Shop menü

VISZÁLT, NOKIA! HELLÓ, HMD!

A továbbiakban a Nokia márkanév ismét el fog tűnni a piacról, és a HMD Global a nevére veszi az újdonságokat, miközben egyéb változások is lesznek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Viszált, Nokia! Helló, HMD!

A HMD már korábban beszélt arról, hogy változni fog a névhasználat a termékeknél, és a vállalat most egy nagyobb megújulásra szánta el magát, aminek a mostani igazából még csak az előszele, ha hihetünk neki. A Mobil Világkongresszusra is fontos bejelentésekkel készülnek, de a márkanévvel kapcsolatos változásokat már most megtudhattuk.

2016-ban teljesen új, androidos Nokia okostelefon és több nyomógombos készülék jelent meg a piacon, amiket már a finn HMD Global készített. Annak idején a Nokia anyavállalat és a HMD Global 10 évre írtak alá licencszerződéseket a névhasználatra vonatkozóan, és akkor még úgy gondoltuk, hogy ennek igazából nincs különösebb jelentősége. De a Nokia már egészen másként áll a piachoz, sok idő eltelt, és a mostanra terhes lett számára, hogy a márkaneve még mindig jelen van a mobilpiacon.

A HMD valószínűleg idővel elesett volna a névhasználati jogtól a korábbi szerződések lejártával, ezért úgy döntött, hogy megelőzik a kellemetlen helyzetet, és minél előbb elengedi a Nokia nevet. Szóval az idei évtől a HMD Global által tervezett okostelefonokon a HMD márkajelzés lesz jelen. A nevet pedig új jelentéssel töltik meg.

Galéria megnyitása

Kezdetben a HMD a „Home of Mobile Devices” rövidítése volt, de időközben Human Mobile Devices lett belőle, és a továbbiakban ez sok helyen lesz kiemelve, miközben a „HMD Global” a háttérbe szorul. A Human Mobile Devices a jövőben egyfajta szlogenként fog funkcionálni, és igyekszik majd a vállalat azt erősíteni az érdeklődőkben, hogy egy kiemelkedően emberközpontú cégről van szó. A HMD új logójában a betűk összeolvadnak, ami pedig az összetartozásra, a kapcsolattartás erősítésére utal.

Galéria megnyitása

Az elmúlt időszakban folyamatosan azon dolgoztak a szakemberek a vállalatnál, hogy új vizekre evezzenek, és külön utat járjanak. Erre lépten-nyomon fel is hívták a figyelmet. Egyre sűrűbben szentelnek nagy figyelmet a fenntarthatóságra, és a gyártás egy részét is elkezdték áthozni Európába, aminek mi különösen örülhetünk. A HMD mobiltelefonok egy része Magyarországon készül, a hazai gyártás már el is indult az XR21 modellek egy részével. A vállalat pedig büszkén hirdeti, hogy a legnagyobb európai okostelefongyártó lett a törekvéseinek köszönhetően.

A HMD már elindította a figyelemfelkeltő kampányt az első saját márkanevén bemutatásra kerülő okostelefonja kapcsán. Ez a készülék már egy 108 megapixeles kamerát fog használni, amivel korábban a vállalat még sosem dolgozott. Szóval az eddigieknél jobb fotós lehetőségekkel kecsegtető megoldást lehet kilátásba helyezni. A szóban forgó főkamera még optikai képstabilizálást is kapni fog a lehető legjobb eredmény elérése érdekében.

Galéria megnyitása

A cég által megosztott kép alapján dizájnváltásra is készülni kell, és ha még a Nokiánál maradunk, akkor eléggé a régi Lumia készülékekre emlékeztető az a képi részlet, ami megjelent. A szerkezet hátán pedig már jól láthatóan szerepel a HMD márkajelzése.

Azt nem tudni, hogy a nyomógombós mobiloknak mi lesz a sorsa, de valószínűleg ezek is a HMD nevet fogják majd viselni. Ilyen eszközből a finnek többet adnak el, mint okostelefonokból, szóval ennek mindenképpen nagy a jelenősége, és az már biztos, hogy maradnak a készülékek a piacon. Tényleg csak a márkanév a kérdés, erre pedig választ kaphatunk majd az MWC-n február 25. és 29. között.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére