Júliusban robbant ki a botrány, melyben számos alkalmazott kezdett el arról beszélni, hogy milyen zaklatások és abúzusok zajlanak a Ubisofton belül. A dolognak akkor lettek is következményei: felmondott Maxime Béland alelnök, Serga Hascoet kreatív igazgató, Yannis Mallat kanadai stúdióvezető, és Cécile Cornet HR-es vezető.

Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója akkor úgy nyilatkozott, hogy több fontos pozícióban lévő embere is eljátszotta a bizalmát, így alakulhatott ki ilyen helyzet a kiadón belül, és megígérte, hogy hamarosan gyökeres változások fognak bekövetkezni.

A folyamat részeként a Ubisoft egy külsős vállalatot bízott meg azzal, hogy felderítse a dolgok súlyosságát a kiadón belül, és a folyamatosan tartó átvilágításnak egy áldozata lett, mégpedig a Ubisoft Singapore vezetője, Hugues Ricour. Ez a csapat jelenleg a sokszor elcsúsztatott Skull & Bones nevű játékon dolgozik egyébként.

Ricour neve már a nyáron is előkerült, most pedig az audit kihozta, hogy alaposan érintett volt a szexuális zaklatással, lekezelő viselkedéssel és egyéb munkahelyi abúzussal kapcsolatos dolgokban. Úgy tudni, hogy többek között illetlen megjegyzéseket tett a női alkalmazottak öltözködésére, és a munkahelyi bulikon megpróbálta rávenni az alkalmazottakat, hogy csókolják meg őt.

A kikerült belsős e-mail a következőképpen fogalmaz: "Hugues Ricour azonnali hatállyal lemond a Ubisoft Singapore ügyvezetői pozíciójáról. Az elmúlt hetekben lezajlott külsős átvilágítás egyértelművé tette, hogy nem tudja folytatni ebben a pozícióban".

Ez alapján nem kizárt, hogy Ricour valamilyen formában a cégnél marad, de erről már nem szólt az e-mail. A Ubisoft szerint az audit tovább folytatódik, egészen addig, amíg ki nem vizsgálnak minden bejelentést és panaszt. Guillemot elmondta, hogy minden szükséges lépést meg fognak tenni.

Ezzel párhuzamosan a vezérigazgató egy teljes kulturális átalakulást lengetett be a cég életében, aminek kapcsán létrehozták a diverzitásért és inkluzivitásért felelős globális igazgatóhelyettesi pozíciót, valamint felállítottak egy olyan bizottságot, amelyik alaposan megvizsgálja a játékokba kerülő tartalmakat, hogy azok még véletlenül se sértsenek meg senkit.

Ugyanez vonatkozik a marketingre is, ahol mostantól a Ubisoft nagyon komolyan veszi, hogy semmi olyannal ne reklámozzák a játékokat, amelyik nem megfelelő valamelyik társadalmi csoport számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Str33twise
Str33twise
2020. nov. 25. 13:25
#6

"... aminek kapcsán létrehozták a diverzitásért és inkluzivitásért felelős globális igazgatóhelyettesi pozíciót ..."

 - De akkor ugye azért kaptam meg az xyz állást, mert én vagyok a legrátermettebb, igaz?

 - Nem Kolompár Cohen Zsülien, azért mert nigger / kínai / inuit / leszbikus / fogyatékkal élő / genderbender / transzvesztita / Apache-támadóhelikopter vagy. Azért. (A diverzitásért felelős ügyosztály)

 Jah, amúgy tiltakozásomat fejezem ki az utolsó Fosszasszin Creed epizód ellen, mivel egyetlen transszexuális zulu kannőt se láttam a játékban, és ez módfelett sérti az univerzum összes BLM szimpatizánsát!

SpazzMaticus
SpazzMaticus
2020. nov. 28. 2:44

@SirGalad  Ne szólj már bele, ez már ilyen Ipon-os szertartás, hogy minden hasonló témájú hírre megjelenik Mr. Nemzethy "karosszéknáczy zighejl" Str33twise megmondóbéla úr, és cigányozik, zsidózik, feketézik, meg buzizik egy egészségeset.

Szerintem ezeket a híreket direkt neki rakják be, hogy beszélhessen a kedvenc témáiról, addig is pinentetve fáradt őrző tekintetét amivel egyébként országunk kerítését figyeli, nehogy egy rohatt' migráncs átmásszon rajta -csak hogy megemlitsem amit még kifelejtett építő hozzászólásából-...

Egyébkent is mt pofázol neki, látod hogy nem gyűlölködik ő, csak aggódik szegény az egészséges fehér emberekért...

Meg egyébként is jönnek majd a "tisztelt" "honnanveszedhogyénnácivagyok" önérzet klub ipon "dislike"csipet-csapat többi prominens tagjai is, és jól " meglefeléujjaznak", ha ilyen idegenszivű dolgokat irsz a mesternek, azt megnézheted magad...XD

SirGalad
SirGalad
2020. nov. 25. 12:02
#5

Hulljon a férgese

balazsd649
balazsd649
2020. nov. 25. 11:28
#4

Ne zaklass telefonon és ne zaklass Ibolyán keresztül, a nővéremen keresztül, mert zaklatol. Az én életemet ne zaklassad. Nekem nem kellesz.

laprasx
laprasx
2020. nov. 26. 10:53

@peti19870621 Már megszereztem a furulyát. Felébresszem Snorlaxet? :D

tookmindegy
tookmindegy
2020. nov. 25. 10:17
#3

De ugye egyik nő se mondott fel, hanem ott maradtak továbbra is?

BiroAndras
BiroAndras
2020. nov. 27. 10:54

@Terror

Miért is?

Yoshileon
Yoshileon
2020. nov. 25. 10:05
#2

Szóval ha egy bűnös lelepleződik egy auditnál, akkor "áldozatául" esik? Ez a szó nem azt sugallja, hogy ártatlan, és hogy csapás, gonosz tett áldozatául esett? Itt erről szó sincs.

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 25. 21:26

@Yoshileon " Megvan a nyertes! Kitűnő! -Ön mosogat. " - Áldozat vagy nem. Kész tény elé állítják, amit ha nem fogad el, akkor még ő lesz megbüntetve azért mert mást választolt önmaga lejáratása tett képtelenség helyett.

nanotek
nanotek
2020. nov. 25. 9:52
#1

MilfSoft.... XDDD

Vissza az oldal tetejére