MEGJELENT A WINDOWS 8.1 UPDATE 1, VIDEÓN A START MENÜ

A Windows 8.1 Update 1 érkezését sokan várták, de legalább ennyien kíváncsiak a visszatérő Start menüre is, amely most videón is megcsodálható működés közben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2014. ápr. 9. 14:01
Megjelent a Windows 8.1 Update 1, videón a Start menü

Megjelent a Windows 8.1 Update 1

A Microsoft ígéretéhez híven április 8-án elérhetővé tette a Windows 8.1 Update 1 frissítőcsomagot, ami számos újítást kínál, ahogy arról korábbi hírünkben már beszámoltunk. Az újítások többsége a Windows 8.1 asztali számítógépeken történő hatékonyabb használatát segíti, de emellett arra is komoly figyelmet fordítottak a vállalat szakemberei, hogy az operációs rendszer a szerényebb hardverkomponensekkel ellátott konfigurációkon is elketyegjen, méghozzá takarékos memóriahasználat mellett.

A Windows 8.1 Update 1 letöltéséhez az operációs rendszeren belül a Windows Update menüpontot kell felkeresni, majd innen letöltés után telepíthető is a frissítőcsomag, ha nincs beállítva a frissítések automatikus letöltése és telepítése.

A Windows Update elérhetősége:

• Vezérlőpult – Rendszer és biztonság – Windows Update (magyar kiadás);

• Control Panel – System and Security – Windows Update (angol kiadás);

• Asztal, Start gomb, jobb egérkattintás, Futtatás/Run menüpont, wuapp parancs (univerzális)

Videón a visszatérő Start menü

Az elmúlt hét folyamán, a BUILD konferencia alkalmával a Microsoft bejelentette: a Windows 8.1 rövidesen visszakapja a régóta hiányolt Start menüt, ami természetesen igazodni fog a Windows 8-cal bemutatott újításokhoz, vagyis élő csempék is helyet kapnak rajta.

Eddig csak képernyőfotón csodálhattuk meg a visszatérő Start menüt, most azonban a Neowin munkatársainak köszönhetően az is megtekinthető, hogyan működik majd a sokak által várt új kiegészítő. Az alábbi rövid videó gyakorlatilag csak erről szól. Íme:

A korábbi fotó alapján már láthattuk, hogy az új Start menü félig régi, félig pedig új lesz, azaz a megszokott alkalmazáslista mellett a Modern UI dizájnját alkalmazó élő csempék is jelen lesznek rajta, amelyek testre szabhatóak lesznek. Az élő csempék szabadon konfigurálhatóak lesznek, így nem csak sorrendjük, de méretük is módosítható lesz.

A fenti videón látható Start menü nem képezi a Windows 8.1 Update 1 csomag részét, csak egy későbbi frissítéssel érkezhet, de az egyelőre sajnos nem tudható, hogy az pontosan mikor jelenik majd meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

50 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
MC
MC
2014. ápr. 12. 2:40
#25

Egyszerűen nem hiszem el, hogy az MS-től csak egy ilyen béna kinézetű menü helyett nesze semmi megoldásra telik, mikor értik már meg végre, hogy az óvodás szintű csempés baromságaikat ki kell dobni az asztali gépekre szánt Win-ből?

Azoknak maximun a hordozható gépeken van esélye, mert oda valók!

flameKing
flameKing
2014. ápr. 11. 8:59
#24

Hál' Istennek nincs benne a vacak, ócska Start menü, így ezt a frissítést még felrakom. Sajnálom, hogy a sok begyepesedett muksó a nagyvilágban képtelen kiszakadni a régi sémákból, és ellenáll minden innovatív fejlesztésnek, csalódás nekem az MS farokbehúzó lépése. :(

eligor
eligor
2014. ápr. 10. 20:08
#23

Többen írjátok, hogy ez meg az a Windows 8-ban is működik, csak meg kell tanulni, meg szánjunk rá 10 percet, meg jó az úgy, hogy meg kell érteni. Ez mind igaz, és nincs vele gond, viszont ti vagytok azok, akik egy alapelvet nem vagytok hajlandóak megérteni:

Ha valamire van egy jól bevált, kifogástalanul működő, a felhasználóknak megfelelő megoldás, akkor azt mért kell megváltoztatni? Mért kellene a felhasználónak bármi újat megtanulnia, bármennyi időt is eltöltenie az operációs rendszerével PUSZTÁN AZÉRT, hogy ugyanott legyen, mint ahol a Windows 7-tel per pillanat van?

Én a gépemet munkára használom. Eszköz, precíziós műszer, ahol minden 100,00%-ra be van lőve, mindennek pixelre pontos helye van, és az egész rendszer halálpontosan és hibátlanul működik Windows 7 alatt. Eddig háromszor váltottam Windows 8-ra. Mikor megjelent, mikor a 8.1 megjelent, és most az update után. Mindhárom alkalommal a telepítésen kívül egy órát töltöttem el az OS testreszabásával. Több tervezőprogram nem, vagy nem úgy működik, ahogy eddig. Rengeteg, eddig kézreálló, megszokott dolgot nem, vagy nem ott találok, ahol eddig.

Például a gépház. Hiányos, felületes, mégis ezt erőlteti a rendszer. Amúgy Alt-F4-en kívül hogy lehet belőle kilépni? Esc nem működik, bárhová bármit kattintok, nem lép ki. Ez az egyszerű kezelhetőség?

Hol vannak a gadgetek? Az asztalon folyamatosan nézek deviza árfolyamokat, időjárást, memóriahasználatot, és onnan hívok be egy rakás távoli asztalos folyamatot. Ez Win8-ban ebben a formában nincs. Értem, hogy más formában talán van, de nem érdekel. Nekem a régi tökéletesen bevált, és nem akarok fél napot tökölni azzal, hogy megtanuljam az újat.

msconfig, automatikusan induló programok. Már nem ott vannak, hanem a task manager egy fülén. Csakhogy nincs ott az összes, ami eddig az msconfigban ott volt. Visszalépés! Mehetek be a registrybe és onnan buherálhatom ki a sok szart.

Nekem munkára kell a tálca, és a start menü. Kb 40 programmal dolgozom, ennek egy meghatározott logika alapján a fele a tálcáról indul, másik fele a start menüből. Az asztalról nem jó, mert az mindig tele van. A metro start screen megint nem jó, mert eltakar minden mást, ne takarja el.

Mért nem lehet bizonyos funkciócsoportokat egyszerűen kikapcsolni, ha nem kellenek? Pl nekem a komplett MS AppStore nem kell. Pöcsölésre meg szórakozásra való, munkára nem. Ami nem baj, nem is arra lett tervezve. De akkor mért nem tudom kikapcsolni?

Úgyhogy az egész alfája és omegája: volt valami, ami tökéletesen tette a dolgát, stabilan és üzembiztosan tudtam vele dolgozni. Most meg, ha új verziót akarok, akkor ÉN tanuljak, ÉN tegyek bele időt? Rendben, de akkor az MS fizessen nekem. Ez nekem nem érdekem. És mindez most nem probléma, senki nem tart pisztolyt a fejemhez, hogy Win8-at használjak. Hát kivéve, ha új laptopot akarok venni, mert több olyan laptop van, amire NEM LEHET mást tenni. No mindegy, most még nem nagy gond ez. De mi lesz 3 év múlva, mikor muszáj lesz ezt használni?

Úgyhogy össze van keverve a szezon a fazonnal. Nagyszerű, hogy otthon tök cuki lett az érintőképernyős tablet, és sokkal menőbben néz ki, mikor a csajodnak cicás videót mutogatsz meg engribördszözöl. Csak a világot nem ez viszi előre, hanem a munka, a produktivitás. Ebben pedig - teljesen mindegy, hogy otthoni userek mit mondanak - a Windows 8 elmarad az elődjétől. Ez az, amit jó lenne, ha végre páran megértenétek.

LordCharles
LordCharles
2014. ápr. 23. 16:31
  • "Eszköz, precíziós műszer, ahol minden 100,00%-ra be van lőve, mindennek pixelre pontos helye van, és az egész rendszer halálpontosan és hibátlanul működik Windows 7 alatt. Eddig háromszor váltottam Windows 8-ra. " *

Ne haragudj bunkón megfogalmazott kérdésemért: Minek? Kétszer is leírod, hogy Win7 alatt tökéletes minden. Utánaolvashattál neten kismillió oldalon, hogy van-e bármi olyan újítás a Win8-ban, ami a perfektre belőtt rendszereden fejleszt valamit, avagy ront-e a helyzeten.

Gab78: "A windows 7-nél és korábbi verzióknél se a start menüben kezdtél el kattogni, hogyha az asztalra akartál lépni, hanem fordítva, ha el akartál indítani valamit mentél a start menübe. Ez egy fordított logika, ami a felhasználók nagy hányadának nem tetszik."

Oké, szóval Start menü - Minden program - Adobe - Photoshop. Csak hasra ütve írtam egy példát. Akárhogy nézem négy kattintás. Metro: Rákattintasz a Phosothopra. Egyszer.

Persze erre jöhet a válasz, hogy "De hát kirakom a gyakran indított programokhoz." Tehát ugyanazt csinálod, amit a Metronál fikázol, a testreszabást.

gab78
gab78
2014. ápr. 10. 19:04
#22

pdx06: A metroval az a gond, hogy tapihoz lett kitalálva. És rá lett erőltetve a felhasználókra. Nem adott választási lehetőséget. Vannak tetszetős alkalmazások, de minden a felhasználóra erőszakolt. Nekem pl a gadgetek kifejezettek hiányoznak. Helyette van metros alkalmazás amitől hánynom kell. Ne kelljen már össze-vissza lépkednem, 1mp-et se!, hogy megnézzem az időjárást, az aktuális árfolyamokat vagy bármit. (lehúzom jobb alulra az egeret és ott az asztal) Persze ott vannak a csempék a start képernyőn, de nem akarok folyton odalépni.

A windows 7-nél és korábbi verzióknél se a start menüben kezdtél el kattogni, hogyha az asztalra akartál lépni, hanem fordítva, ha el akartál indítani valamit mentél a start menübe. Ez egy fordított logika, ami a felhasználók nagy hányadának nem tetszik.

A microsoftnak azt kell megértenie, hogy a windows központi eleme az asztal. Ezt akarják a felhasználók. Hogy onnan tudjanak elindulni, nem kell az összes többi agyrém.

Asagrim
Asagrim
2014. ápr. 11. 10:56

gab78

"Ne kelljen már össze-vissza lépkednem, 1mp-et se!, hogy megnézzem az időjárást, az aktuális árfolyamokat vagy bármit. (lehúzom jobb alulra az egeret és ott az asztal) "

www.rainmeter.net

eligor

"Ez mind igaz, és nincs vele gond, viszont ti vagytok azok, akik egy alapelvet nem vagytok hajlandóak megérteni:

Ti vagytok azok, akik nem hajlandóak megérteni, hogy mindent ugyanúgy kell csinálni, csak máshogy jelenik meg vizuálisan.

"Amúgy Alt-F4-en kívül hogy lehet belőle kilépni? Esc nem működik, bárhová bármit kattintok, nem lép ki. Ez az egyszerű kezelhetőség?"

Vagy nem raktad fel akkor mégsem azt az update 1-et, vagy nem nagyon próbálkoztál amúgy sem, előítéletből, hanem rögtön leírtad hogy ez szar. Összesen annyit kellett volna csinálnod hogy felráncigálod az egeret a jobb felső sarokba, ahogy ezt azóta tetted mióta van grafikus felületű Windows, és megjelenik a fejléc a piros bezárás gombbal.

"Hol vannak a gadgetek? Az asztalon folyamatosan nézek deviza árfolyamokat, időjárást, memóriahasználatot, és onnan hívok be egy rakás távoli asztalos folyamatot."

www.rainmeter.net

" Csakhogy nincs ott az összes, ami eddig az msconfigban ott volt. Visszalépés! Mehetek be a registrybe és onnan buherálhatom ki a sok szart. "

Érdekes, tudsz konkrét példát mondani?

"A metro start screen megint nem jó, mert eltakar minden mást, ne takarja el."

Mire is kellene figyelni miközben egy másik programot indítasz el? Komolyan kíváncsi vagyok rá.

tomchee
tomchee
2014. ápr. 10. 16:42
#21

Egye kutya, ne legyen igazam. Legutóbb amúgy is anno a preWin8 volt a kezem alatt, azóta csak ismerősöknél alkalmanként fordult meg. Lehet azóta már fejlődött... elvileg már lehet pl Rendszergazda módban is indítani onnan dolgokat stb... jutottak el ilyen és ehhez hasonló pletykák pletykák a fülemhez.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 10. 16:18
#20

Windows 8-ban se bonyolultabb a keresés. Win gomb, aztán már lehet is írni a keresendő fájlt. Sokkal egyszerűbbek a dolgok benne, csak időt kéne szánni a megtanulásukra ami kb. 10 perc. Ha nem lennének újítások akkor az lenne a probléma hogy minden windows ugyanúgy néz ki. Metro felülettel sem értem mi a probléma, főleg hogy már asztallal indul a frissítés óta. Én már teljesen megszoktam, és vannak bele tetszetős alkalmazások. Akinek pedig nem kell, az nem lép bele, vagy ha még nem frissítette, nem hiszem hogy az a 2 másodperc sokat elvesz az életéből amíg az asztal csempére kattint.

gab78
gab78
2014. ápr. 10. 13:11
#19

pdx06: De jó, hogy még mindig a start menü megértésénél járunk. Elvileg a start menüt szerették volna a start képernyővel kiváltani, és az egész probléma innen indult. Ugyanis ki az az elvetemült felhasználó, aki folyton a start menüben van. Nincs ilyen, azt valami indítására használjuk, vagy keresésre. A windows központi eleme az asztal. Nem a start menü! És ez itt a gond, a win8-nál nem az asztal lett a központi elem, hanem a start menü utód, start képernyő. A felhasználók viszont az asztalról akarnak elindulni és az asztalra is akarnak visszatérni nem a start menühöz, a start menüt pedig csak annak eredeti funkciója szerint akarják használni. Így a start képernyőt is. Nem véletlen, hogy sokak természetes reakciója az, hogy a start képernyőt be akarják zárni.

Fernando
Fernando
2014. ápr. 10. 12:53
#18

Döntsétek már el. :D Alig egy hetem van választani 7 és 8.1 között.

Terror
Terror
2014. ápr. 9. 21:03
#17

Milyen start menü? Olyasmi nincs a W8-ban.

JizzyBen
JizzyBen
2014. ápr. 9. 20:58
#16

egy kérdés csak nekem nincs frissítés utána a start menu?

ha be kell állítani valahol le írná valaki h hol?

JizzyBen
JizzyBen
2014. ápr. 9. 21:07

igen meg van nem szóltam :D

ByrDer
ByrDer
2014. ápr. 9. 20:48
#15

No, már csak az aero felület kellene vissza... meg az hogy ne akadozzon az egér a játékok felében (bizonyos játékoknál pötchölte a microsoft ezt a 8.1 által újított hibát, egy csomónál viszont a mai napig nem), meg ne szakadozzon a wifi ami tökéletesen ment 7 alatt és már majdnem olyan jó lesz a 8 mint a 7. Ez aztán a HALADÁS.

Aki használja egy ideje a 8-vagy (illetve 8.1-et) és még semmi gondja nem volt vele az vagy hazudik, direkt trollkodik, vagy szigoróan csak a legalapvetőbb "content consumption"-re használja gépét... amire mondjuk egy telefon is megfelelne, úgyhogy gyakorlatilag tök mindegy milyen op rendszer fut. Van egy pár előnye a 8.x-nek a 7ttel szemben, de minimum ugyanannyi hátránya.

Asagrim
Asagrim
2014. ápr. 9. 21:27

Sorolhatod milyen hátrányokra gondolsz, mert eleget szívtam már vele, hogy az összesre megoldást találjak ... legalábbis ami nekem hátrány volt.

Fernando
Fernando
2014. ápr. 9. 19:18
#14

Úgy lett volna értelme ennek az egésznek, ha úgy ahogy van, kikapcsolhatóvá tették volna a Metró felületet. Tehát egyáltalán nem működne/futna sem a háttérben, sem sehol. Ez esetben ismét tennék egy próbát de így. Olyan felhasználó vagyok, aki a legkisebb, felesleges folyamatot is ki szokta iktatni, mert egyszerűen zavar, hogy teljesen haszontalanul megy valami a háttérben. Nekem a Metro pont egy ilyen haszontalan dolog és nem nyugtat meg, hogy csupán megkerüli a rendszer booltoláskor, attól még simán ott mocorog, erőforrásokat vonva el. Nem érdekel, hogy ez az erőforrás elvonás minimális, nekem, a saját gépemen semmi ne szaladgáljon csak úgy, csak azért mert van. Szóval ez még minidig kuka.

Asagrim
Asagrim
2014. ápr. 10. 13:18

Ott a pont. A Microsoft Security Essentials csomagot kiegészítendő került bele az UAC alapból a Windowsba, akinek telepítve van biztonsági szoftver a gépén annak holt felesleges plusz lépés.

iattilagy

http://www.ipon.hu/forum/hozzaszolasok/14669/tarsalgo/oldal_1037?limit=50#comment658511

Csupán ennyi történt Win8 háza táján a Win7-hez képest "biztonság emelése" címen.

Ha rendszergazdai jogok nélkül futtatsz valamit az szarrá van korlátozva, ha meg rendszergazdaival, akkor a többi program nem tud vele kommunikálni mert nem szabad neki.

Aki paranoiás rakjon fel egy <place company name here> Internet Security programot, aztán csók, de beépített rendszergazda fiók nélkül csak szívás van.

Sogron83
Sogron83
2014. ápr. 9. 17:56
#13

Miért nem lehetett úgy megcsinálni a telepítőt, hogy az első belépésnél Metro-t, vagy hagyományos felületet akar-e a júzer használni?

csabi02
csabi02
2014. ápr. 9. 17:15
#12

Hát az ünneplés a háttérben valóban durva! :*

Rotyoka
Rotyoka
2014. ápr. 9. 17:07
#11

Rohadtul nem hiányzott a start menü.. Sokkal jobb a mostani metrós felüelt ha az ember rászán 2 perces, hogy személyre szabja (tényleg 2 perc kell hozzá)

JizzyBen
JizzyBen
2014. ápr. 9. 16:21
#10

****Mért nem tölti le az update-et? valaki segítene? [LINK]

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 9. 16:09
#9

Még mindig nem értem miért van oda mindenki a start menüért. Személyszerint sose indítottam onnét programot a vezérlőpulton kívül.

gabesz9920
gabesz9920
2014. ápr. 9. 16:44

+1

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 9. 16:09
#8

Még mindig nem értem miért van oda mindenki a start menüért. Személyszerint sose indítottam onnét programot a vezérlőpulton kívül.

Asagrim
Asagrim
2014. ápr. 10. 16:23

"ahova azonnal, beírom a 3-4 kezdőbetűt és már ott is van"

Mivel start képernyővel is ugyanígy zajlik a dolog, egyezzünk meg abban hogy nem funkcionalitást, hanem kinézetet kifogásolsz.

5hR3kY
5hR3kY
2014. ápr. 9. 15:58
#7

Amúgy én azon fogom a fejemet hogy a videón a sok birka úgy tapsol, meg ujjong mintha valami eget rengető újdonságot raktak volna bele a Windowsba. :D

kunrichard
kunrichard
2014. ápr. 9. 15:26
#6

Ez már nekem is jobban tetszik :)

gab78
gab78
2014. ápr. 9. 15:20
#5

Nekem egy külön merevlemezen van a Win8.1, mert amúgy nem bírom rajta hosszabb ideig idegekkel. Vallatni lehet ezzel a khm metro felülettel... Ez a frissítés meg már vagy 1 órája próbál feltelepülni, de még nem ért a végére. Viszont legalább haladgat. Kíváncsian várom mit sikerült összetákolni. Bár nálam a Win8 mint olyan, már menthetetlen.

CyberPunk666
CyberPunk666
2014. ápr. 9. 15:12
#4

Nekem nincs bajom a metro felülettel, de ez a start menübe integrált és ABLAKBAN futó metros app dolog tényleg ezerszer jobb.

Ez valóban tetszetős már első ránézésre is.

Tényleg kurvajó, hogy ott vannak az appok a start menüben és így szerintem már mások is megbékélnek velük, hogy ablakban futtathatóak.

Már csak a mail appot kéne ellátni pár funkcióval. Mert most is jó, mert gyors, de azért a továbbítás gomb az kurvára kéne bele...

Nem is kéne többet más kliens.

Viszont a keresőben remélem megmarad a mostani tematikus keresés és a gyorsasága.

djbundy
djbundy
2014. ápr. 9. 14:35
#3

start.is.back programot használom, az updattel is simán működik

5hR3kY
5hR3kY
2014. ápr. 9. 14:29
#2
  1. Passz.

  2. Tutira nem. :)

Janus27
Janus27
2014. ápr. 9. 14:28
#1

2 kérdésem lenne:

  1. Ezzel az updattel továbbra is működnek rendesen a 3rd party Start Menu programok (pl Start8, Classic Shell) vagy "kiüti" őket?

  2. a 4K skálázás meg lett oldva?

thedeveloper
thedeveloper
2014. ápr. 9. 15:07

A Start is Back nevű "StartMenü helyettesítő" program is tökéletesen működik a frissítés után.

Ez jó hír, mert már csak 1 lépés választ el az "igazi" StartMenü-től és onnantól kezdve nem lesz szükség 3rd party programra. :)

Vissza az oldal tetejére