Paul Verhoeven klasszikus 1997-es filmjére építő játék érkezik az Offworld Industries nevű stúdiótól. Az anyag neve Starship Troopers: Extermination, és alapvetően egy online kooperatívra építő shooter lesz, ahol három darab négyfős csapatnak kell majd együtt dolgoznia, hogy túléljék a ronda arachnidok támadását.
A korai hozzáférés kezdetén egy darab pályát kapunk majd, ami azonban az ígéretek szerint elég méretes lesz és öt zónára oszlik. Menet közben többféle feladat is vár ránk, úgymint nyersanyagok gyűjtögetése, védelmi épületek felhúzása, támadás, védekezés, majd kivonulás a helyszínről.
Három karakterosztály közül választhatunk majd: assault, support, defense, amik nagyjából elég jól le is fedik, hogy mire használhatjuk őket. Ellenfélből kezdetben öt különböző fajta lesz majd, de ezt a végső megjelenésig bővítik a készítők, és elméletileg a végső verzióban több pálya is helyet kap majd.
A játékban helyet kap fejlődési rendszer is, amin keresztül új képességeket és fegyvereket szerezhetünk
A fejlesztő Offworld Industries nem teljesen újonc a témában: ők készítették a 2020-ban megjelent Squad nevű, szintén kooperatív katonai shootert, ami azt megelőzően öt évig volt korai hozzáférésben. A Squad ugyan egy meglehetősen keményvonalas játék, amihez képest a Starship Troopers: Extermination vélhetően egy könnyedebb anyag lesz, de a kommunikáció ott is kulcsfontosságú, és a készítők szerint itt is az lesz.
Mindenesetre a tervek szerint a Starship Troopers: Extermination nem tölt majd ilyen hosszú időt korai hozzáférésben, a készítők körülbelül egy évvel számolnak.





























