Elon Musk a Tesla pályafutása alatt sok vad dolgot valósított már meg, de a Roadsterrel a jelek szerint túl magasra tette a lécet. Nem is igazán lehet tudni ezen a ponton, hogy mi lesz majd a célja ezzel az autóval a cégnek, hiszen teljesen földöntúli dolgokat ígér.
Eredetileg arról beszélt Musk, hogy az autó 1,9 mp alatt fog álló helyzetből 60 mérföldes tempóra gyorsítani, és több mint 1000 kilométer lesz a hatótávolsága, amit a 200 kWh-s akkumulátorral lesz képes elérni. A cél az volt, hogy képes legyen a jármű elérni a 400 km/h-s sebességet, és az 1/4 mérföldes sprintet pedig 9 másodpercen belül fussa.
Miközben a nagyközönség évek óta várt a járműre, csak újabb ígéretek jöttek. A legutóbbi álláspont szerint minden képzeletet felülmúló gyorsaságra lesz képes a Tesla Roadster, akár 1 mp alatt képes lehet elérni a 60 mph-s tempót gördülő rajtból. Az autó pedig már fel lesz szerelve egy sor rakétahajtóművel is. A mesebeli jellemzők mellett csak álmodni lehet egyelőre a járműről.
Lassan 9 éve annak, hogy a Tesla rajongó hallgatják Elon Musk ígéreteit és a kiszivárgó információkat a Roadsterrel kapcsolatban. Az igazán elhivatottak 50 ezer dollárt is befizettek még annak idején, hogy biztosítsák a pozíciójukat a vásárláshoz.
Eredetileg 2020-ban kellett volna elindulnia a Tesla Roadster gyártásának, de máig tisztázatlan okok miatt a vállalat teljesen elvetette az eredeti elképzeléseket. Most már egy átdolgozott Roadster bemutatására várunk, de nem tudni, hogy mikor lesz ebből bármi. Eközben pedig a versenytársak valóban alkottak olyan tisztán elektromos hipersportautókat, amelyek már a 2 másodperc körüli 0-100 km/h-s, illetve 0-60 mph-s gyorsulási adatokat képesek elérni/megközelíteni.
Noha az eltelt hosszú évek alatt a Tesla nem tud előrukkolni egy megvásárolható sportautóval, de nem adja fel a cég, új dátumot tűzött ki. Egymástól független belső információk szerint augusztusban kerülhet sor az új generációs Roadster demonstrációjára. Ez eredetileg idén áprilisban lett volna, amit a cég áttolt május végére, és az újabb csúszással jutottunk el az augusztusi tervhez.
A mostani információk szerint az okozza a csúszást, hogy a sugárhajtóművekkel nehézségei adódtak a cégnek, amit mindenképpen szeretnének orvosolni a demó előtt. Ez nem is árt, mert ennyi várakozást követően elég erőteljesen rontaná a Tesla Roadster egyébként is kétes megítélését, ha még fel is sülne a bemutatóval.
Az iparági elemzők szerint az autónál a SpaceX irányából érkező újítás egy fontos stratégiai irányváltásra utal. Ezzel próbálhatja a Tesla és a SpaceX összeolvasztását előkészíteni Musk.
A rakétahajtóművek beépítése a Tesla Roadsterbe ugyan nagy médiafigyelmet kelthet, azonban a rendelkezésre álló információk szerint alig járul majd hozzá a modern elektromos jármű hétköznapi működéséhez. Ráadásul a gyártást és tervezést erőteljesen megnehezíti. A külső szemlélők szerint a villanyautónak így is bőven lenne mivel villantania, nem feltétlenül jó ötlet olyan újításokat behozni a képletbe, melyek a meglévő kihívások sorát gyarapítják.
Mivel egyelőre csak a bemutató időpontjáról beszélünk, arra egyáltalán nem érdemes számítani, hogy egyhamar elkészülne a jármű. Jelen állás szerint 2028-nál előbb aligha indulhat be a tömegtermelés. Már, ha egyáltalán lesz ebből a projektből bármi.