Sosem titkoltam a saját véleményemet az NFT dolgokkal kapcsolatban, így letaglózva ért a hír, hogy Will Wright (Sims, Sim City, Spore), akinek annyi remek játékot köszönhetek, ezúttal a blokklánc technológiában látja a nagy lehetőséget. Mások viszont biztosan örülni fognak a bejelentésnek, így nézzük, hogy mivel készül a legendás alkotó. 

Az új cím, a Voxverse egy nagy kockában játszódik, ami egyfajta portálként szolgál majd más Voxos játékokhoz. A játékosok a saját kis karakterüket irányíthatják, akik akkor is aktívak maradnak a világban, amikor a felhasználó például alszik. De természetesen nem ebben van a kripto lényege, hanem abban, hogy a kockán belül a játékosok területeket vásárolhatnak maguknak, amit aztán bérbe is adhatnak a szegényebbeknek. 

A Voxverse ugyanis arra tervez építeni, hogy lesznek olyanok, akik a hatalmas tőkéjükkel szinte mindent fel fognak vásárolni, lesznek olyan játékosok, akik nekik fognak dolgozni a fizetésért cserébe, míg mások csak free to play élményként fognak belépni és élvezni a jól működő gazdasági rendszert. 

Will Wright kicsit távolságot is tart az NFT-től, őt inkább érdekli a technikai dolgokban a lehetőség, mintsem az üzlet, de az elmondása szerint érdekes lesz látni, ahogy a nagyhalak fogják majd eltartani a rendszert. Ő több millió ingyenes játékosnak is ugyanúgy örülne, mint a pár befizetőnek. 

Aki szeretne már most befektetni a dologba, itt megteheti.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
d.v.d
d.v.d
2022. okt. 24. 9:32
#1

Pár éve olvastam egy vele készített interjút, ahol azt mondta, hogy őt mindig az érdekelte, hogy hogyan tud a valós dolgokról egy egyszerű, de mégis működő modellt létrehozni. Ha jól emlékszem, a Spore-t is másmilyennek szerette volna, csak a kiadó beleszólt... Ugyan (már) nem szeretek ilyen játékokkal játszani, nagyon kíváncsi vagyok, hogy sikerül majd ez a kapitalizmus szimulátor. Érdekesnek tűnik.

Vissza az oldal tetejére