ÚJRA 40 MILLIÁRD DOLLÁR FÖLÉ ÉRTÉKELIK AZ X MIKROBLOGOT

Nagy fordulatot vett a befektetők szemében a platform megítélése a jelek szerint, de még nem zárult le a befektetési kör, ami a fordulatért felelhet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. márc. 20. 9:45
Újra 40 milliárd dollár fölé értékelik az X mikroblogot

Elon Musk 2022-ben vásárolta meg az Twittert, amit mostanra átkeresztelt X-re. Azóta sokat változott a szolgáltatás működése, fejlesztéseket is kapott, de több korábban belengetett elképzelés is akad még, amik váratnak magukra. Egy idei csak olvadozott a mikroblog értéke, most viszont hirtelen fordulatról számolhatunk be.

Tavaly október elején számolhattunk be arról, hogy az X-et már kevesebb mint 10 milliárd dollárra tartják a befektetők.  Ez elég erősnek hangzott akkor, de nem okozott meglepetést, mivel a platform és Elon Musk kapcsán rengeteg volt – és korábban is – a negatív hír. Musk megítélése azóta sem lett jobb, sőt, valójában csak sokkal rosszabb lett a helyzet ilyen szempontból, viszont az X állítólag fel tudott állni a padlóról.

A Financial Times számolt be arról, hogy eléggé váratlan mértékű fordulatot vett az X platform értéke. Miután 2,5 éven keresztül lejtőn volt, most hirtelen újra ugyanott van, ahonnan indult.

Az ősszel még 10 milliárdra tartott mikroblogot most befektetők 44 milliárd dollárra értékelték fel. A háttérben zajlik egy új finanszírozási kör, ez határozhatja majd a platform új értékét, ami meglepően magas az eddig látottakhoz képest. Mivel már nem elérhető a tőzsdén a szolgáltatás, így ezeket a befektetési fordulókat veszik alapul az értékének meghatározásában, ahogy azt látjuk mostanában olyan MI vállalkozásoknál is, mint például az OpenAI vagy az Anthropic.

Galéria megnyitása

Sajtóértesülések szerint nagyjából 2 milliárd dolláros tőkebevonásra készül a közösségi platform. A hírt a Bloomberg megerősítette, de azt is hozzátette a lap, hogy az információ szerint még nincs minden rendezve. Érdekesség, hogy állítólag van némi esély arra, hogy az X kihátráljon az alkuból. Ez mindenképpen meglepő volna a cég anyagi helyzetét tekintve, de Elon Musknál igazából már a legradikálisabb lépéseken is egyre nehezebb ténylegesen meglepődni.

Az X értékét az hajthatja fel reálisan nézve, hogy az utóbbi időben több hír is volt arról, hogy egyre több befektetővel tudta rendezni a kapcsolatát. A vállalat egy időben nagyon rossz viszonyban volt a hirdetőkkel, ezért a reklámbevételei drasztikusan megcsappantak. Mostanra azonban még az Apple is visszatért a hirdetők közé, hiába állt ellen ennek korábban. Tehát egyre jobb bevételei lehetnek az X-nek, miközben az előfizetői rendszerrel is egyre több embert képes elérni.

Galéria megnyitása

Továbbá jót tehet az X megítélésének az is, hogy a Grok chatbotot széles körben sikerült integrálni a platform keretében. Az xAI, ami ugyancsak Musk cége, és a mesterséges intelligencia fejlesztések terén egyre jobban áll, már több mint 75 milliárd dollárt ér. Végül azt is érdemes itt megemlíteni, hogy már tényleg vannak annak jelei, hogy idén elindulhat a pénzügyi szolgáltatás. Ezt jelen állás szerint X Money néven fogja a cég bevezetni, a Visával már sikeresen megállapodott ennek hátteréről az X.

Januárban a Reuters még arról számolt be, hogy a Morgan Stanley, a Bank of America és a Barclays vevőt keres arra a 3 milliárd dolláros tartozásra, amit a Wall Street-i bankok korábban az X felvásárlásához biztosítottak Musknak. Arról nincs információnk, hogy ennek az ügynek mi lett a sorsa, de nem vette ki túl jól magát, hogy ilyen üzleti lépésre készültek a pénzintézetek.  

Elon Musk vagyona az utóbbi időben elég sokat olvadt annak „köszönhetően”, hogy a Tesla részvények árfolyam jelentősen esett. Lényegében visszaállt arra a szintre, ahol a nagy őszi rali előtt volt. Az X felértékelődésével viszont most egy kicsit ismét jobb lesz az anyagi helyzete a világ leggazdagabbjainak toplistáján. Ezt egyébként továbbra is masszív előnnyel vezeti Jeff Bezos és Mark Zuckerberg párosa előtt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2025. márc. 20. 22:42
#4

Maszk csak kábítja a befektetőket. Amúgy meg olyan gyorsan be fog csődölni az összes, hogy arra példa még nem volt. Szerintem 10 éve nincs hátra az egész Maszk birodalomnak. Úgy megszűnik az összes tevékenységük hogy öröm lesz nézni. Az autójuk befuccsol a visszahívások miatt, meg az úr tevékenységei miatt, Az spacex résznél még jön egykét baleset egy ami ember áldozatot is követel, a másik pedig anyagi áldozatot, a netes cuccaira nem mennek majd, a műhódas internet nem fogja megérni aztán kész is.

BiroAndras
BiroAndras
2025. márc. 24. 21:32

@pdx006
Elképesztő magabiztossággal reklámozod, hogy fogalmad sincs semmiről.

Képzeld, a NASA évtizedek óta dolgozik ezen a 600 problémán. Példa : Human Integration Design Handbook Emészthetőbb formában : Atomic Rockets / Life Support
És Space Transfer Concepts and Analyses for Exploration Missions emészthető verzió : Atomic Rockets / Planetary Base

Aztán, a SpaceX piaci részesedése az űriparban vagy 90%, és rutinszerűen visznek űrhajósokat az ISS-re. Ők értenek hozzá, te vagy az, aki csak filmeket látott.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. márc. 20. 16:11
#3

En mindig szerettem a twittert, de mara kb hasznalhatatlan… nem mukodik a regios beallitas, es allandoan jonnek fel a magyar postok, ilyen 2000 koveto, 2000 kovetett, 6000 koveto, 6000 kovetett… kb olyan lett a szinvonal, mint a face…allandoan klikkelem, hogy nem erdekel…megis… regen soha nem lattam magyar postokat… talan hebe hoba… most meg omlik a szokasos balkani politikai szakertes

BiroAndras
BiroAndras
2025. márc. 20. 10:34
#2

És persze megint lehülyézett mindenki, amikor szó szerint ugyanezt írtam pár hete.

Egyébként ez nem hirtelen történt, csak a privát cégeket nem értékelik újra mikromásodpercenként, mint a tőzsdén levőket. Már régóta lehetett tudni, hogy rendberakták a cég pénzügyeit, már csak abból is, hogy látványosan nem ment csődbe. És a régi Twitter se volt nyereséges, úgyhogy ha csak nullásra kihozzák, és a felhasználók száma nem csökken jelentősen, akkor logikusan ugyanannyit kell érnie, mint régen. De 2024-ben már 1.2 milliárd dollár adózás előtti nyereséget is sikerült elérni.

Ja, és a vásárlás pillanatában nem 44 milliárdot ért a cég, csak kb. 20-at. Eleve kivásárláskor a piaci árnál jóval többet kell fizetni, ráadásul a tőzsde még sokat ment lefelé az ajánlattétel után. Érdemes megnézni azt is hogy alakult a piaci érték az IPO óta : link az látszik, hogy a 2021-es lufit kivéve 10 és 30 milliárd dollár közt ingadozott az értéke, kb. 25-ös átlaggal.

BiroAndras
BiroAndras
2025. márc. 24. 21:40

@Dragon3k
Továbbra is tényeket írok, és logikus következtetéseket vonok le belőlük. Az, hogy nektek más a véleményetek, nem változtat a tényeken. Tíz millió mínuszolás se változtat a tényeken. Csak rontja a véleményemet az emberiség átlagos szellemi színvonaláról.

kiberg
kiberg
2025. márc. 20. 10:19
#1

Musk megítélése csak az NPC-k szemében negatív. Mindenhol a világban be kellene vezetni hogy a hihetetlen mértékű lopások és pazarlások az állam részéről vissza legyenek szorítva.

BiroAndras
BiroAndras
2025. márc. 24. 22:29

@Balucsek

  1. Az a vicc, hogy pont ez a cinikus hozzáállás akadályozza meg a korrupció és pazarlás felszámolását. A korrupt rendszer nyílván ellenáll, így csak a nép támogatásával történhet bármi is.

  2. Ha a hazug média helyett a a valóságot néznéd, akkor egészen más képet kapnál. Minden amit mondanak, és ténylegesen csinálnak, az teljes összhangban van a kampány ígéretekkel. Ezért is töretlen a népszerűségük.
    Ha csak a médiából tájékozódsz, akkor nyílván az egészről semmi fogalmad nincs, azt reménytelen egy hozzászólásban helyretenni. Bemelegítésnek :

  1. A tisztogatás sajnos szükséges, mert pont a bürokrácia ellen harcolnak, és a rendszer lelkes hívei minden lehetséges módon akadályozzák a reformokat. Nem lehet úgy vezetni egy szervezetet, hogy a beosztottjaid jelentős része ellened dolgozik.

  2. Semmi nem lesz elépítve a pazarláson és korrupción kívül. Épp ellenkezőleg, a nyugdíjrendszer megmentése a cél, mivel épp a csőd felé robog. link

Vissza az oldal tetejére