22 BIZTONSÁGI RÉST TALÁLTAK AZ AMD EPYC SZERVERPROCESSZOROKBAN

A sebezhetőségeket már javították is, így feltétlenül érdemes beszerezni a legfrissebb firmware-t az adott platformhoz.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. nov. 15. 18:25
22 biztonsági rést találtak az AMD EPYC szerverprocesszorokban

Az AMD egy fontos fejleményre hívja fel mindazok figyelmét, akik EPYC sorozatú szerverprocesszort használnak: mindegy, hogy első-, második, vagy éppen harmadik generációs termékről van szó, bizonyos mértékben mindegyik érintett a legújabb felfedezésben, amely alapján összesen 22 biztonsági rés található bennük. A vállalatnál természetesen már be is foltozták ezeket a biztonsági réseket, így az IT részlegeknek feltétlenül érdemes telepíteniük a legfrissebb firmwre-t az egyes platformokra, csak így garantálható a rendszerek biztonsága.

A biztonsági rések többsége mind a három generációt érintik, vagyis mint a Naples, mind a Rome, mind pedig a Milan sorozat tagjai sebezhetőek bizonyos mértékben – a pontos képet az AMD weboldalán található táblázat mutatja meg, ami lentebb is látható. Ugyanezen a linken találhatóak a sebezhetőségek rövid leírásai, illetve az is, hogy mekkora veszélyt jelentenek – lényegében közepes és magas kockázatú sérülékenységekről van szó.

Galéria megnyitása

Az AMD AGESA frissítések formájában tálalta a javításokat, amelyek az AMD Platform Security Processor (PSP), az AMD System Management Unit (SMU), illetve az AMD Secure Encrypted Virtualization (SEV) modulokban, valamint egyéb platformkomponensekben találhatóak. A vállalat számos partnerrel együttműködve végzett biztonsági felülvizsgálatokat az említett platformok esetében, a folyamatban pedig a Google, a Microsoft és az Oracle csapata segített.

Annak érdekében, hogy az adott szerverek biztonságosan működhessenek és a biztonsági rések befoltozásra kerüljenek, az alábbi AGESA firmware verzióknak kell rajtuk lenniük:

  • NaplesPI-SP3_1.0.0.G
  • RomePI-SP3_1.0.0.C
  • MilanPI-SP3_1.0.0.4
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2021. nov. 17. 14:05
#2

ami az amd-nél hiba az az intel-nél feature

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. nov. 16. 14:49
#1

Na! Hol vannak az oylan mint az sajt kommentek.

Ja, hogy mind amd fanboy volt ez meg amd ementali.

Upsz

Bihus
Bihus
2021. nov. 19. 0:02

@Imasundaj nem mindegy, hogy az AMD vagy az Intel maga fizet egy külsős csapatot, hogy találjanak biztonsági réseket, hiszen azokkal titoktartási szerződésük van, és ezek valóban nem hozzák nyilvánosságra, vagy pedig független elemzőkről van szó, akiket viszont nem köt a titoktartás, és vagy segítenek a cégnek (pénzért, és akkor goto 10), vagy nyilvánosságra hozzák, és ebből szereznek hírnevet és pénzt maguknak.

Mondom, elég fontos különbség, pl. spectre vs. a jelenlegi AMD-s jelentés.

Vissza az oldal tetejére