A PlayStation 2 nem csak azért volt hatalmas siker a Sony számára, mert élete során több, mint 150 millió példányt adtak el belőle - hanem azért is, mert viszonylag hamar rendkívül profitábilissá vált a hardver.

Hasonló lesz a helyzet a PlayStation 4-gyel is, ha hihetünk a Sony vezérigazgatójának. Kaz Hirai ma egy céges stratégiai megbeszélésén árulta el, hogy a PlayStation 4 hardvereladásai már most nyereséget hoznak, ebben pedig gyakorlatilag különböznek minden korábbi Sony konzoltól - ennyire hamar még egyik platformjuk sem ment át pozitívba.

A konzol persze rendkívül népszerű, így ezt, és a digitális értékesítések növekvő népszerűségét látva Hirai úgy véli, a PS4 lehet az a konzol, ami élete során jobban teljesít majd, mint a PS2.

A március végén zárult üzleti évben a Sony Computer Entertainment 14,6 millió otthoni konzolt adott el (PS2, PS3, PS4), de ennél többet vár a következő üzleti évre. A PlayStation 4 ugyanis gyakorlatilag április végéig szűkösen volt elérhető, nagyobb volt rá a kereslet, mint a gyártási kapacitás. Ez azonban már megszűnt, ami azt jelenti, hogy a most következő ünnepi szezonban rengeteg konzol találhat gazdára. Hirai szerint a most indult üzleti évben összesen 17 millió konzolt fognak értékesíteni.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Phantomstranger
Phantomstranger
2014. máj. 25. 16:33
#3

Ezt a generációt eleve úgy tervezték, hogy minél előbb kezdjen profitot termelni. Nem is lepett meg különösebben a hír. Az már érdekesebb lesz, milyen lesz az élettartama az előző generáció 8-10 évéhez képest.

atti2010
atti2010
2014. máj. 24. 11:30
#2

Miért valakinek voltak kétségei hogy profitot fog termelni bármelyik konzol?

Lazahunter
Lazahunter
2014. máj. 27. 1:18

Jah, hát ez az elv ebben a generációban itt már meg is bukik, mert a gép szinte nyereséges, a konzolos játékok meg drágábbak, mint valaha ....... és hogy most már tényleg szinte 2x annyiba kerül egy játék premierkor, mint Pc-re, és még mindig a multi címek csak súrolják a közepes PC-k minőségét, ez csak további szakadékot jelent ... mondom ezt úgy, hogy 25+ éve konzolozom, de az elmúlt években szinte teljesen leszoktam róla, pedig van PS3-am és X360-am is ... kizárólag a jobb exkluzivokat vettem meg, azokat is használtan, majd adtam is tovább őket (kivéve GTA5). Kíváncsi leszek mi lesz ebben a generációban.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. máj. 23. 16:51
#1

Nem kell aggódni, az XBox One-ról is lesz ilyen cikk mihelyst elkezdik felhasználni a gyártásban a kiásott Atari-s szemetet. :D

gabesz7630
gabesz7630
2014. máj. 24. 11:24

Szerintem nincs ertelme annak amit irtal.. ;)

Vissza az oldal tetejére