VÁRATLAN SIKERT ÉRT EL AZ APPLE, PIACVEZETŐ LETT KÍNÁBAN AZ IPHONE-NAL

Nem fordult ki a világ a négy sarkából, de majdnem ennyire meglepő hírről számolhatunk most be, aminek komoly következményei lehetnek.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. dec. 1. 6:01
Váratlan sikert ért el az Apple, piacvezető lett Kínában az iPhone-nal

Az Apple mindig jól szerepel az utolsó negyedév során, de azt nem lehet mondani, hogy Kínában is lejtenek neki a pálya, most azonban így is képes volt azt elérni, hogy az összes hazai márkát maga mögé utasítsa. A siker pedig egyáltalán nem volt borítékolható, derült égből jött villámcsapásként, de azért a Huawei kellett az eredményhez.

A Counterpoint Research az értékesítési adatokat havi bontásban is figyelemmel kíséri, és most arról számolt be, hogy szeptemberben, de főleg októberben döbbenetes szereplést mutatott az Apple. Már a harmadik negyedévet is erősen tudta zárni a vállalat az iPhone 13 rajtja révén, de októberben 46 százalékos emelkedést ért el havi összevetésben. Ezzel 22 százalékos eladási részesedésre tett szert, egy lépésben átugorva a Honort, az Oppót és a Vivót.

Galéria megnyitása

Szeptemberben tudta a Xioamit megelőzni az Apple, és így felállt a negyedik helyre, és a negyedik pozícióból pedig rögtön az élre tudott ugrani. A szeptemberi eredményeket már kicsit megtolta az iPhone 13 széria indulása, de igazán októberben mutatkozott az meg, hogy mennyire népszerű a cupertinóiak új termékcsaládja. Az iPhone 13 sorozat összes tagja úgy lett jobb, hogy közben az ajánlott fogyasztói áruk csökkent, az pedig a vártnál is sokkal nagyobb érdeklődést eredményezett.

Galéria megnyitása

A Counterpoint számaiból látni, hogy a Vivo tudott a második helyre beérni 20 százalékos részesedéssel, és a BBK Electronics másik márkája, az Oppo lett a harmadik 18%-os eredménnyel. Szépen látni a grafikonon, hogy a Vivo és az Oppo is úgy esett vissza, ahogy az Apple elkezdett meredeken felfelé ívelni. A Huawei szereplése is látható, és ebből pedig egyértelmű, hogy már a hazájában sem tud érvényesülni, pedig ott a GMS hiánya nem jelentene gondot.

Azt is elmondta a Counterpoint, hogy a chiphiány erőteljesen érezteti a hatását. Az iPhone-ok példájánál maradva, 4-5 hetet is kell várni néha az iPhone 13 Pro és Pro Max modellek szállítására, egyesek pedig már hajlandóak azért felárat is fizetni, hogy előbb kapják meg a hőn áhított készüléküket. Persze ez a többi céget is érinti, talán még jelentősebben is, mint az Apple-t, szóval még ebből is a cupertinóiak tudnak valamelyest jobban kijönni.

A bevezetőben említettük a Huawei-t, de mi köze van az Apple jó szerepléséhez az amerikaiak által földbe állított vállalatnak? Nos, korábban a Huawei uralta a prémium szegmenst Kínában, de amióta a töredékére esett vissza a piaci részesedése még a hazájában is, azóta a felhasználók eleve elkezdtek az Apple iPhone irányába mozogni nem annyira találták meg a számításukat egyik előre tört kínai márkánál sem. Továbbá látni kell azt a Counterpoint számaiból, hogy már tavaly is csak a Huawei tudta ugyanebben az időszakban überelni az Apple teljesítményét.

Galéria megnyitása

Ha minden úgy megy, mint az elmúlt két évben, akkor jó esély van arra, hogy ez még nem is a csúcs, és az év végéig ennél dominánsabb helyzetbe is kerülhet a cupertinói alakulat Kínában. Ráadásul azt az eredményt elnézve, abszolút nem lenne meglepő, ha az utolsó negyedévben összesítve is képes lenne az Apple kiharcolni az első helyet, ami hatalmas fricska lenne a kínai márkák számára.

Galéria megnyitása

Amennyiben pedig megpróbálunk távolabbi trendet is elképzelni a Counterpoint adatait visszamenőleg részletesen megfigyelve, még az is benne van a pakliban, hogy 2023 végére éves összevetésben is az élre álljon. Egyértelműen látni a számok alakulásából, hogy meglepő módon a Huawei visszaszorulásával az Apple volt képes a legnagyobb növekedést elérni, már ami az aktuális élmenőket illeti, mert persze a képlet csak akkor lenne teljes, ha a Honor, Xiaomi, Realme és más márkák is szerepelnének a grafikonon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2021. dec. 1. 15:26
#6

Itt a lényeg:
"Az iPhone 13 sorozat összes tagja úgy lett jobb, hogy közben az ajánlott fogyasztói áruk csökkent..."

Ezt mondtam már a megjelenésekor is, de a sok idióta hater már akkor sem fogta fel.
Majd lehet rácsodálkozni a számokra és a budin gubbasztva gyártani a világmagyarázó konteókat.

wildstorm
wildstorm
2021. dec. 1. 13:15
#5

Várom a bejelentést, hogy a legfrisebb napvilágott látott biztonsági elemzések szerint USA az Apple-t felhasználva kémkedik Kínában és ezért minden Apple terméket be kell tiltani, azonnal!!!

Dragon3k
Dragon3k
2021. dec. 2. 0:48

@humaniod Egyértelmű, hogy a huawei esetére utalt csak itt fordítva, mivel „Kínában kémkedik az USA-nak az apple ezért tiltani kell Kínában”, ugyanolyan jó kifogás lehet, mint a huawei eltiprása. Kérdés, hogy élnek e majd ilyennel vagy ez egy későbbi válaszcsapás lesz, ha USA tovább erősködik.

pdx006
pdx006
2021. dec. 1. 13:03
#4

Azt hittem, hogy ott be van tiltva az iphone.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. dec. 1. 13:52

@pdx006 valamit csak használniuk kell :D

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2021. dec. 1. 11:45
#3

Miutan a Huaweit kinyirtak...

pepeno1
pepeno1
2021. dec. 1. 11:30
#2

Enyhe konzumkapitalista szél fúj Kína felöl. ;)

wintercounter
wintercounter
2021. dec. 1. 9:36
#1

Tokeletes alkalom, hogy Kina betiltsa az iPhone-t.

Vissza az oldal tetejére