Felemás fogadtatás ide, az ígértnél gyengébb grafikai megjelenítés oda, a Watch Dogs üzletileg sikeres volt, így egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a Ubisoft folytatni fogja a játékot. Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója még az E3-on adott egy tanulságos interjút a CVG-nek, melyben a cég 2014-es felhozataláról és jelenlegi kihívásairól beszélt. Ebből a legérdekesebb számunkra a játékkarakterekkel kapcsolatos gondolatok lehetnek, melyek között Aiden Pearce is megjelenik.

A Watch Dogs karaktereinek papírmasé vékonyságára és a főhősre például így reagált a vezér: "Számítottunk rá, hogy megosztó lesz; volt, aki imádta a karaktereket, volt, aki nem. Nehéz lett volna mindenkit lenyűgözni azzal a karakterrel (Aidennel). Most, hogy láttuk a reakciókat, tudjuk mit kell tennünk legközelebb a fejlődés érdekében." Arra a kérdésre, hogy Guillemot el tudja-e képzelni Aident a Watch Dogs 2 főszereplőjeként, kétértelmű választ adott: "Nem mondhatnám, mivel még nem tudom. Meglátjuk." A riporter arra is kitért, hogy a legtöbb karakter a mai kasszasiker játékokban ugyanarra a sémára épül: a 'mérges fehér emberére'. "Dolgozunk rajta. Több időt szeretnénk tölteni a világgal és a karakterekkel a játékainkban... egyre többet fogtok ebből látni a Ubisoftnál. Igyekszünk majd kevésbé olyanok lenni, mint amilyenek a múltban voltunk néhány karakterrel kapcsolatban. Igyekszünk minél nagyobb változatosságot hozni."

Nos, innen is sok sikert kívánunk mindehhez, de az azért elég furcsa, hogy szó sem esett arról a dologról, ami az Assassin's Creed Unity kapcsán merült fel. Az Aidennel kapcsolatos felemás válasz jelentését pedig mindenki egyéni megítélésére bízzuk, de addig is, amíg kiderül, ki lesz a Watch Dogs 2 főhőse, itt egy kis játékmenet TheWorse grafikai modjával felturbózva, melyről a napokban adtunk hírt. Ti már kipróbáltátok?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
predike07
predike07
2014. jún. 19. 17:28
#7

Vajon tanultak az első rész hibájából???

Szerintem nem sokan fognak nekik hinni majd mikor E3-on mutogatnak játékmentet mikor eljön az idelye.

Nagy mocskolódás megy itt gyerekek mindennel.a világban ( de,hogy még egy játékkal is??? ez már vicc kategória)

Szeszil90
Szeszil90
2014. jún. 19. 11:27
#6

Nálam nem csinált sokat, csak 1 rossz blurt rakott be, mint amikor rosszul fókuszál 1 kamera, ráadásul össze vissza ugrál a fókusz, így messzire csomó midnent nem látni, elég idegestő lett..

Fura sehol másnál nem láttam h ilyet produkált volna...

(GTX 760, i5, 8GB ram)

drift3r91
drift3r91
2014. jún. 18. 19:32
#5

GTX 780+ i7 + 8GB RAM

mod felrakva gy már kicsit jól fest a játék,köszönet érte, minden ultra hasiit a jateeek: D

Kerty
Kerty
2014. jún. 18. 13:32
#4

A riporter arra is kitért, hogy a legtöbb karakter a mai kasszasiker játékokban ugyanarra a sémára épül: a 'mérges fehér emberére'

APAKEZDŐDIK!

gabesz7630
gabesz7630
2014. jún. 18. 12:10
#3

Ennel mar a vice city jobb volt.

Csodalatos ahogy 200km/h-val patkazgat majd osszeszedi a "karokat" vegul kikaszal egy villanyoszlopot es el sem esik nem, hogy motor nem torik ossze.

Aztaleborultrohadt :D

Ilyen csucsjatekot akarunk meg.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. jún. 18. 11:48
#2

Pedig elhiheted, hogy ez a 700 kb-os mod több figyelmet érdemel, mint maga a játék.

gabesz7630
gabesz7630
2014. jún. 18. 18:33

Valahogy el kall adni a fos konzolokat.

Igy.

Ha maskepp nem csalassal kell bebizonyitani, hogy jobbak vagy ugyan olyan jok mint egy pc.

Es micsoda tartalekok lehetnek bennuk aztakurva..

Amugy van egy video, ahol egy haswel penyaval, 260x-en tolja valaki.

A youtubeon meg lehet nezni

Ok nem szaguld, de 1080 p.

900on mar siman 30+ fps.

Szal vastagon olcsobb pc kell hozza mint egy xo vagy xD :D

Shinjiii
Shinjiii
2014. jún. 18. 10:39
#1

Nem próbáltam ki, nem is fogom. Hidegen hagy ez a GTA koppintás. :D

Vissza az oldal tetejére