Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Google operációs rendszere mégsem lépett annyit előre, mint azt sokan várták. Az Android 4.1 után az Android 4.2 is a Jelly Bean kódnév alatt fut tovább, ám azért nem lehet okunk panaszra, mivel így is sok új funkciót és csiszolgatást kapunk.
Az újdonságok listáján talán a több felhasználói profil létrehozásának lehetősége a legérdekesebb. Ez hatalmas előrelépés a szoftverben, és nyilvánvalóan a Microsoft elleni harc tette leginkább szükségessé, hiszen a Windows 8 kínál ilyen lehetőséget, mert a Windows-ok generációk óta rendelkeznek ilyen képességgel. A profilok között gyorsan válthatunk, és szinte minden hozzájuk köthető: a kezdőképernyő, a telepített alkalmazások listája, a háttérképek, a kitett widgetek, de még egy adott játékban elért pontszámok is. Ez a legjobb megoldás a Windows Phone és az iOS által is kínált "gyerekzárra" is.
Némi változás a felhasználói felülethez kapcsolódóan is lesz. A lezárt képernyőre például elhelyezhetünk (elvileg), akármilyen widgetet. Így már nem csak az értesítési sávról kapunk információkat egyetlen gombnyomással, de gyorsabban indíthatjuk a zenelejátszónkat, vagy azonnal láthatjuk a legfrissebb Facebook, Twitter és Google+ bejegyzéseket is. A Daydream pedig lényegében a képernyőkímélőt valósítja meg az Androidban. Ha dokkoljuk a táblánkat, és folyamatosan tölt, akkor interaktív képkeretté alakulhat át, hiszen ilyenkor folyamatosan bekapcsolva lehet a kijelző, ám amikor történik valami ez magától a háttérbe vonul.
A Photo Sphere egy nagyon érdekes újítása a kamerának. Ez a funkció a panorámamód kiterjesztéséből jött létre, és mint ahogy azt a neve is mutatja, gömb felületre illeszthető fotókat hozhatunk vele létre. Tehát nem csak vízszintesen vagy függőlegesen mozgathatjuk a kamerát, hanem mind a négy irányba, ugyan azon a képen. Ezzel lényegében hasonló anyagot kapunk, mint a Street View által nyújtottak. A Sphere fotóinkat az elkészülésüket követően a telefonon nézhetjük vissza, de megoszthatjuk a Google+ hasábjain, sőt, a Google Mapsen is, amit így itt már bárki megtekinthet a feltöltést követően. Igen, ezzel lényegében bárki „Street View-osíthajta” a saját városát is. A Photo Sphere mentett állományai lényegében némi XML kóddal megtoldott JPG fájlok, így a külsős képnézegetők megjelenése sem zárható ki.
 
Frissült a Google Now, amely sajnos továbbra sem teljesen érhető el minden régióban, ám a vállalat kiemelte, hogy folyamatosan dolgoznak ezen is, csak arról külön nem tudnak tájékoztatást adni, hogy merre mik érhetőek el. Az Now már sokkal több kártyával rendelkezik majd, mint eddig. A személyi "asszisztensünkként" dolgozó alkalmazásban helyet kaptak a különböző események, szállásfoglalások, szállások, repülőjáratok, melyek mind a helyzetünkhöz igazodnak. Továbbá lesznek filmes, zenei rendezvényes kártyák, és sokat fejlődött a híreket szolgáltató "lap" is.
A kisebb változások között üdvözölhetjük az értesítési sávban található beállítási lehetőségek továbbfejlesztését. Már több lehetőségünk lesz a különböző kapcsolók kezelésére, ám ez a funkció amúgy is jelen van a nagyobb gyártók testreszabott felületében (TouchWizz, Sense UI, ...). Ide sorolnám a Gesture Typing-et is, ez a méltán híres Swype billentyűzet "gépelési" megoldását vette át. Elég a betűkre csúsztatni az ujjunkat és a szavaink máris összeállnak.
Továbbá az apróságok sorát gyarapítja a Gmailben való dupla érintésre közelítés, vagy máshol a háromszoros érintés, mely a két ujjas közelítés egy másik alternatívája, amihez elég egy kéz is. Valamint navigálhatunk a rendszerben a beszédünkkel, ami a látássérültek számára teszi egyszerűbbé - vagy egyáltalán lehetségessé - a kezelést. Végül meg kell említeni a Miracast támogatását is, mely inkább csak a jövőben válik érdekessé. A mobilunk szempontjából semmi lényegi változás nem lesz, legalábbis a technológiai hátteret figyelembe véve, hiszen a DLNA-t használja. Az új vezetékmentes képátviteli protokollt a legújabb televíziók támogatják majd, és folyamatos tükörkép átvitelét teszi lehetővé.
Az Android 4.2 november 13-án érkezik majd az új referencia gépekkel együtt. A korábbi Nexusok frissítéséről viszont eddig nem esett szó. De alig pár hete annak is, hogy az Android 4.1.2 végigsöpört a Nexus S-től a Nexus 7-ig mindenen, így most talán egy kicsit nagyobb csúszással lehet számolni a régebbi masinák tulajdonosainak.