Az elsősorban processzorhűtőiről ismert Xigmatek a mai napon új házat dobott piacra. A három színben érkező Asgard II alighanem a cég egyik legsikeresebb terméke lehet rövid időn belül, ugyanis olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek megszégyenítőek ebben az árkategóriában.

A teljesen fekete festést kapott Asgard II négy 5,25”-os és egy 3,5”-os előlapi bővíthellyel bír, a ház belsejében pedig hat darab merevlemez elhelyezésére nyílik mód, ráadásul a szereléshez a reteszelő mechanikáknak hála egy darab csavarra sem lesz szükségünk. Manapság könnyen előfordul, hogy a több foglalatra is felszerelhető CPU hűtők hátlapi panelt kapnak és ezek cseréjénél az egész alaplapot ki kell szerelnünk a helyéről. Ahhoz, hogy ezt a kényes manővert elkerüljük, a cég egy hatalmas nyílást hagyott a tálca közepén, így elég csak az oldallapot eltávolítanunk, hogy hozzáférjünk az érintett részhez. Ez nem újkeletű dolog, viszont jellemzően csak a drágább házaknál találkozhattunk vele – egészen idáig.

Ami a hűtést illeti, az Asgard II-nek ezen a téren sincs szégyenkezni valója, ugyanis az oldallapjában kettő, elöl és hátul pedig egy-egy darab 12 centis ventilátor helyezhető el. A tápegység felül kapott helyet, a ház előlapját pedig fémből készítették, hogy minőségi hatást keltsen. Az 5,62 kg-os Asgard II a hónap végén kerül forgalomba 32,9 eurós ajánlott fogyasztói áron, amelyet ha tartani tudnak a hazai forgalmazók, akkor 10 ezer forint körüli árcédulában is reménykedhetünk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
faranus
faranus
2010. júl. 16. 17:07
#13

sziasztok az lenne a kérdésem hogy lehet e kapni a házat hol és mennyibe kerül???

előre is köszönöm üdv faranus

sYs
sYs
2010. márc. 3. 19:31
#12

A súlypont nem a gyúrás mibenléte. Szerintem nem igazán tudod mit jelent a súlypont fogalma.

Azt eddigis tudtam hogy nem borulnak fel a házak ha felül van a táp, mert a legtöbb ház még olyan elrendezésű. Hanem arra voltam kíváncsi, hogy a légáramlás hogyan alakul a házban ha alulra kerül a táp. Igaz, lehettem volna kicsit konkrétabb is de köszönöm a választ ThePoweR-nek!

StevyXIX
StevyXIX
2010. márc. 3. 15:10
#11

sYs:

Súlypont???

Nem teljesen mindegy, vagy te gyúrni akarsz vele? :)

papus016
papus016
2010. márc. 3. 0:14
#10

The Power nek igaza van es nem tapasztalom azt ( CM690 es hazzal) hogy a VGA kapna a tápról a meleget ugyanis a táp alulról beszivja a jó kis hideg levegőt majd hatul kis is tolja es nem szál felfelé olyan mértékü hőmennyiség ami érezhető lenne. És valóban a ház nem borul fel ha fent van a táp de ahogy az előttem szólő mindta nem a procitól szivja a meleg levegőt... És mellesleg sokkal kénelmesebb szerelni cserelni mozgatni vagy a kábeleket elrendezni szal én abszolut meg vagyo elegedve az alsótápos házacskámmal :D

_DiEGO_
_DiEGO_
2010. márc. 2. 22:25
#9

Hogy mi ebben a " dögös " ? O.o , csak egy ujabb kockaház... max jobb minőségben... ? mihez képest ? mert narancssárga ... :P

ThePoweR
ThePoweR
2010. márc. 2. 18:00
#8

Azért jók az alsótápos házak mert:

  1. nem kavar bele a levegőzésbe.

  2. friss hideg levegőt tud szívni a táp nem a prociról szívja le a meleget.

  3. jobban el lehet tüntetni a kábeleket.(nem minden házban)

Huszi123
Huszi123
2010. márc. 2. 17:57
#7

Nem néz ki rosszul

rabib
rabib
2010. márc. 2. 17:37
#6

Én kifejezetten nem szeretem az alsótápos házakat. Ha felül is van a táp, a ház fel nem borul. Viszont a táp melegít. a Hő meg felfelé száll. Namost akkor a VGA lehet, hogy kapni fog egy kis +hőt. Hacsak a táp ventillátora ezt el nem hajtja onnan.:D

OrvAjn69
OrvAjn69
2010. márc. 2. 17:37
#5

Nem rossz, de én a Cooler Master Centurion 5 II várom már nagyon. Nem akar jönni, pedig február végére igérték. :(

sYs
sYs
2010. márc. 2. 17:22
#4

Miért jó az alsó táp? Azon egyszerű okból, hogy alul van a gép súlypontja? Nem kötözködés vagy beszólés csak érdeklődés, mert én nem látom, hogy mivel lenne jobb.

Melkor
Melkor
2010. márc. 2. 16:49
#3

Ohhh ha még alsó tápos lenne tuti venném egyből ... de így meggondolandó egyelőre B)

rabib
rabib
2010. márc. 2. 16:41
#2

Nagyon tetszik ez a gépház! Szerintem miután majd lehet kapni, én veszek egy ilyet. Ha max. 15 ezerből megkapom, akkor tökéletes lesz nekem. A ház méreteiről nem írnak, de remélem olyan gond véletlenül sem fordulhat elő, hogy a videokártyát a merevlemezek miatt nem birom belerakni a gépházba.:* /a jelenlegi gépházamnál így jártam/.:D

Greathoof
Greathoof
2010. márc. 2. 16:35
#1

8,8 ropiért ez bestseller lesz. Főleg ha nálunk is ~ ennyiért adják... én is vennék egy ilyet ennyiért :D

dragonplatform
dragonplatform
2010. márc. 2. 16:37

Nem biztos hogy ennyi lesz. Annál az árnál minden ház drágább és ha drágább akkor inkább thermaltake v3 ;)

Vissza az oldal tetejére