A Windows 11 esetében számos olyan funkció készült korábban, amelyek segítenek az AI-ban rejlő lehetőségek kamatoztatásában, igaz, az egyik legjelentősebb újítás, amely a Recall nevet viseli, még mindig nem jelent meg, ugyanis a vártnál tovább tart az átalakítása és biztonságosabbá tétele.

Ez a funkció korábban adatvédelmi rémálomnak tűnt, legalábbis a biztonságtechnikai kutatók erre a megállapításra jutottak az elemzéseik alkalmával, így a szolgáltatás bevezetését el kellett halasztani. Közben egyéb olyan újítások is érkeztek a Windows 11 világába, amelyek az AI erejét próbálják kamatoztatni, ám ezek már nem tűntek annyira érdekesnek a többség számára, hogy emiatt Copilot+ PC kategóriájú terméket vásároljanak – a hosszú akkumulátoros üzemidő viszont már vonzónak bizonyult.

Galéria megnyitása

A döcögős startot követően remélhetőleg most már belendül a Microsoft AI ökoszisztémája, ami a jelek szerint egy új elnevezés alatt egyesülhet, ez pedig nem más, mint a Windows Intelligence. A kifejezés használatára többen is rábukkantak az elmúlt időszakban, így egyre valószínűbb, hogy az újítás hivatalos bejelentésére is rövidesen sor kerülhet. Ez az összefoglaló név igazából a korábban felbukkant Windows AI helyét veszi át és az lesz a feladata, hogy egy egységes központot biztosítson a szóban forgó operációs rendszer alatt, amelyen keresztül zökkenőmentesen elérhetőek a különböző AI funkciók.

A Windows Intelligence ezzel együtt arra is lehetőséget biztosíthatna, hogy egy nagy keretrendszerként a felhasználó elé tárja az AI-hoz kapcsolódó különböző engedélyekkel és jogosultságokkal kapcsolatos beállításokat, méghozzá egységesen, könnyen értelmezhetően, az adathasználattal kapcsolatos tudnivalókat is megmutatva.

Amennyiben ez a cél, akkor a Windows Intelligence pozitív fogadtatásban részesülhet, ehhez persze az is szükséges, hogy az új AI funkciók kellően megbízhatóan, stabilan, az adatbiztonságra és privát adatok védelmére is kellő figyelmet fordítva működjenek. A Microsoft csapata egyelőre még nem jelentette be hivatalosan az újítást, azt azonban hozzá kell tenni, hogy a Windows Intelligence név igazából nem teljesen új, korábban már használták a biztonsággal kapcsolatos frissítések kapcsán.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2024. nov. 16. 13:17
#2

Én magyarosan csak MI-nek fogom hívni, ha bárki kérdezi, Microsoft's Ineptitude röviden. Hogy miért "ineptitude"? Mert sikerült annyira skizofrén rendszert összetákolniuk, hogy nagy nyelvi modelleket kell segítségül hívniuk, hogy megtalálja a user, hogy milyen beállítást keres. Dave Plummer, Microsoft Windows ex-programozó, a saját tutorial videóiban kulcsszavakkal keres a Gépházban a beállításokra. Ennyire lehetetlen megjegyezni, mi hol van.

martinair
martinair
2024. nov. 15. 12:18
#1

Micsoda egyedi nevet találtak neki...

Vissza az oldal tetejére