Az Avast biztonsági ellenőrzés végett átnézte a Google Play áruház játékkínálatát és sajnos talált is hiányosságokat.

Biztonsági kutatásuk során 47 olyan alkalmazást találtak feltöltve, ami a HiddenAds trójaival volt felvértezve, ami azt jelenti, hogy ezek a programok agresszív módon képesek reklámokat megjeleníteni az appon kívüli környezetben.

A probléma viszont az, hogy ebből 17 az Avast jelentése ellenére még sokáig elérhető volt az áruházban, ezeket a Google nem távolította el, pedig összesen már 15 millió felhasználói letöltésnél tartottak.

A rosszindulatú app telepítése után mindenhol felugró reklámokkal találkozhatunk és hiába töröljük ezután az alkalmazást, amivel a trójait telepítettük, az ugyanúgy a készülékünkön fog maradni. Ezt úgy érik el, hogy a külön feltelepülő kártevő elrejti az ikonját a telepítés után a fertőzött eszközön.

Az Avast szerint nagyon nehéz elkerülni az ilyen kártevő alkalmazásokat, mert a fejlesztők egyszer használatos fejlesztői fiókokat hoznak létre hozzájuk. Éppen ezért a felhasználónak célszerű az értékeléseket figyelnie, megnézni mennyire új az alkalmazás és ha túl sok mindenhez kér hozzáférést tőlünk a telepítés után, már az is gyanús lehet.

Az Avast szerint a legjobb lenne, ha a Google ezeket is eltávolítaná, de a cikk írásakor még mindig több káros alkalmazás elérhető, mint például a „Skate Board – New” vagy a „Stacking Guys”, aminek az értékelése az eltűnő appokról és a reklámokról elég sokatmondó:

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére