Nemrégiben, amikor a Microsoft bejelentette, hogy visszatér a Start menü, a vállalat illetékesei nem árultak el konkrétumot azzal kapcsolatban, hogy érkezéséig pontosan mennyit kell még várni. Mindössze annyi derült ki, hogy a Start menü egy későbbi Windows 8.1-es frissítés részeként válik elérhetővé.

A témában hivatalos információk még mindig nem jelentek meg, de a friss pletykák alapján azért már sejthető egy s más. A WinBeta információi szerint – ami az éppen elérhetetlen Wzer.net-től kapta a tippet – várhatóan szeptember folyamán érkezik egy komolyabb Windows 8.1-es frissítés, amelyben már a Start menü is jelen lesz. Az egyelőre nincs eldöntve, hogy a frissítés pontosan milyen nevet kap – a kalapban éppúgy szerepel a Windows 8.1 Update 2 név, mint a Windows 8.2 elnevezés. A végleges elnevezéssel kapcsolatban később dönthet a Microsoft – amennyiben a források információi helyesek.

Galéria megnyitása

Pletykák ide vagy oda, az már biztos, hogy az új Start menü egy hibrid megoldás lesz, ami a klasszikus Start menü és a Metro felhasználói kezelőfelület sajátosságait ötvözve igen modern megjelenéssel tér vissza. A végleges Start menü a jelenlegi információk szerint olyan lesz, mint amilyet a korábbi BUILD konferencián bemutattak. Itt nézhető meg működés közben.

A WinBeta szerint már a következő generációs Metro felhasználói kezelőfelület is készül, ami a Windows 9-ben mutatkozhat be. Rajta kívül egy prototípus operációs rendszerről is lepotyogott némi információmorzsa, ami a Windows Cloud nevet viseli. Utóbbiakkal kapcsolatban egyelőre semmilyen érdemi részlet sem szivárgott ki, de a helyzet az elkövetkező hetek, illetve hónapok folyamán egészen biztosan változni fog.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

56 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2014. ápr. 25. 8:24
#25

Engem még csak nem is a metro meg start menü izgat annyira, hanem ezek a butuska kezelhetetlen teljes képernyős ablakok.... Bedobja és egérrel a kezemben ott ülök és gondolkozzak hogy a fenébe tüntessem el... Aztán eltüntetem, de balfelül még mindig ott cseszi a rezet, ott is nyomjam ki... Miért kell ez? Egyszerűbb volt ablakban mert ott csak egy X és kész! :)

Tommmysun
Tommmysun
2014. ápr. 25. 10:23

Csak telepítsd a legújabb frissítést és a problémád megoldva ;), a felső sarokban ott lesz a megszokott "X". Sőt már tálcára is lerakhatók ezek a modern alkalmazások. De igazából nem is szükséges használni őket, mert a legtöbbre van ablakos alternatíva is!

nano
nano
2014. ápr. 24. 20:06
#24

Az engem is érdekelne, hogy miért is nem lehet win 8-on dolgozni. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de úgy másfél hónapja használok munkára (jogtiszta) win8.1-et és semmi gondom nem volt vele. Az igaz, hogy kellett úgy kemény fél nap, hogy megszokjam, hogy mi merre van.

A munkám leginkább fejlesztésekkel, adatfeldolgozással foglalkozok, általában az alábbi programok vannak egyszerre nyitva:

Matlab

LabVIEW (egyfajta fejlesztői környezet)

Origin (lényegileg egy professzionális táblázatkezelő és adatfeldolgozó program)

jónéhány pdf

Word

Thunerbird

ritkán Power point és Firefox

Lehet, hogy bennem van a hiba, de két monitoron dolgozok egyszerre és semmivel sem érzem macerásabbnak a munkát, mint korábban win7-tel vagy akár XP-vel.

Úgyhogy kérek valakit, hogy magyarázza el nekem, hogy miért is nem lehet win8-on dolgozni.

atti2010
atti2010
2014. ápr. 24. 10:45
#23

40-50 éves kollégák 3 nap bénázás után dolgoznak a Win 8,1 Start menü rinyálás nélkül és semmi gondjuk nincs a kezdőképernyővel, most egyesek ennyire földhözragadtak vagy nem tudom megérteni, szerintem csak olvassák a neten a sok baromságot és úgy is divat fikázni a Win 8,1 -et.

NimKorko
NimKorko
2014. ápr. 24. 11:05

Szomszéd 60éves asszonynak raktam fel a 8.1-et, mivel driver csak ahhoz van a notebook-ján. Amíg a Modern felületet használta, hetente, 2 hetente mennem kellett, mert valamit letörölt, ráadásul power gomb-al kapcsolta ki, mert nem találta a leállítást... (csak szólok, hogy részletes leírást adtam róla pedig)

Aztán átraktam az egész hóbelebancot, meg egy leállítás ikont az asztalra, hogy még véletlenül se lássa a Modern UI-t... azóta no problem.

Amúgy nekem nincs vele bajom, csak ne lássam a minimalizált UI-ját... ha új gépem lesz, felrakom, hátha mostmár működni fognak a programjaim rajta, aztán megy rá az Aero mod, meg egy normális theme.

fofoka
fofoka
2014. ápr. 23. 21:20
#22

/off:

Érdekes, én is Dell laptoppal szívtam 8-as alatt, eldobta a wifi-t kb 20 másodpercenként. Rohadt idegesítő volt, mert mindig elvette az input fókuszt az ablaktól, amit használtam. De egy rövid látogatással a Carrefour-ban és a rákövetkező usb wifi adapter beüzemelésével a dolog megoldódott.

/on:

Mi az, hogy itt nem lehet rendes paprikát venni? Bemész a helyi Kauflandba és jobbnál jobb alapanyagok közül válogathatsz. Zöldpaprika is van, meg TV is. Bár minek magyaros ételt enni mindenhol? Nem elég otthon?

csabi02
csabi02
2014. ápr. 23. 21:54

én még sehol nem láttam hagyományos paprikát,vagy jó minőségű őrölt pirospaprikát sem pedig én is járok kauflandba és az univer dolgokat is pl csak ott találtam.

Nekem nem elég mert a 3év alatt 1szer voltam otthon.

bitterke
bitterke
2014. ápr. 23. 20:42
#21

Remélem jön valami értelmes frissítés, mert van egy két új laptop aminél komoly hibákat generál a 8.1.1. Pl Dell 3237, VGA driver után nem kapcsol ki (HD8670m) alvó módban kékhalál. tök8 milyen driver, Win7 alatt semmi gond... Ma is kaptunk 2 gépet, 8ról 8.1re frissítés alatt behal a rendszer. Vicc.. És céges gépek bakker. + update 1 után meg érdekes az a 127 megás frissítés egyből :D Új AMD kártyák dobozán már érdekes módon rajta van hogy support 8.1.1 (R7-260X) MSDN-es 8.1.1 iso március 18án zárták le és mégis ápr 8án adták ki, kicsit se marketing fogás.

kunrichard
kunrichard
2014. ápr. 23. 18:38
#20

"Szeptember"

Tényleg mire visszahozzák a Start-ot addigra már senki nem akarja majd használni :D

Persze tudom hogy van r alternatív megoldás. de ezt már a 8.1-nél meg kellett volna tenni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 23. 15:11
#19

Egyetlen baja a Windows 8-nak az hogy nagyon érintőképernyőre tervezték. Pedig senki nem fog egy asztali géphez érintőképernyőt használni. De ettől eltekintve stabil és gyors rendszer, igaz nem annyira színes nem annyira dizájnos mint az elődei de az újabb hardverek ezzel működnek normálisan. Felismer mindent, újabb alaplapoknál is felismeri az USB-t és az internet hálózatot, nem kell a telepítésükkel vacakolni. Raktam fel egy Win7-et is, sajnos az már semmit nem ismert fel alapból az új hardverekből.

tibaimp
tibaimp
2014. ápr. 23. 15:06
#18

Sz@rok a start menüre meg a win 8-ra, komolyan már a csapból is ez folyik....

Zabalint
Zabalint
2014. ápr. 23. 14:49
#17

Tommmysun:

Igen, ha neked nincsen szükséged rá, akkor bizony senki másnak nem lehet rá szüksége. Én meg azt nem értem, hogy hogy tudják megenni az emberek a lecsót, pedig undorító íze van.

Tommmysun
Tommmysun
2014. ápr. 24. 16:19

Na így már egy fokkal jobban el tudom fogadni a válaszod és a jelek szerint valóban elmegy egymás mellett a gondolatunk!

mviski
mviski
2014. ápr. 23. 14:14
#16

Barátnőm laptopjára feltelepítettük a Win8.1-et, a két asztalin Win7 van. Habár én maradok a gépemnél a Win7-en még, de elég jó pofa a Win8.1, sőt barátnőmnek annyira tetszik hogy már mondja hogy tegyem fel neki az asztalira is, na meg vegyünk egy Win8-as mobilt mert akkor milyen faján tudja összehangolni mindkettőt. Nekem is furcsa hogy nincs start menü, de úgy gondolom hogy meglehet szokni. Böngésző, lejátszó amúgy is gyorsindításra van rögzítve. Steam, Origin, Battle.net automatikusan indul és csak jobb klikk jobb alsó sarokba aztán már indítja is a játékot. Tehát szerintem a start menüt én eltudnám hagyni egy kis "megszokási" idő után. De egyelőre csak barátkozom a laptopon. :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 23. 14:13
#15

Én mindig is röhögtem azokon, akik a start menü miatt sírnak, mert már a W8 idejében is volt rá megoldás...Másik előnye még az, hogy felteszed és működik minden, nem kell driverekkel bajlódni.

rastawicc
rastawicc
2014. ápr. 23. 13:39
#14

A dilettánsoknak kellene egy startmenükereső játék, az aknakereső mintájára.

És akkor tényleg az a hülye aki sír miatta, mert a többi már megtalálta. ;)

Tommmysun
Tommmysun
2014. ápr. 23. 13:15
#13

Elég nagy butaságot csinál ezzel a Microsoft szerintem :S. 8.1-et használok, semmi bajom vele (a kezdetekben volt vele kis nyűglődés, de mostanra szerintem teljesen használható). Nagyon nem értem ezt a Start menü hisztit (nekem sosem hiányzott), de az a gond, hogy aki most a Start menüért sír, szeptemberre pont rá fog jönni, hogy semmi szüksége rá és akkor végre visszahozzák!?!?

Szóval vagy most azonnal kéne nekik visszaállítani, hogy elhallgassanak a Start menü "aktivisták", vagy örökre temetni kéne már.

Amúgy kép alapján egész jó lesz majd, csak mire kijön pont semmi szükség nem lesz rá :S.

19. nemlehet:

nekem tényleg elmagyarázhatnád, hogy miről beszélsz, mert TÉNYLEG nem értem!

Szerk.: Egyébként Win7-el sem lenne semmi problémán (céges gépen most is azt használom), de az újonnan összerakott konfigomnál valamiért mindig duplán kellett indítani, mert első indításra mindig megrogyott az aero (nem csak a felület, mert az lett volna a legkevesebb, max. letiltom), szóval nekem a Win8.1 stabilabb, és megbízhatóbb ... igaz a TV tuner kompatibilitással én is szenvedtem, ami viszont. ahogy előttem is írták, nem gondolom, hogy a win8.1 hibája lenne feltétlen, mert a tuner gyártó nem adott ki rendes drivert a mai napig sem.

csabi02
csabi02
2014. ápr. 23. 13:10
#12

Azért szeretem a win 8.1-el kapcsolatos híreket,mert itt mindig vicces dolgokat lehet olvasni :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 23. 12:18
#11

Nekem csak a Sajátgép hiányzott, de manuálisan kitettem asztalra, igaz most Ez a gép a neve. Start menüben nem volt semmi, csak a vezérlőpult meg a pasziánsz. De mivel most pasziánsz nincs, a vezérlőpultot pedig elérem az oldalsávból így nem okoz gondot. Szép és jó volt a windows 7 is, de gyorsan elment felette az idő, legalábbis ami a hardvertámogatást illeti. Telepítés után már az se ismeri fel nekem az internetet, de úgylátszik ez egy örök körforgás lesz. A windows 8 ból viszont nekem hiányzik az aero és kerekített felület, meg az egérkurzor árnyékvetése mint a régi jó xp-ben.

Újabb gépekre már mindenképp Windows 8 kell, a régebbiekre elég a 7 is. Régi gépre felesleges Windows 8-at tenni, mert sok hibajelenség előállhat, inkább az újabb generációs eszközöket támogatja és ezekkel hiba nélkül korrekt teljesítményt produkál.

Phantomstranger
Phantomstranger
2014. ápr. 23. 12:01
#10

Én tulajdonképpen a start képernyőt is annyit használom, mint a start menüt, minden, ami kell, ott van a taskbaron és egy rocketdock baron, de ha mégis start menü/képernyő kéne, a képernyő sokkal inkább kézre áll. Ehhez képest a menü egy kínzás volt.

Az sem egész tiszte, mi a baja pár embernek a több ablakban dolgozással. Nálam például teljesen ugyanúgy megy, mint W7 esetében ment. Asztalnézet van, oda is lehet bootolni, a futó programok meg ugyanúgy kimennek végig a taskbarra, futnak háttérben, semmivel sem nehezebb köztük a váltás.

bandras0226
bandras0226
2014. ápr. 23. 11:28
#9

Remélem ki lehet majd kapcsolni! Két startmenü teljesen fölösleges. A Windows gombot is nem tudom minek rakták vissza, rajta van minden billentyűzeten, épp hogy ki nem üti a user szemét!

gab78
gab78
2014. ápr. 23. 11:15
#8

Ezt az OS-t a start menü sem menti meg. A win 8 már úgy van a köztudatban, hogy egy tré OS, ezen csak egy win 9 fog változtatni. De talán nem baj hogy nem kapkodnak vele, mert kísérleti nyúlnak még fel lehet használni.

stefiboy
stefiboy
2014. ápr. 23. 11:13
#7

Igen, amikor kellegy VisualStudio, egy Visio, Word, egy böngésző, meg fussson mellette 2 virtuáláis gép, photoshop - nálam ez a meló.....köszi, nemkő Win8. De sajna a kompatibilitás miatt azon is kőő tesztelni, mer a nép torkán lenyomják

ZsubiPhoto
ZsubiPhoto
2014. ápr. 23. 12:29

Még annyival kiegészíteném, hogy ehhez társulnak a mobiltelefonjaink is, Windows Phone 8-cal (és kettőn tesztelés alatt a 8.1 dev iadás). Lehet rosszat mondani, de így egyben egy olyan rendszert alkotnak, amivel tökéletesen tudunk mindent intézni. Számunkra tökéletes megoldás.

Ronan
Ronan
2014. ápr. 23. 10:46
#6

A mikrofos tehet egy szívességet használom a win7-et de csak addig amíg nem térnek át Linuxra a játék gyártó cégek.

nemlehet
nemlehet
2014. ápr. 23. 10:34
#5

Akkor te sem munkára használod a gépet.... Próbálj meg párhuzamosan több programmal dolgozni a Metron. Legrosszabb ellenségemnek se kívánnám.

Amúgy nekem továbbra is az a bajom, hogy baromira inkompatibilis egy csomó hardverrel és programmal. Amíg ez nem oldódik meg addig tuti nem fogok visszaváltani. Rengeteget szívtam vele. Mielőtt valaki kioktatna, hogy minden váltás ilyen sajnos nem, mert nekem van egy füzetem amibe fel szoktam jegyezni a hibákat, hogy ha később kell akkor ott legyen a megoldás, ne felejtsem el. Az első komolyabb gépe óta van tehát szerepel a winxp-win7 váltás és töredéke ilyen probléma volt. Ráadásul még csak nem is ősöreg hardverekről (pl 2010-es wifi antenna) vagy programokról (inventor 2014 mondjuk ez már működik de nagyon macerás megcsinálni, és ahogy hallom a Catia V5 R21 sem éppen egyszerűen imádkozható fel) van szó.

Ami a másik kedvencem az a hálózat és wifi jel eldobálása. Ezt több gépen is csinálja, még gyári rendszerű dell laptopon is. Szóval részemről felejtős a Win8, pedig adtam neki esélyt.

atti2010
atti2010
2014. ápr. 23. 12:36

Persze, lehet ezt mondani, csak akkor Win7 alatt miért működik? Értem én, hogy persze a gyártó hibája, meg az Al Kaida-é, de ettől én mint felhasználó nem leszek boldogabb.

Nem érdekes és nem is lehet mint win hibát felhozni, ha veszel egy kocsit és rosszul megy benne az Infó rádió azért nem az autó gyártója a hibás, a LAN vezérlő vagy wifi vezérlő gyártóját kell kérdőre vonni, nekem sem megy a Qualcom Killer 2000 csip vezérlő szoftvere pedig annál a kategóriánál már elvárná az ember hogy működjön, de ez gyártói hiba amit a Qualcom is elismert és megpróbálják javítani, akinek nem tetszik az vehet Apple gépet ott garantáltan megy minden.

atti2010
atti2010
2014. ápr. 23. 10:30
#4

A kezdőképernyő 100x jobb mint a Start menü minden szempontból.

Terror
Terror
2014. ápr. 23. 10:23
#3

Hova sietnének, végül is csak egy patch és kész, van start menü, de addig is minden hónapban lesz róla egy cikk. Tiszta kabaré.

gabesz7630
gabesz7630
2014. ápr. 23. 12:49

Reklam vaze.

Ez a lenyeg.

A max payne 3nal meg egy rakas jateknal, bedobtak egy kurva magas gepigenyt, ezen csamcsogott mindenki megjelenesig.

Persze koze nem volt a valosaghoz es a sok verjanko meg orult is, hogy huuu, de kioptimlaizaltak.

Vagy hajdu petike (nagyon kis betuvel) parkolasi stilusa anno .

A lenyeg, hogy beszljenek rola.

Lazahunter
Lazahunter
2014. ápr. 23. 10:14
#2

Még ilyet ... megint hír a start menü visszatérése ... Én még nem láttam Win8-at 5 percnél tovább sm nélkül ... mert aki ilyet mutogatott a közelemben azonnal rátettem neki az iObit-eset :)

janika77
janika77
2014. ápr. 23. 10:28

Én teljesen jól érzem magam a start menü nélkül.Ez így van mióta kijött a win 8 és így is fog maradni.Ha valaki rárakna a gépemre valami tákolt start menüt rávernék a kezére.......

Fernando
Fernando
2014. ápr. 23. 10:12
#1

Az új gépre próbaképp Win 8.1-et tettem fel. Teljesen rendben van, azt hiszem marad végleg. (Sokat fejlődött az első kiadás óta, mert azt négy nap után sikítva töröltem.) És még a Start menü sem hiányzik. :D

Vissza az oldal tetejére