, így azt a Switch hamarosan beelőzi majd, vélhetően az ünnepi szezon alatt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. szept. 15. 9:42
#3

Tök mindegy, hogy 4k vagy 1080 esteleg 720p.

A grafika ugyan olyan detailtelen marad szal. az inkább néz ki jól kis felbontásban.

Aki ezért pénzt ad nem hogy zártosztályon a helye vagy nem érdemel szavazati jogot, de azt se hogy lélegezzen.

Levev77
Levev77
2020. szept. 14. 13:30
#2

Azért én nem örülnék annak, ha jövőre jönne az új switch. Idén vettem meg a sajátomat a koronavírus miatt. Szerintem nintendóék sem olyan hülyék, hogy megöljék a konzolt 100 millió eladott példány alatt. Amíg van pénz a switchben, addig nem fog jönni új. Hisz még csak 3 éve van piacon

KikiGames
KikiGames
2020. szept. 14. 14:29

@Levev77 Idén vettem a másodikat. Az elsőt még megjelenés napja előtt egy nappal vettem. Kappa

Nekem is szarul esne ha most jönne egy jobb verzió. Mondjuk én nem is használom, barátnőm van ráfüggve a Zelda-ra. Harmadszorra játssza újra. Meg is értem egyébként. Őt nem is hiszem hogy érdekli a 4K, szóval... De nem biztos hogy sokan így vannak ezzel és nem zavarja őket hogy most töredék áron túl kell adniuk a Switch-ükön hogy cseréljék az jobbra.

Meteoreso
Meteoreso
2020. szept. 14. 9:18
#1

A kis Xbox is csak 20 CUs és kiadják de nálam nem az a kérdés bekerül e a DLSS miért ne kerülhetne, csak pénz kérdése DE ilyen kijelzőn mi értelme a 4Knak ? Annak lenne értelme ha az otthoni részben lenne mégegy GPU és ketten összedolgoznának otthon ha a TVn van 4Kban,régen voltak hasonló nettop gépek ahol a dokkolóban volt az erős videókártya,  hordozni meg pont jó ez ami van.

Ch00ler
Ch00ler
2020. szept. 14. 22:32

@KikiGames Az lehet, de ott nem ilyen nagy kepernyot kell ellatnia az aksinak, mikozben a nagyobb felbontas miatt tobbet eszik a rendszer es jobban is melegszik.

Egy OLED kijelzo jol jonne viszont.

Azert mert jon egy uj valtozat, attol meg az alap Switch a piacon fog maradni. Masfelszer annyiert meg majd meg lehet venni az erosebbet, akinek szuksege van ra.

Vissza az oldal tetejére