Visszatért a pokoli szomszédunk

Visszatért a pokoli szomszédunk

A JoWood 2011 óta már nincs közöttünk, de az osztrák kiadó rengeteg olyan játéknak adott zöld utat, amit a mai napig is ismerünk. A Gothic széria, SpellForce széria, Panzer Elite, mind-mind olyan cím, amivel találkozhattunk a 2000-es évek elején a boltok polcain és többek között ők intézték ezeknek a kiadásait.

Konkrétan viszont JoWood játékot nem sokat tudnánk fejből felsorolni, fejlesztőként már kevésbé voltak aktívak, viszont volt egy cím, ami a magyar lokalizációjának hála örökre belopta magát a nemzetünk szívébe. Ez a A pokoli szomszédok sorozat.

Ebben a stratégiai játékban meg kell figyelnünk az ellenségünk mozgását, napi rutinját, fel kell mérnünk a környezeti adottságokat, hogy lecsaphassunk rá. A bökkenő viszont az, hogy ez az ellenség a szomszédunk és a csapdákra azért van szükség, hogy a valóságshow nézők jól szórakozzanak.

Ennek viszont már 17 éve, és a jogbírtokos THQ azóta is többször elővette a címet, hogy új platformokra hozza el, mint például Androidra és iOS-re. Ezúttal viszont valami többel készültek, hiszen megérkezett a Neighbours Back From Hell remaster kiadás, ami az első két részt tartalmazza HD felbontással, magasabb FPS számmal

A portot a THQ Nordic készítette és a játék máris elérhető PC mellett PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is. És még egy apróság a végére: ha rendelkezel az eredeti játékkal Steamen, ingyen megkapod a felújított verziót.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap