Ahogy arról beszámoltunk, a Microsoft egy hatalmas üzlet keretében 7,5 milliárd dollárért megvásárolta a ZeniMax Mediát, az alá tartozó stúdiókkal és játékokkal együtt. Ezzel olyan mennyiségű szellemi tulajdonhoz jutott a Microsoft, aminek hatalmas súlya van a játékiparban, elég csak olyan játékokra gondolni, mint a Doom, a Quake, a The Elder Scrolls, a Wolfenstein, a Rage, a Dishonored vagy éppen a Prey.
Ráadásul a first-party stúdiókat összefogó Xbox Game Studios csapatainak száma tulajdonképpen hirtelen megduplázódott, ami nem semmi ahhoz képest, hogy ugyebár a Microsoft már azelőtt is vásárolgatott stúdiókat, például az addig nagyjából second-partyként működő Playground Gamest, amelyik a Forza Horizon-sorozat után (mellett) most már az új Fable-ön dolgozik.
Úgy tűnik azonban, hogy ezzel még nincs vége a történetnek. A Microsofttal kapcsolatban mindig megbízható információkat szállító Brad Sams szerint ugyanis amint a ZeniMax-féle felvásárlás befejeződik, a Microsoft újabb célpontokat közelít majd meg.
Hogy kik lehetnek ezek a lehetséges célpontok? Erről egyelőre csak pletykák vannak, de a Flight Simulator fejlesztését végző francia Asobo az egyik leginkább esélyes alany, valamint úgy hallani, hogy a Microsoft továbbra is érdeklődik a lengyel Techland íránt. Ez utóbbi egy rendszeresen visszatérő információ, amit azonban a Techland egyelőre tagad. A stúdió szerint néhányan tévesen kötöttek össze pontokat még 2019-ben, amiből kialakult ez a pletyka: "Rendszeresen dolgozunk együtt a Dying Light 2 kapcsán a Microsofttal, hiszen a játék megjelenik Xbox One-ra és PC-re is a PS4 mellett. Szóval talán valaki félreértette a dolgokat" - nyilatkozta a stúdió képviselője
Ezzel együtt elismerték, hogy rendszeresen érdeklődnek különböző partnerek és befektetők felvásárlási lehetőségekkel kapcsolatban, azonban ezeket eddig lepattintották, és szándékuk szerint egyrészt függetlenek akarnak maradni a közepesen távoli jövőben, másrészt egyelőre tőzsdére sem szeretnének menni.
Akárhogy is, a Microsoft szándékaitól függetlenül Brad Sams szerint mostanában rendkívül nagy az érdeklődés a különböző játékfejlesztő stúdiók iránt, minden nagyobb vállalat ezekbe szeretne pénzt fektetni a közeli jövőben, vagy éppen felvásárolnák azokat - könnyen lehet, hogy a koronavírus-járvány megerősítette a játékiparba vetett hitet. A különböző játékokkal kapcsolatos szellemi termékek egyre értékesebbek, és így az azokat birtokló stúdiók és kiadók is.
Ezt erősíti meg az is, hogy a Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick is egyre többet beszél mostanában a felvásárlásokról, és szerinte a közeli jövőben több olyan jellegű hírt fogunk hallani, mint a Microsoft - Zenimax üzlet:
"A mi nézőpontunk az, hogy van 2,4 milliárd dollár készpénzünk és nincsenek adósságaink, úgyhogy szeretnénk agresszívabban bővíteni az üzletünket. A tőkénket főleg arra használjuk, hogy a Take-Two meglévő egységeit támogassuk, azonban nagyon fontos lesz különböző vállalkozások megvásárlása, amennyiben azok stratégiailag illeszkednek hozzánk. Ezen kívül a készpénzből rendszeresen részvény-visszavásárlási programokat is csinálunk, így tőkét juttatunk vissza a befektetőinknek" - mondta a vezérigazgató.






























