A beágyazott SIM-ek, vagyis az eSIM-ek előtt nagy jövő áll, viszont ahhoz, hogy ez igazán lendületesen terjedni kezdjen, szükséges a megfelelő infrastruktúra a szolgáltatók részéről. És ez az, ami itthon eddig csak a Magyar Telekomnak volt meg, de most a Vodafone Magyarország is sikeresen beállt a sorba.
A Telekom már 2018-ban elindította az eSIM használati lehetőséget a hálózatán, először csak tesztelési jelleggel, később pedig már a széles közönség számára elérhetővé téve ezt. Ma már arra törekedik a vállalat, hogy minél több felhasználónál álljon át a plasztik kártyákról a digitális megoldás alkalmazására. A továbbiakban pedig már minden bizonnyal hasonló lesz a helyzet a Vodafone esetében is.
A beágyazott SIM egyre több készülékben van jelen, és különösen az okosórák azok, ahol nagy jelentősége van az eSIM-ek támogatásának. Egyre több az olyan okostelefon is, ahol a Dual-SIM lehetőséget úgy lehet kihasználni, hogy egy fizikai kártya tolható csak a mobilba, és a másik már csak virtuálisan van jelen az eSIM révén.
Kiemelte a Vodafone a friss hír kapcsán, hogy ez lényegesen leegyszerűsítheti majd a felhasználóknak a dolgát is, azon túl, hogy a cég munkatársainak is kevesebb lesz a dolga ebből eredően. Az új készülékeket gyorsabban és gördülékenyebben lehet majd aktiválni, elég lesz letölteni a működéshez szükséges adatokat a készülékbe integrált chipre. Még útmutatós videót is készített a Vodafone a távoli aktváláshoz az Android és az iOS platformra szabottan is.
A beágyazott SIM-nek köszönhetően kevesebb műanyag hulladék keletkezik, hiszen nem kell plasztikkártyákat legyártani, és azok hordozó kártyájára sincs szükség. Szóval így lesz zöldebb is a mobilhasználat és a szolgáltató működése az eSIM révén. A Vodafone egyébként már csökkentette a méretét a SIM hordozó kártyáknak korábban, amit ugyancsak a környezetvédelem jegyében lépett meg.
Elmondta a vállalat azt is, hogy az eSIM esetében a felhasználók az online fiókjukban bármikor bárhol elérhetik majd a különböző biztonsági kódjaikat, nem kell attól tartani, hogy ez elveszik vagy éppen nincsen kéznél, és ezért kizárja magát a mobiljából az ember. Megvásárolni is egyszerűen lehet majd ezt, csak a rendelés során a megfelelő készülék kiválasztása után a kosárban be kell állítani az eSIM opciót.
A Vodafone az újítással egyidejűleg bevezette a készülékkínálata esetében az eSIM-re szűrési lehetőséget, ez azonban a hírünk születésének pillanatában még nem működött megfelelően. Remélhetőleg a szolgáltató gyorsan korrigálja a problémát. Egyébként azt emelte ki, hogy az Apple iPhone és a Samsung Galaxy mobiloknál lehet első körben igénybe venni az eSIM-et. A jövőben pedig az eSIM-es okosórák is megjelenhetnek majd a kínálatában.
Most, hogy a Vodafone is el tudta indítani itthon a beágyazott SIM-ek támogatását, még nehezebb helyzetbe kerül a Telenor Magyarország, hiszen így lényegében már csak nála nincsen mód ennek a technológiának a használatára. A szolgáltató mindazonáltal nem tart attól, hogy emiatt ügyfeleket veszítene, és elvileg már az idei évben megoldást fog nyújtani erre.