10 évvel ezelőtt indult útjára a StarCraft 2, ami a 98-ban kiadott Brood War kiegészítő után egy milliók által várt folytatássá avanzsált. Mivel elképesztő elvárások övezték a játékot, úgy hasonlították évekig a legendákat övező StarCraft 2-höz az összes éppen megjelenő stratégia játékot, hogy a Blizzard címe még csak meg sem jelent.

2010-ben viszont a bevásárlóközpontok is csak azért tartottak nyitva éjfélkor, hogy a sorban álló játékosok hozzájuthassanak a saját példányukhoz. Ezzel a hatalmas érdeklődéssel együtt a játék könnyedén megdöntötte az RTS játékok eladási rekordjait és igazi bázisépítő RTS konkurencia nélkül kellett helyt állnia a piacon, amit le is tarolt. Az idilli képet csupán egy játék törte meg, ez pedig a League of Legends MOBA volt, ami rövid idő alatt szinte megsemmisítette ezt az addig jól ismert PC RTS-s műfajt.

A StarCraft 2 alapjáték 2 teljesértékű sztorifolytatást kapott a Nova és kooperációs küldetések mellett és azóta ingyenes címmé is vált, a kampány egy része pedig szintén szabadon hozzáférhető. Az árkád játékmóddal (ami konkrétan a modok támogatására szolgál) viszont nem csak a jól ismert mechanikát játszhattuk rongyosra, hanem számtalan fejlesztő is megcsillogtathatta a kreativitását az évek folyamán. Éppen ezért az új frissítés jelentős része az, hogy innentől kezdve minden korábbinál könnyebben lehet modokat létrehozni a szerkesztő program segítségével.

Galéria megnyitása

Eleve minden Warcraft 3 asset ezentúl könnyebben hozzáférhetővé válik, így sokkal egyszerűbben lehet használni azokat. A játék mostantól támogatja azt is, hogy pályáról-pályára töltsenek a modok, szóval akár konkrét kampány missziókat is lehet létrehozni anélkül, hogy megtörné a játék dinamikáját. Mivel gigantikus mennyiségű változásról van szó a modok tekintetében, ezen az oldalon lehet tájékozódni az újdonságokról.

A maximalista veteránok újra kihívást találhatnak a kampányban, ugyanis új achievementeket adtak hozzá a játékhoz, így mindegyik küldetés során lesz valami olyan plusz, amit megszerezhetünk. Mivel ez minden kampányküldetést magába foglal, így a Wings of Liberty-től kezdve a Nova Covert Ops küldetésekig bezárólag érdemes lehet újra végig játszani a játékot azoknak, akik szeretnék feleleveníteni a StarCraft 2 történetét.

Vannak olyan co-op parancsnokok, akik már félelmetesen sok időt raktak bele a játékba, éppen ezért már nem nyújt számukra kihívást. Innentől kezdve 1-15-ös szintig mindegyik parancsnokot újra ki lehet játszani 3x is, utána pedig Prestige Talent rangot kapnak minden végig játszás során. Ezzel a ranggal számtalan új játékmenet lehetőség nyílik meg, ami számtalan új, soha nem látott stratégiai megközelítésnek ad helyet.

Galéria megnyitása

Az apró, de látványos változások egyike, hogy kapunk egy visszaszámlálót a játék kezdete előtt, így nem kezdődik el azonnal a meccs a töltőképernyő után, van pár másodpercünk felkészülni.

Ha valaki egyedi szobát hoz létre magának és a barátainak, innentől kezdve kiválaszthatja, melyik szerveren helyezkedjen el a lobby. Ez például egy bajnokságra csatlakozás következtében lehet hasznos, hiszen így a világ két távoli végén lévő játékosa egy köztes szerveren indulhat el.

Ez a tartalmas StarCraft 2 frissítés tehát továbbra is azt a célt szolgálja, hogy a közösség még könnyebben dolgozhasson a játékkal és ezzel életbe tartsa azt. Mivel a játékos trendek nagyon sokat változtak az elmúlt egy évtizedben, ezért mindenképpen becsülendő, ha egy fejlesztő csapat megtiszteli a közösségét, hogy úgy játszanak, ahogy valóban szeretnének.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2020. júl. 28. 17:05
#2

Jah a haveorm is belinkelt ezt a videot, aztn em tudtuk eldönteni, hogy sirjunk vagy nevessünk rajta, kb. nesze semi fogd meg jol kategoria.

Kb. egyedül a map editoros cucok érnek valamit, de azzal meg 10évvel elkéstek, miután senki nem lesz annyira hülye, hogy egy halott játékba sokszáz orát beleöljön hogy egy normális mapot gyártson.

Arról nem is beszélve, hogy az engineje egy rakás hulladék, így bármilyen komolyabb map performance issuekba ütközik könnyedén...

Bihus
Bihus
2020. júl. 28. 11:51
#1

Alapdolgokra (-be vs. -ben) figyeljünk már oda, ne olyan cikket kelljen olvasni, mint az átlag félanalfabéta hozzászólások. Nem vagyok nyelvtannáci, de ami sok, az sok.

Köszi.

Meteoreso
Meteoreso
2020. júl. 29. 12:22

@PARASZT

...és még képet se linkelhetünk, be vagy videót képpel, mert még jobb minőségű lenne a végén mint a cikk ;) A link megjelenítés meg tragikus, megeszi a címét...

10 cikkből 9ben találok hibát és mikor szólok csesztetve vagyok hogy mit hőzöngök itt...

Vissza az oldal tetejére