World of Goo kalózok

A fejlesztő 2D Boy jelentése szerint a World of Goo nevezetű nem rég megjelent aranyos kis logikai játék PC felhasználóinak jelentős többsége, nevezetesen a 90%-a kalóz verzióval játszik.

World of Goo kalózok

A fejlesztő 2D Boy jelentése szerint a World of Goo nevezetű nemrég megjelent aranyos kis logikai játék PC felhasználóinak jelentős többsége, nevezetesen a 90%-a kalóz verzióval játszik.

Ezeket a következtetéseket a fejlesztő blog oldalán fejti ki. Az állítását pedig arra alapozza, hogy megnézi hány egyedi IP-ről töltöttek eddig fel High Score-okat, az eredmény pedig szinte hihetetlen de az lett, hogy a nagy számú feltöltő seregnek mindössze a 10%-a vette meg a játékot.

Az első trailer:

Ez a szám persze semmiképp sem lehet pontos, hisz gondoljunk a dinamikus IP-vel rendelkezőkre, vagy azokra akik több számítógépre is felrakták a játékot(pl.:1x otthon, 1x munkahelyen). Viszont ha egy kicsit tovább kutakodunk, akkor azt találhatjuk, hogy a statisztikák szerint 1 főre 1,3 egyedi IP jut, illetve 1,15 egyedi feltelepítés. Tehát ha 90% nem is kalóz verzió, de nem áll messze az igazságtól. Persze még így is vannak változók amit nem vettünk számba, például nem mindenki küldi el a High Score-ját.

Gameplay:

Különös viszont, hogy a 2D Boy nem tálalt ilyen "érdekes" adatokat a korábbi játékszoftvereiről mint példul a Ricochet, amely DRM másolásvédelemmel volt ellátva. (a World of Goo nem kapott ilyet.)

Még egy kis trailer:

A konlúziójukban azt olvashattuk, hogy "Nem tudunk egyenlőre következtetéseket levonni, de reméljük, hogy mások is közreadnak majd hasonló adatokat, amelyből megállapíthatjuk majd, hogy mennyire éri meg a DRM-be időt és pénzt fektetni."

A demo letölthető itt. További információk a hivatalos honlapon.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward