AMD NAPLES: 32 ZEN CPU MAG, 64 SZÁL, 8 MEMÓRIACSATORNA

Az AMD a szerverpiacra is betör a ZEN proceszor-architektúrával, az új belépő pedig elég ígéretesre sikeredett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. márc. 7. 15:01
AMD Naples: 32 ZEN CPU mag, 64 szál, 8 memóriacsatorna

Az AMD ZEN architektúrája köré épülő asztali processzorok első hulláma, amely nyolcmagos modellekből áll, a múlt hét folyamán már hivatalosan is elrajtolt, így a termékek végre kaphatóak. A tesztek alapján szoftveres támogatás és BIOS-ok frontján egyelőre van még min csiszolni, de az aktuális kép így is több, mint biztató: az Intel végre méltó konkurenciát kapott a RYZEN processzorok személyében.

Galéria megnyitása

A ZEN természetesen nem csak az asztali processzorokat, valamint az asztali- és mobil APU egységeket, hanem a szerverekbe, illetve adatközpontokba szánt központi egységek szegmensét is célba veszi idén. Ebben a térségben a Naples platformnak jut a főszerep, ami az aktuális információk alapján ígéretesnek tűnik.

Galéria megnyitása

Maximális kiépítésben egy-egy Naples processzorban 32 ZEN processzormag, vagyis 8 darab Core CompleX egység foglal helyet, természetesen SMT támogatással karöltve, így összesen 64 szálon dolgozhat a központi egység. Memóriacsatornákból processzoronként nyolc áll rendelkezésre, méghozzá DDR4-2400 MHz-es támogatással, de a fedélzeten 128 darab PCIe 3.0-s sávot biztosító PCIe Hub is jelen lesz. Kétprocesszoros rendszer esetén a fenti számok duplázódnak, vagyis 128 szál, 2 x 64 PCIe 3.0-s sáv, valamint 16 memóriacsatorna fogható munkára, a maximális rendszermemória-kapacitás pedig 512 GB lehet, ha 16 GB-os modulokat használnak. A kétprocesszoros rendszer akár 24 darab NVMe SSD kiszolgálására is képes, de egyéb PCIe eszközök használatára is van mód, céloktól függően. A platform az AMD Infinity Fabric összekötő rendszerét használja, egy-egy processzor pedig összesen 64-64 PCIe 3.0-s sávot fordít a nagysebességű összekötő rendszer kiszolgálására, így 2 x 64 PCIe 3.0-s sáv marad egyéb célokra a 2 x 128-ból.

Galéria megnyitása

A nyers adatok jól hangzanak, de a konkurenciával való összehasonlítás sokkal érdekesebb, hisz megmutatja, hol tartanak az AMD termékei. Ennek érdekében az AMD összemérte, mire képes egy Naples szerver egy Broadwell-E alapú, hasonló szintű konfigurációhoz képest, amelyben Xeon E5-2699A v4-es processzorok dolgoznak, szám szerint kettő. Az összehasonlítás érdekes eredménnyel zárult, ahogy az az alábbi ábrán is látszik.

Az első bemutatóban a Naples szerver csak 44 aktív processzormagot foghatott munkára, így egy szintre került a Broadwell-E rendszerrel, ami ugye alapból 44 processzormaggal és 88 szállal gazdálkodik. Ebben a felállásban a Naples szerver feleannyi idő alatt teljesítette a tesztet, mint a Broadwell-E alapú szerver.

Ahogy a Naples platform teljes erőbedobással dolgozhatott, lefaragott még néhány másodpercet a korábbi időből, így még jobban eltávolodott a Broadwell-E alapú rendszertől.

Végül az AMD szakemberei módosítottak az összehasonlítás alapjául választott munkafolyamat adatkészletének méretén, ami így egyről négymilliárdra nőtt. Ezt a munkafolyamat-méretet a Broadwell-E alapú szerver már be sem tudta tölteni.

Ideális munkakörnyezet lehet még a Naples szerverek számára az is, ha Radeon Instinct alapú konfiguráció kiszolgálására használják őket. A kétprocesszoros Naples szerverben processzorfoglalatonként akár négy darab Radeon Instinct gyorsítókártya is helyet kaphat, az egyes kártyák pedig teljes, x16-os PCIe 3.0-s sávszélességgel gazdálkodhatnak.

Galéria megnyitása

Az efféle szerverek kiválóak lehetnek VDI rendszerek kiszolgálására, de akár gépi tanulásban, neurális hálózatok alapjaként is jeleskedhetnek. Az új szerverek várhatóan a második negyedévtől kezdve lesznek elérhetőek az érdeklődők számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
legyes
legyes
2017. márc. 7. 22:37
#9

Ha a dupla-AMD cucc $10.000 lesz (ahogy most a fent említett tesztszett esetén a 2db Xeon) vagy viszik a féláras poént és $5.000, akkor a szervergyártók sem akarják majd figyelmen kívül hagyni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. márc. 7. 20:36
#8

El kell már felejteni a múltat AMD szemszögből, elsősorban az volt akkor is a probléma hogy nem állt az AMD partnerei rendelkezésére olyan gyártástechnológia ami versenyképes lett volna az Intel-el, így azzal dolgoztak amijük van, mondjuk az sem lett olyan gyászos dolog mert amikor kijöttek bagóért az FX8xxx processzorok bőven megérték ár érték arányban kisebb kompromisszumok árán.

_DiEGO_
_DiEGO_
2017. márc. 7. 20:04
#7

B_Real - 2017. 03. 07. 16:43

Chavalier - 2017. 03. 07. 16:48

+++

Nagyon nehéz lesz ezeket benyelni kékeknek , csak a miértjét nem tudom , nem értem =(

thestock
thestock
2017. márc. 7. 20:54

Mit nehéz benyelni?

Flegeton
Flegeton
2017. márc. 7. 19:28
#6

Nekem x79 platformom van e5-2690 -es procival (munkára és játékra is kiváló). Az AMD új procicsaládja nem igazán érdekelt (memóriaműveletekben és sok egyéb tesztben még az én setupum is veri), de itt már felkaptam a fejem!

Ha másra nem arra jó lesz, hogy versenyt teremtsen és a régebbi procik árát lenyomja. (pl vágyok két e5-2687w v2 -esre)

8350 amd proci volt az utolsó AMDs procim, mellette volt két r9 290es. Előtte is csak amd-s cuccaim voltak (az kb 15év, oké geforce 2 -esem is volt). Pont az a pár dolog hiányzott amit az intel és a nvidia megadott. Szeretném, ha a két cég egymás lábán taposnának és törnék magukat, hogy ki tud többet lerakni.

A jövőben is szeretnék szerverprocit használni, mert atom stabilak és elpusztíthatatlanok. Nagyon jól managgelik a processeket amiket kapnak a kerneltől. Úgy tudnám leírni mint a gsinc és a freesinc -et, amikor bekapcsolja valaki. Olyan simulékony.

Ilyen léptékben nem érzem a különbséget a 90W és mondjuk egy 140W proci között. Ez nem befolyásol a választásban.

kiberg
kiberg
2017. márc. 7. 18:27
#5

Nha most teljesen nyilvánvalóan látszik hogy ryzen visszafogott architectúrával veri el xeont és a naplest. Az AMD se hülye hogy kiadja minden fejlesztését és akkor ennyi a paraszt nem fizet többet, majd szép fokozatosan döngöli földbe az i7-et. Intel hiába jön ki az i9-el addigra, olyan lesz mint halottnak a csók. Megkockáztatom azt hogy az i11-el se tudná legyűrni az amd-t, de az már úgy hallottam quantum szintű lesz. Majd csak jövőre jön a rejtett funkció, az ultraSMT, 1 proci 4 szál mellékelt vector processzor és ray tracer unit. De úgy van vele az amd hogy életbehagyja az intelt hisz akkor indulna a kartell, túl sok van már a kezében lásd videókártyákat is gyárt az amd.

thestock
thestock
2017. márc. 7. 21:12

Mai világban már bármi megtörténhet :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. márc. 7. 16:45
#4

Szóval akkor ezzel tudnék üzemeltetni egy moddolt Minecraft bukkit szervert vagy nem?

s_otto
s_otto
2017. márc. 7. 16:37
#3

Az AMD elegansan "elfelejti" emliteni, hogy a 2 CPU (32 magos Naples es 22 magos E5-2699 v4) nem egy TDP osztalyba tartozik, kozel sem. Az elobbi 180W, az utobbi "csupan" 145W. A szerver termekben pedig baromira nem mindegy ez. 2 socketnel ez mar 70W difi. Oke, hogy nagyobb a teljesitmeny is, de mindennek ára van.

Persze a masik oldalrol megjegyzendo, hogy a kovetkezo, Skylake magos Xeon generaciobol mar 220W koruli TDP-s, folyadekhuteses verzio is lesz, 32C/64T per socket kiepitesben. Most me'g nagy legeny lehet az AMD, konnyen lenyomhatja a Naples a korosodo Broadwell-EP-ket, de hamarosan jon a valaszcsapas.

Es me'g valami a Xeon E5-2699A v4 tamogat DDR4-2400 memoriat is, tehat ertelmetlen volt DDR4-1866-tal tesztelni.

sjacint
sjacint
2017. márc. 7. 21:51

Fiery tagad :)

Meteoreso
Meteoreso
2017. márc. 7. 16:30
#2

LOL

Nem ez a 128 szál már a witcher4 haja lesz ;)

Chavalier
Chavalier
2017. márc. 7. 16:27
#1

Ennyi maggal ez már dinnyének minősül :D

Vissza az oldal tetejére