A legutóbb DC FanDome eseményen új előzetest kapott a Suicide Squad: Kill the Justice League, a Rocksteady által fejlesztett új DC-játék. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a játék valójában egyfajta folytatása a korábbi Arkham-játékoknak (legalábbis az univerzum ugyanaz), a játékmenetről azonban egyelőre sok fogalmunk nincsen, mert azt nem mutattak.
Mindenesetre az Arkham Asylum nyitójelenetet szinte egy az egyben hozták vissza. Fontos szerepet kap Amanda Waller, aki ugyebár "felbéreli" az osztagot, azonban nem ugyanaz szinkronizálja majd, mint az Arkham Originsben, hanem Debra Wilson, aki a Telltale-féle Batman: The Enemy Withinben alakította ugyanezt a karaktert (egyben a mocapet is ő szolgáltatja majd).
Ezen kívül feltűnik még a Batmobil, és úgy tűnik hogy Posion Ivy és a Pingvin is szerepel majd. Ami a játékmenetet illeti, a korábbi nyilatkozatokból annyit tudunk, hogy a nyitott világú Metropolisban kalandozunk majd, és kombinálják az Arkham-játékokból ismert közelharcot a távolsági fegyverekkel. Ezen kívül legfeljebb négyfős kooperatív lehet számítani, ami működik drop-in drop-out jelleggel, de az anyag egyedül is játszható, ilyenkor a társakat a mesterséges intelligencia irányítja.
A megjelenésre valamikor 2022-ben lehet számítani.
Szintén trailert kapott a WB Games Montreal által készített Gotham Knights, azonban játékmenetet is sem láthatunk, hanem leginkább a történet került fókuszba. A korábbi szivárogtatások megerősítést nyertek: a központban a Court of Owls áll. Ez a társaság 2011-ben jelent meg a képregényekben, és tulajdonképpen egy olyan titkos elit szerveződést takar, akik a háttérből irányítják Gotham városát.
Ez a játék a DC-univerzum egy másik idővonalában játszódik, így tehát nem az Arkham-vonalon megyünk tovább. Batman ugyebár (elvileg) halott, a négy főszereplő pedig Robin, Batgirl, Nightwing és Red Hood lesz.
A játékmenetet tekintve leginkább akció-kalandra számíthatunk, szerepjátékos mechanizmusokkal kiegészítve. A Gotham Knights játszható lesz egyedül, valamint kétfős kooperatívban is, és itt is működik a drop-in drop-out rendszer. A csapat napközben a Belfry-on, a bázison tengeti idejét: itt készülhetünk fel a következő küldetésre, fejleszthetünk és választhatunk karaktereket, majd amikor elindulunk egy misszióra, az idő pörög egy kicsit előte hogy éjszaka legyen.
A megelenésre szintén 2022-ben kell számítani, azonban előbb érkezik mint a Suicide Squad, és a jelenlegi állás szerint ez még elérhető lesz az előző generációs konzolokra is, míg a Rocksteady játéka már csak az új gépekre és PC-re jön.





























