LETILTOTT CPU MAGOK AKTIVÁLÁSA FRISS AMD LAPOKNÁL

A tavalyi év folyamán nagy port kavart fel az AMD 7-es sorozatú lapkakészleteinél az ACC támogatás, illetve annak egy bizonyos mellékhatása: a technológia bekapcsolásával egyes gyártók alaplapjainál a két- illetve hárommagos processzorok esetében lehetőség volt az AMD által letiltott processzormagok engedélyezésére, amelyek több esetben bizony hibátlanul működtek. Az AMD ennek a megoldásnak egyáltalán nem örült, ugyanis a vásárlók kis szerencsével egy kétmagos processzorból hárommagos vagy négymagos egységet varázsolhattak, míg a hárommagos termékeket kis szerencsével négymagossá lehetett alakítani az ACC támogatás engedélyezésével. Tény, hogy sok esetben nem sikerült az akció, ugyanis az engedélyezett mag vagy magok hibásak voltak, de ez nem is csoda, hisz a gyártó sem véletlenül tiltotta le őket.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. márc. 7. 13:01
Letiltott CPU magok aktiválása friss AMD lapoknál
Galéria megnyitása

A tavalyi év folyamán nagy port kavart fel az AMD 7-es sorozatú lapkakészleteinél az ACC támogatás, illetve annak egy bizonyos mellékhatása: a technológia bekapcsolásával egyes gyártók alaplapjainál a két- illetve hárommagos processzorok esetében lehetőség volt az AMD által letiltott processzormagok engedélyezésére, amelyek néhány esetben bizony hibátlanul működtek. Az AMD ennek a megoldásnak egyáltalán nem örült, ugyanis a vásárlók kis szerencsével egy kétmagos processzorból hárommagos vagy négymagos egységet varázsolhattak, míg a hárommagos termékeket kis szerencsével négymagossá lehetett alakítani az ACC támogatás engedélyezésével. Tény, hogy sok esetben nem sikerült az akció, ugyanis az engedélyezett mag vagy magok hibásak voltak, de ez nem is csoda, hisz a gyártó sem véletlenül tiltotta le őket.

Galéria megnyitása

Most úgy tűnik, hogy az ASRock termékpalettáján szép számmal találkozhatunk majd olyan 8-as sorozatú AMD lapkakészletre épülő alaplapokkal, amelyeknél a gyártó egyedi megoldásának köszönhetően szintén megpróbálkozhatunk majd a letiltott processzormagok engedélyezésével. Az AMD a nyolcas sorozatú lapkakészleteinél az ACC támogatáshoz való hozzáférést letiltotta, pont azért, hogy elejét vegye a korábbi processzormag aktiválgatásnak, de úgy tűnik, hogy az ASRock szakemberei ezt a tiltást ki fogják játszani.

Galéria megnyitása

A hírek szerint az ASRock mellett már egyéb gyártók is dolgoznak olyan alaplapokon, amelyeknél egy külső chip segítségével biztosítják majd az ACC támogatást. A funkciót egy kapcsoló vagy jumper segítségével lehet majd aktiválni, de az ASRock-nál ennél tovább mentek: a gyártó az új alaplapoknál is ugyanúgy a BIOS-ból teszi majd lehetővé az ACC támogatás aktiválását, mint a 7-es sorozatú lapkakészleteknél.

Galéria megnyitása

Jó hír, hogy az ASRock kínálatában lévő összes nyolcas sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapnál elérhetjük majd a támogatást (890GX Extreme3, 890GMH/USB3, 880GMH/USB3). A vállalat ezt az eljárást az Nvidia MCP62-es alapokon nyugvó termékeinél is alkalmazni fogja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

46 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
doktorovics
doktorovics
2010. márc. 9. 19:51
#42

mindkettő, de ahogy jeleztem is nem élek rosszul belőle :) de no politizálás, nem avatkozok olyanba amit nem értek...B)

Terror
Terror
2010. márc. 9. 11:46
#41

Vagy MSZP-képviselő.

doktorovics
doktorovics
2010. márc. 9. 10:07
#40

Leemonade - 2010-03-08 14:29:10

miért lenne savanyú, hisze első mindenben az INTEL nem??? xDxDxD

innentől kezdve meg hogy ki hogy ássa el magát az ő baja. Úgy sem tud még csak az árnyékába kerülni sem... :)

okosodásról meg annyit, hogy ebből élek és nem rosszul. Thx...

Leemonade
Leemonade
2010. márc. 9. 11:23

Ha ebből élsz akkor eléggé tájékozatlan vagy .... xD

psylocke
psylocke
2010. márc. 8. 20:25
#39

sorry ez fagyás volt

psylocke
psylocke
2010. márc. 8. 20:25
#38

Hát igen komoly fegyvertény, hogy egy jó ár-érték arányú procit keresel (pl 550) és lett egy 4 magosod. Azért azt nem mondanám, hogy erre utaznak... Persze ebben az árkategóriában amúgy is verhetetlen az AMD, így egy sikeres aktiválás tényleg hatalmas piros pont. De mint említettem, erre nem kell utazni, a hw-n rengeteg pretested proci van, használtan bolti áron, vagy 'szinte' újonnan +2-3 e magasabb áron, de még így is best-buy processzorok ezek.

Én is gratulálok az AMDnek.

De kár, hogy anno az Intel nem gyártott natív 4 magos procikat, még nagyobb szeletet harapott volna a piacból. Azért most őszintén, egy 1366os 3magos cput teszem azt 25-30ért megvenni és talán 4 magosítani... hmm. Ez ütne. Talán majd az x68 korszakban...

psylocke
psylocke
2010. márc. 8. 20:25
#37

Hát igen komoly fegyvertény, hogy egy jó ár-érték arányú procit keresel (pl 550) és lett egy 4 magosod. Azért azt nem mondanám, hogy erre utaznak... Persze ebben az árkategóriában amúgy is verhetetlen az AMD, így egy sikeres aktiválás tényleg hatalmas piros pont. De mint említettem, erre nem kell utazni, a hw-n rengeteg pretested proci van, használtan bolti áron, vagy 'szinte' újonnan +2-3 e magasabb áron, de még így is best-buy processzorok ezek.

Én is gratulálok az AMDnek.

De kár, hogy anno az Intel nem gyártott natív 4 magos procikat, még nagyobb szeletet harapott volna a piacból. Azért most őszintén, egy 1366os 3magos cput teszem azt 25-30ért megvenni és talán 4 magosítani... hmm. Ez ütne. Talán majd az x68 korszakban...

Gerrrrry
Gerrrrry
2010. márc. 8. 16:14
#36

üdv.

Ez az AMD-nek lehet hogy jól jön: a felhasználó látja hogy van esélye egy olcsóbból drágábbat csinálnia, így nő a forgalom (Intellel szemben) egy bizonyos vásárlócsoport körében.

Persze aki biztosat vagy többet akar, az úgy is megveszi a drágábbat.

Szerintem biztos van egy pár száz/ezer ember(nem tudom mennyiO.o), aki azért vett AMD középkategóriás processzort Intel helyett, mert van rá esélye hogy sikerüljön az aktiválás (mag; L3).

[Bár én Intel párti vagyok, nem tudom kizárni hogy egyszer ebből az okból AMD processzort fogok venni.:*]

Terror
Terror
2010. márc. 8. 14:35
#35

Csak ugatott ő is valamit, hogy elinduljon a flame.

Joachim21
Joachim21
2010. márc. 8. 14:24
#34

A selejteket mindenki hasznosítja. Intel sem gyárt külön 975EE-t, meg 960ast, és 930ast, amelyik hogy sikerült, aszerint van besorolva. Core2-nél is ugyanez volt. Nvdia szintén amit lehet felhasznál, elég csak a most megjelenő 470/480-ra gondolni. Szóval emiatt is kár egymásnak esni, mint ahogy két multi közt rendezett szimpátiaversenynek sincs sok értelme.

doktorovics
doktorovics
2010. márc. 8. 13:45
#33

nem elég hogy a selejt cpu-kat engedik piacra dobni, de még nyíltan lehet is használni, gratulálok a gyártónak, öööö a név adónak mert ugyebár az amd ezeket a selejteket nem gyártja hisz nincs gyára....

Leemonade
Leemonade
2010. márc. 8. 14:29

doktorovics

Savanyú a szőlő az Intelfanoknak?

Miért zavar téged ha a négymagosnak készült ( de csak 2 vagy 3 maggal müködő ) procikat csökentett áron adják és kitalálnak neki egy nevet. Senkit nem kárositanak meg mert csak annyit kérnek érte mint ahány mag tökéletes benne.

Miért is ne lehetne nyiltan használni , talán törvényellenes cselekedet ?

Miért is lenne csak névadó ? és miért nincs te szerinted gyára ? " A drezdai (Németország) Fab 30 az Advanced Micro Devices (AMD) legújabb, csúcstechnológiákat alkalmazó gyáregysége, amely a társaság legnagyobb teljesítményű, Athlon processzorainak tömegtermeléséért felelős. "

Próbálj előbb okosodni és utána okoskodni !

psylocke
psylocke
2010. márc. 8. 12:52
#32

ACC - Advanced Clock Calibration. Ez 'hivatalosan' azért jött létre, hogy kicsivel kitold a procid határát, valamelyest javítja a stabilitást, windows alól realtime-ban tuningold a procit, és még sok mindent írtak róla...[off]

(ha valamit kihagytam, vagy rossz szóljatok, javítom)[/off]

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. márc. 8. 10:47
#31

Nagyon szépen halad az AsRock,egyre minőségibb lapokkal lepik meg az embert.

Remélem a "külsövel"(ránézésre nagyon jól megtervezett/összerakott lapnak néznek ki) nem vezetnek félre,és minőségi anyagokat/alkatrészeket használnak fel a lapok legyártása során.

drherbyke
drherbyke
2010. márc. 8. 10:45
#30

Valaki írhatna egy kicsit az accről.

Miért van, mit tud stb.

gery84
gery84
2010. márc. 8. 9:17
#29

Nekem is van egy AMD Athlon x3-om és sikerüld bekapcsolni a 4-dik magot de az L3-at nem!

hakos1987
hakos1987
2010. márc. 8. 9:09
#28

,,ugyanis az engedélyezett mag vagy magok hibásak voltak, de ez nem is csoda, hisz a gyártó sem véletlenül tiltotta le őket."

hát elég sok esetről tudok, ahol tökéletesen működik, többek közt az enyém is... Phenom II X2 550, 3100 Mhz VID: 1.325V >>> X4 3720Mhz 1.4V, több óra prime stabil... és még jópár ilyenről tudok, bár többnyire az először kijövő sorozatok voltak jók, amik mostanában jönnek már elég kevés van, ami tökéletesen négymagosítható....

myckie2
myckie2
2010. márc. 8. 9:01
#27

Lenne egy kérdésem. A cikkben az volt írva hogy a gyártó azért tiltotta le a magokat mert hibásak voltak. De akkor hogy működhettek néha hibátlanul? Megjavult a szállítás közben :D...

drherbyke
drherbyke
2010. márc. 8. 8:08
#26

Nekem nem sikerült aktiválnom a negyedik magot:P

de a 3 magos Athlon2 őm simán visz 3200 Mhz et.

Nekem ez is elég.

Dice
Dice
2010. márc. 7. 22:10
#25

1-2 komment alapján azt veszem ki, hogy nem vehetek erőművet, hogyha integrált vidkaris a lapom, csak mert 1-2 este töltök fel, vagy valami konvertálásra otthagyom a gépet? (ez viszont már elég outdated, mert ezekre is van VGA támogatás)

U.I.: Do not feed the troll. Csak ezt tettem most én is, megsajnáltam..xD

Szedah
Szedah
2010. márc. 7. 21:20
#24

nano: Ott bukik az elméleted, hogy a csodás Adobe kidobta az új Flash playert a videókártya gyorsítással, így netezés közben a legegyszerűbb kis videónál (amit amúgy az integrált simán elvinne) is bekapcsolja a nagyot, mert olyan jól optimalizált kis program ez a player, hogy neki 10x nagyobb teljesítmény kell erre, mint bármi másnak. :)

axe
axe
2010. márc. 7. 20:48
#23

tudom hogy visszafelé kompatibilis. De akkoris....

nano
nano
2010. márc. 7. 20:24
#22

Hogy mi értelme van egy integrált videókártyának három PCIE foglalat mellett? Pl. vannak már megoldások arra, hogy alapból az integrált dolgozik gyakorlatilag nulla fogyasztással, és a rendes videókártya meg csak nagyobb terhelés mellett kapcsol be. Teljesen felesleges, hogy netezéshez menjen a játékra szánt videókártya a 20-30W-os idle fogyasztásával. És azok kedvéért, akik csak és kizárólag játékban tudnak gondolkodni megsúgnám, hogy nem csak videókártyának lehet szüksége a PCIEx16 foglalatra...

Joachim21
Joachim21
2010. márc. 7. 20:03
#21

Most már a színvilágon is kezd látszani h az ASUS fiókmárkája az Asrock.

axe
axe
2010. márc. 7. 19:39
#20

ha alaccsony fogasztás kell és integrált videókártya akkor 7-ér van gigaának lapja és akkor nem veszek 3pci-e-s lapot. Szerintem logikus. És te fizeted meg azt a sok baromságot a lapon aminek kb 20%-át használod.

YuGabe
YuGabe
2010. márc. 7. 19:22
#19

Azt az ötöt mindig elkapjuk. Valójában akkor nem kéne egyáltalán kommentelned, ha a maradék 95-nél el bírod olvasni a cikket.

Amúgy nem tudom mit fáj neked egy integrált videókártya, amikor kábé 0 értéke van, de legalább ha megdöglik a PCI-X valami miatt, vagy ideiglenesen cseréled a kártyádat, vagy csak alacsonyabb fogyasztást szeretnél, akkor ott van és maradhat. Ha meg nem kell, akkor BIOS-ban lehet tiltani. Szóval nem tudom mit fáj neked.

/ 2
Vissza az oldal tetejére