Shop menü

VIZUÁLISAN ERŐSÍT A STRAVA, 3D NÉZETET KAPNAK A TÉRKÉPEK

Egy felvásárlás révén lesz jobb a Strava abból a szempontból, hogy a túrák útvonalát már sokkal látványosabban tudja majd megmutatni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Vizuálisan erősít a Strava, 3D nézetet kapnak a térképek

A Strava az egyik legnépszerűbb alkalmazás a sporttevékenységek követésére. Amellett, hogy részletesen tudja jegyezni a teljesítménnyel kapcsolatos információkat, és kezeli a kapcsolósó szenzorokat is, közösségi oldalról is nagyon erős. Ennek köszönhetőn képes folyamatosa növekedni.

A vállalat már 2009 óta működik, és általában a saját fejlesztései révén csiszolgatja az alkalmazását, de most arról számolhatunk be, hogy felvásárolt egy olyan vállalatot, ami érdekes fejlesztéssel járul majd hozzá ahhoz, hogy a Strava még jobb legyen vizuális szempontból. A Fatmap nevű vállalatra teszi rá a kezét a Strava, de az nem derült ki, hogy mekkora összeg cserél gazdát, nem tudtuk meg, mennyiért vásárolhatta meg a térképekkel foglalkozó céget a Strava.

Galéria megnyitása

A Fatmap egy 3D térképészeti technológiát fejlesztett ki, amivel a különböző helyeket nagyon pontosan lehet megnézni az okostelefonok képernyőjén keresztül térben elhelyezve. A szoftver pedig képes lesz azt megoldani, hogy a Strava által jegyzett, GPS-szel rögzített útvonalat összefésülje a 3D térképpel. Ennek köszönhetően az emberek sokkal jobban látják majd azt, hogy térben hogy nézett ki az útvonal, amit megtettek.

Sokkal látványosabb lehet így egy hegymászás vagy nagyobb túra megjelenítése, mint az eddig nyersen tálalt útvonallal és magassági információkkal.

A Fatmap technológiája minden esetben elérhető lesz a felhasználóknak, akkor is, ha fizetnek, és akkor is, ha csak ingyenes formában használják a platformot. De azért azt hozzátette a vállalat első embere, Brian Bell, hogy az előfizetők azért jobban ki tudják majd ezt használni. Nekik elérhető lesz a Straván a sok térkép, felfedezési lehetőség, meg persze a szabadon használható útvonaltervező is.

Ahol csak előkerül a térkép, ott lehetőség lesz használni a 3D térkép nézetet a Fatmap integrálása révén. Ezáltal még teljesebb képet kaphatnak majd a futók, túrázók és egyéb sporttevékenységeket folytatók, hogy az általuk megtervezett térkép nagyjából milyen környezetben fut majd a valóságban. Ez kifejezetten hasznos lehet akkor, ha az ember teljesen ismeretlen területre téved. Ami azért a túrázásoknál meglehetősen sűrűn előfordul.

Galéria megnyitása

Michael Horvath, a Strava társalapítója elmondta, hogy 2022-ben közel 10 millió útvonalat terveztek meg és ajánlottak a korábbi aktivitások alapján a felhasználók a platformon. Tehát meglehetősen aktív a platform mögött álló közösség ebből a szempontból is. A cégnél úgy látják, hogy a Fatmap révén még népszerűbbé válhat a tevékenységek megosztása és a tervező szolgáltatások használata is. Ez utóbbi pedig a bevétel növekedését is eredményezheti, mivel fizetős extráról van szó.

Galéria megnyitása

A Fatmapnak is volt egy komoly felhasználói közössége, nagyjából 1,6 millió regisztrálttal. A szolgáltatás egyelőre a korábban látott módon is elérhető marad, és bejelentkezésnél használható lesz a Strava fiók belépési adata. A platform korábban nagyjából 30 millió dollárnyi befektetésre tett szert a TechCrunch adatai szerint. A techszektorban nem ritkák már manapság a milliárd felvásárlások, de itt azért nem ilyen nagy összeg cserélhetett gazdát, az egészen biztos. De a Strava számára ez egy fontos lépés, mert a felhasználók sok esetben láthatják majd a 3D térképek előnyét.

Galéria megnyitása

A Strava nem az a tipikus vállalat, ami havonta nyélbe üt felvásárlásokat, de azért nem is példátlan, hogy ilyen módon fejleszti a szolgáltatását. Tavaly például a Recover Athletics alkalmazást vásárolta fel. A Stravának mostanra több mint 100 millió felhasználója van globálisan, és lassan elérünk arra a szintre, hogy már hetente 50 millió aktivitást mentenek az emberek, és eközben a virtuális szegmensekben méregethetik a teljesítményüket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére