Az utóbbi időben főleg az Activision hangját hallottuk a közte, és az Infinity Ward egykori alapítói között zajló perrel kapcsolatban. Most azonban Vince Zampella, Jason West és az ügyvédjük, Robert M. Schwartz több lapnak is nyilatkoztak, hogy tisztázzanak néhány dolgot, illetve elmondják az ő nézőpontjukat. Schwartz emberi nyelven magyarázta el, tulajdonképpen miért is zajlik a per, bár valószínűleg ez sokaknak nem lesz újdonság: az Activision azért pereli Westet és Zampellát, mert azt állítják, jelentős bevételtől estek el azzal, hogy az alapítók már nem dolgoztak az Modern Warfare 3-on. A két úriember pedig azzal vádolja a kiadót, hogy az ok nélkül bontotta fel a szerződésüket, és így elkerülte a bónuszok kifizetését.
West és Zampella elmondása szerint egy hónappal az eltávolításuk előtt, és néhány hónappal azt megelőzően, hogy lejárt volna a szerződésük az Activisionnel, már aktívan tárgyaltak a kiadóval az új szerződésekről. Ebben lemondtak volna arról a jogukról, hogy más játékot készíthessenek a Modern Warfare 3 helyett / mellett, de azt kérték az Activisiontől, hogy felvehessenek 10 embert az Infinity Wardtól a saját, független stúdiójukba.
Ebben az időben kereste meg az Electronic Arts az Infinity Ward ügyvédjét, valamint ügynökeit azzal kapcsolatban, hogy érdekelné-e őket egy ajánlat. West és Zampella ezt elutasította, hiszen éppen aktívan tárgyaltak, és próbálták megoldani a helyzetet az Activisionnel. Azt valószínűleg nem tudták, hogy Bobby Kotick utasítására ekkor már a cég technikai vezetője betört az e-mail fiókjaikba, hogy sáros dolgokat ásson elő a duóval kapcsolatban.
Az ügyvéd elmondása szerint West és Zampella összetört, amikor megtudták, hogy az Activision végleg eltávolította őket, és mindent újra kell kezdeniük a nulláról. Schwartz azt állítja, Bobby Kotick már egy évvel korábban eltervezte, hogy megszabadul a két alapítótól, és sosem akarta tiszteletben tartani az eredeti szerződést.