Végre tényleg elkészült az X-Men: New Mutants

Az utolsó, még a Fox által készített X-Men úgy látszik, hogy tavasszal bemutatkozhat.

Végre tényleg elkészült az X-Men: New Mutants

A Fox által elindított X-Men filmsorozat legutolsó darabja lesz a New Mutants, aminek az elkészülte nem volt éppen egyszerű menet. A filmet újra és újra elcsúsztatták, míg egy ponton már arról is lehetett hallani, hogy kizárólag a Hulu streamelős szolgáltatásában lesz elérhető, de ez végül nem lett igaz: az anyag áprilisban a mozikba fog kerülni.

A helyzet most már azért is tűnik ennyire biztosnak, mert a rendező Josh Boone bejelentette, hogy a végleges változatot levetítette a szereplőknek, a vetítésen pedig egyébként mindenki jelen volt, aki csak számít.

A New Mutants premieréjét eredetileg 2018. április 13-ra tűzte ki a Fox, azonban a kissé sötétebb hangulatúnak tűnő, horrorisztikus elemeket is tartalmazó filmet sorozatos csúszások érték. Az első csúsztatást 2018 januárjában jelentették be, amikor is 2019. február 22-t jelölték meg a premier dátumának. Ez még nem is lett volna olyan vészes, habár a közel egy évnyi csúszás azért még egy ilyen nagy projekt esetében is elég soknak számít, viszont az akkori beszámolók szerint szükség volt rá az újraforgatások miatt.

Ráadásul akkor azt lehetett hallani, hogy ezek az újraforgatások egyébként még félelmetesebbé tették a filmet, ami minden rajongó számára jól hangzott.

Némi meglepetésre ekkor vált egyértelművé az is, hogy a New Mutants helyet cserél a naptárban a Dark Phoenix-szel, és így az utóbbi fog előbb bemutatkozni. Ez a rajongók szerint azért volt problémás, mert a New Mutants nem fog tudni igazi lezárást hozni a Fox-féle sorozat számára, hiszen az a Dark Phoenix feladata lett volna, de ezzel már sajnos nem lehet mit kezdeni, így alakultak a dolgok.

Ezt követően a Fox megjelölte február 14-et a Dark Phoenix megjelenési dátumának, amiből rögtön egyértelművé vált, hogy a New Mutants még tovább fog késni, hiszen nyilván nem fognak bemutatni két filmet ugyanabban a hónapban, ugyanabból a franchise-ból. Eddigre egyébként már arról szóltak a hírek, hogy mindkét filmet éppen masszívan újraforgatják, hogy tűrhető állapotba kerüljenek, viszont míg a Dark Phoenix esetében ezek a pótforgatások megtörténtek, addig a New Mutants esetében végül nem.

Menet közben elindult ugyanis a Disney-Fox felvásárlás, ami rendkívül bizonytalan állapotba helyezte a New Mutantsot, ekkor lehetett hallani arról, hogy mozikban nem is fogják bemutatni. Még maga az egyik főszereplő, a Trónok harcából ismert Maisie Williams is arról beszélt, hogy csak reménykedik benne, hogy legalább nem kaszálják el teljesen a filmet.

Történetünk következő állomása már a Disnex-Fox üzlet befejezése után veszi kezdetét. Ezen a ponton már mindkét filmet folyamatosan csúsztatták, a Dark Phoenix-et éppen áttolták nyárra, míg a New Mutants már semmiféle konkrét megjelenési dátummal nem rendelkezett. A Dark Phoenix végül tavaly nyáron a mozikba került, és akkorát bukott, hogy a fal adta a másikat, ami ismét bizonytalanná tette a New Mutants jövőjét, főleg, hogy közben a Disney sikeresen megvette a Foxot, és bejelentették, hogy előbb-utóbb majd a Marvel filmes univerzumba integrálják az X-Men karaktereit.

Mindenesetre az biztos, hogy menet közben megtörténtek a szükséges utóforgatások a New Mutantshoz, és jelenleg a film már kész állapotban leledzik, ezért is tudta végre a rendező, Josh Boone levetíteni azt a szereplőknek. Így tehát majdnem két évvel az eredetileg tervezett dátum után, idén áprilisban végre a mozikba kerülhet az anyag, a Disney pedig valószínűleg nagyon reménykedik, hogy ezúttal sikerül anyagi sikert elérni, mert a Dark Phoenix miatt már több üzleti negyedévben is jelentős veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni.

Ezt követően pedig nagyon úgy tűnik, hogy egy időre pihenni kényszerül az X-Men-sorozat-

A Marvel filmes univerzum jelenlegi fázisában egyáltalán nincsenek betervezve a mutáns karakterek, és a Disney valószínűleg tudatosan inkább pihenni is hagyja a szériát, mielőtt teljesen újragondolva visszahozza. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy Deadpool körülbelül változatlan formában túléli majd ezt az egész káoszt, és további filmek jöhetnek a karakterrel, aki előbb-utóbb szintén a Marvel filmes univerzum részét képezheti majd.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap