A Vivo is a kisebb, távol-keleti gyártók sorát erősíti, de idén már nem első alkalommal hallhatjuk a nevét egy lenyűgöző képességű okostelefon kapcsán. A Vivohoz köthető egyebek mellett a világ első Quad HD megjelenítővel szerelt okostelefonja. Az Xplay 3S mellé pedig a csúcson most feliratkozott az Xshot is.
Az Xshot több téren is felveszi a versenyt az aktuális csúcsgépekkel, ám érdekes módon mégsem az elképesztő teljesítményre helyezték a hangsúlyt benne a fejlesztők, hanem a kamerára, ahogy azt a neve is azonnal elárulja. A készülék mindössze egy 13 megapixeles érzékelőt kapott, ami a Sonytól érkezik, és a fizikai paramétereire furcsa módon egyáltalán nem is derült fény. De akkor mégis miben mutat ez kiemelkedőt? Igazából a szükséges pluszt a körítés szolgáltatja a felhasználók számára. A főkamera elé szerelt lencserendszer például optikai képstabilizátorral és lenyűgöző, F/1.8-as apertúrával rendelkezik. Miért is felel az „apertúra”? Ez az érték lényegében a lencse fénybeeresztő képességét jellemzi, a kisebb érték a jobb, ilyenkor több fény jut a szenzorhoz a fotózás során, ami élesebb képhez, több részlethez és rövidebb záridőhöz vezet – különösen jelentősek ezek az előnyök gyengébb fényviszonyok mellett. A hátlapra került még két LED-es villanó is, amik különböző színhőmérsékletűek, hogy a lehető legjobb színhűséget lehessen elérni a segédfény használatakor is. Ha videózásra kerül a sor, az Xshot akkor sem vall szégyent, hiszen akár 4K felbontású anyagok is rögzíthetőek a segítségével.
És ezzel még nincs vége, mert nagy figyelmet kapott az előre figyelő kamera is, így ezt is érdemes górcső alá venni. Az egyre nagyobb méreteket öltő szelfiőrületre (önarckép) az Xshot a legjobb okostelefon, amit eddig láthattak a felhasználók. Hogy mivel érdemelte ki ezt a címet a Vivo újdonsága? Nos, a tervezés során előre egy 8 megapixeles kamerát pakoltak, ami képes lesz automatikusan fókuszálni, sőt mi több, még vaku is került mellé, így rosszabb fényviszonyok mellett is derekasan helyt fog állni. Mindezt pedig megkoronázták egy hardveres exponálógombbal, ami ugyan apróságnak hangzik, de nagyon hasznos tud lenni.
Az Xshottal készült fotók és videók egy 5,2 hüvelykes megjelenítőn lesznek visszanézhetőek, ami az elvárásoknak megfelelően 1080p-s felbontással és IPS technológiával operál. Belbecs tekintetében két különböző kivitellel kell számolni: lesz egy Snapdragon 800-as variáns, de már készül a Snapdragon 801-et felvonultató modell is. Ezekben a chipekben Krait 400 processzormagok kvartettje teljesít szolgálatot, a grafikus feldolgozó szerepét pedig egy Adreno 330 tölti be. A különbség az, hogy valamivel magasabb órajelei vannak az S801-nek, és például memóriából is képes gyorsabbat kezelni. Az izmosabb verziónál 3 GB-nyi rendszermemóriára van kilátás, a háttértára pedig 32 GB lesz, míg a gyengébbiknél már be kell érni „mindössze” 2 GB RAM-mal, és a tárolókapacitása is megfeleződött 16 GB-ra. Bővítési lehetőség minden esetben lesz – akár 128 GB-os kártyát is képes kezelni az Xshot –, így nem kell tartani attól, hogy szűkösre fordulhat a helyzet. A gép kapcsolati lehetőségei között biztosan van 4G LTE-A támogatás, 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul és A-GPS vevő is, mást egyelőre nem tudunk.
A bemutatómodellen még az Android 4.3 operációs rendszer teljesített szolgálatot, azonban az elhangzottak alapján már a KitKattel kerül majd a boltok polcaira a telefon. Az Androidot egyébként átöltöztették a Vivo mérnökei, így a Funtouch OS felhasználói felülete köszönti az érdeklődőket. Az Xshot hangzása is kiemelkedő lesz, kiváltképp egy minőségi fülhallgatóval, hiszen egy Maxim MAX97220 erősítő került bele, ami egy Cirrus CS4398 DAC tárasságát élvezi. Az egyetlen komolyabb negatívum, amit fel lehet róni a Vivo okostelefonjának, az az üzemideje lehet. Mindössze egy 2600 mAh-s kapacitású akkumulátor került a hátlap mögé, ez pedig finoman szólva is szűkösnek tűnik a többi tulajdonság tükrében. A várható üzemidővel kapcsolatban egyébként nem közöltek semmilyen adatot, így érdemes lesz megvárni az első teszteket, mielőtt ítéletet mondanánk felette.
A Vivo Xshot Snapdragon 800-as változata 480 dollár körüli összegért keresi majd az új gazdáját, amennyiben azonban a maximumot szeretné kapni a vásárló, akkor már 560 dollárt kell előkészíteni a kasszához érve. Elsőként a hazájában, Kínában lesz megvásárolható az eszköz, ezt követően hódíthatnak meg vele más régiókat, de terjesztési terveket egyelőre homály fedi.



































