A Toshiba és a Western Digital fejlesztőcsapata éppen az utolsó simításokat végzi a legújabb, BiCS-5 névre keresztelt NAND Flash memórialapkánál, ami nem kevesebb, mint 128 cellarétegből áll az eddigi maximális 96 helyett. A 128 cellaréteg TLC alapokon nyugszik, tehát cellánként három bitnyi adat tárolására képes. Hogy miért nem a nagyobb adatsűrűséggel kecsegtető QLC NAND Flash technológiát választották? Alighanem azért, mert a kihozatali arány még eléggé gyenge, így hasonlóan „extrém” lapkák építése előtt mindenképpen javítani kell rajta, méghozzá jelentősen.
A 128 cellaréteggel rendelkező NAND Flash memórialapka esetében egy-egy chip négy szekcióra van osztva, amelyeket egymástól függetlenül is el lehet érni – ez jótékonyan hat az adatátviteli sebességekre. Érdekesség, hogy a BICS4-es chipek esetében még nem négy, hanem csak két szekcióra osztott megoldásokat használtak. Az új módszernek köszönhetően egy-egy ilyen 128 cellaréteget tartalmazó BiCS-5-ös NAND Flash lapkával megduplázható a csatornánként elérhető maximális írási tempó, ami azt jelenti, hogy az aktuális 66 MB/s helyett 132 MB/s-os sebességre van kilátás.A nagy adatsűrűségű NAND Flash lapka esetében a gyártópáros a korábban említett CuA (Circuitry under Array) technológiát is bevetette, vagyis a legalsó NAND Flash cellaréteg alá helyezték el a logikai áramkört, ami 15%-os megtakarítást eredményezett lapkaméret terén.
A 128 cellaréteggel szerelt BiCS-5 memórialapkák a következő generációs SSD meghajtók és kártyák fedélzetén tűnhetnek fel az elkövetkező hónapok során. A Wells Fargo piaci elemzője, Aaron Rakers úgy látja, hogy a friss technológiával rendelkező lapkák esetében a 300 milliméteres átmérőjű szilícium ostyák gyártási hatékonysága a 85%-ot is elérheti majd, ami igen szép eredmény.































