VALÓBAN CSÚCSMOBILLAL RUKKOLT ELŐ A TIKTOK FEJLESZTŐJE

A ByteDance készüléke kiemelkedő teljesítményt nyúlt és komplex kamerát kapott, de a Smartisan márkajelzését viseli.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2019. nov. 4. 20:17
Valóban csúcsmobillal rukkolt elő a TikTok fejlesztője

Saját erőből okostelefont készíteni tapasztalat nélkül napjainkban eléggé nehéz feladat, és tisztában volt ezzel a ByteDance is, amikor arra szánta el magát, hogy mobilt tervezzen. Éppen ezért segítséget kért a Smartisantól, felvásárolta a vállalat egy részét, szabadalmakat vett meg és emberi erőforrásokat is átemelt. Így tudta mostanra kalap alá hozni a Jianguo Pro 3-at, ami a nemzetközi piacokon már Nut Pro 3 névre fog hallgatni.

Galéria megnyitása

Az újdonság 6,39 hüvelykes Super AMOLED kijelzővel lett felvértezve, ami az előlap jelentős részét uralja, csak egy kicsi bemetszés van rajta felül. A megjelenítő 100 százalékban képes feledni a DCI-P3 és az NTSC színtereket, rendelkezik DC Dimming opcióval, a felbontása pedig 2340 x 1080 képpontos. A mobil bekapcsolását követően az Android 9.0 operációs rendszer kerül előtérbe, aminek a kapcsán el kell azt mondani, hogy a Smartisan OS 3.0 grafikus felhasználói felületbe lett csomagolva. Vélhetően előre lesznek itt telepítve a ByteDance alkalmazásai élen a TikTokkal, és ennek egy kiemelkedően jó kameraapp is a része.

Galéria megnyitása

A Nut Pro 3 frontkamerája 20 megapixeles (Samsung 3T1), ez fog munkába állni az önarcképek készítésekor, és még rossz fényviszonyok mellett is jól vizsgázhat, ilyenkor a képernyő fényerejét tudja felhasználni, valamint 4 szomszédos képpontot össze tud vonni a nagyobb fényérzékenyég elérése érdekében. A videohívásoknál Full HD minőséggel lehet számolni. A mobil hátoldalán négy kamera sorakozik. Az elsődleges képalkotó 48 megapixeles, a Sony IMX586 szenzort használja, az első társkamera 13 MPixeles (Samsung S5K3L6) és 123 fokos, ultra-széles a látószöge, a második egység 8 megapixeles (OV8856) és kétszeres zoomolásra képes, a harmadik társkamera pedig 5 MPixeles (Samsung S5K5E9), és ez 2 cm-ről is képes makrókat megörökíteni.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 855+ rendszerchipet kapta meg a Nut Pro 3, mely már egyformán kiemelten gondoskodik arról, hogy jó legyen a hatékonysága, és arról, hogy a tempó minden helyzetben kiemelkedően alakuljon. Ez a lapka különösen a játékok alatt lehet akár még évek múltán is megfelelő tempóra képes a túlhajtott Adreno 640 IGP révén. A rendszernek ebben az esetben 8 vagy 12 GB-nyi LPDDR4x memória lesz biztosított, a tárhely pedig 128 vagy 256 gigabájtos kapacitással szolgálhat, ezen a téren már UFS 3.0 modulok biztosítottak a lehető legjobb élmény nyújtása érdekében (bővíthetőség nincs). A szerkezet 4G LTE hálózati modemmel, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi-vel (2x2 MU-MIMO), Bluetooth 5 modullal és persze A-GPS vevővel is szolgál. A kapcsolati képességei nem túl acélosak, de legalább a Dual-SIM támogatás adott, és mindkét hálózati kártya irányába biztosított a 4G LTE a VoLTE-vel együtt.

Galéria megnyitása

Egészen szögletes lett a Nut Pro 3 kerete, de az élek mentén azért lekerekített a burkolat, hogy ne legyen kellemetlen a fogása. Fekete, fehér és zöld kivitelekben lesz megvásárolható az újdonság. Ami a tömegét illeti, 185 grammot nyom, és egyébként 156,66 x 74,38 x 7,8 milliméteres idomokkal rendelkezik. Az ujjlenyomat-olvasó része a csomagnak, ez az egység a megjelenítőbe lett bújtatva, a 3,5 milliméteres csatlakozó viszont lekerült a házról, csak C-típusú USB van itt. Az eszköz egy 4000 milliamperes akkumulátorból fog táplálkozni, és a töltése egészen gyorsan fog menni, ugyanis van Quick Charge 4+ támogatás 18 wattos teljesítménnyel – ez alapján még túlzott melegedéssel sem kell számolni, ami külön jó hír.

A Smartisan Nut Pro 3 megvásárolható lesz már átszámítva 415 dollártól indulóan 8 GB RAM-mal és 128 GB-nyi tárhellyel, a 8/256 GB-os modell pedig még mindig csak nagyjából 455 dollárnak megfelelő összeget fog kóstálni, a csúcsvariáns pedig kb. 515 dollárért kelleti majd a bájait 12 GB rendszermemóriával és 256 GB háttértárral. Az előrendeléseket Kínában már felveszi a cég, a szállítás pedig november 4-én indul, később pedig más területeken is elérhető lesz.

 

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. nov. 5. 0:57
#1

Ha minden jöttment képes beszállni a telefon-bizniszbe akkor már enyhén meglátszik hogy az előállítás és annak költségei nem lehetnek valami egetverőek. Biztos úgy megy ez mint Kínában, ahol az ember az utcai piacon fillérekért összerak magának csúcstelefont.

citkar
citkar
2019. nov. 5. 20:32

@pdx006

A Smartisan neve alatt jó készülékek jöttek ki, sajnos kevés kezel közülük B20-es frekvenciát (árban is van kedvezőbb átlag fehasználónak), de dizájnjuk nekem például kifejezetten tetszik évek óta.

Vissza az oldal tetejére