ÚJABB INFÓK ÉS NAGY ELVÁRÁSOK AZ IPAD MINI ÜGYÉBEN

Az Apple apró táblagépe talán még az eredeti méretű testvérénél is sikeresebb lehet, ha az elemzőknek igaza lesz. A CNet információ szerint ugyanis az egyelőre csak iPad mini néven emlegetett táblagépből a várakozások szerint akár 10 millió is elkelhet még az idei év végéig.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2012. júl. 3. 15:30
Újabb infók és nagy elvárások az iPad mini ügyében

Az Apple apró táblagépe talán még az eredeti méretű testvérénél is sikeresebb lehet, ha az elemzőknek igaza lesz. A CNet információ szerint ugyanis az egyelőre csak iPad mini néven emlegetett táblagépből a várakozások szerint akár 10 millió is elkelhet még az idei év végéig.

Andy Hargreaves, a Pacific Crest egyik elemzője már több konkrétumot is meghatározott a táblagép mibenlétével kapcsolatban. A véleménye, és a hozzá eljutott információk alapján októberben érkezhet meg a az almás újdonság. A gépezet - elmondása szerint - 7,85 hüvelykes megjelenítővel debütál majd, az ára pedig 299 dollár lesz, amiért a 8GB-os változatot kaphatjuk meg.

Galéria megnyitása

Ezeken felül az is biztosnak tűnik, hogy az újdonságon már az Apple legújabb operációs rendszere, az iOS 6 köszön majd vissza a bekapcsolást követően. A mini iPad lelke pedig nagy valószínűséggel az alacsony fogyasztásra optimalizált, 32 nm-es eljárással készülő Apple A5R2 lapkakészlet lesz, ami az iPad 2 teljesítményét hozza majd magával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LechooEdy
LechooEdy
2012. júl. 3. 20:17
#6

Hihetetlen kiadják az itouch2-ot. :D

r3dsnake
r3dsnake
2012. júl. 3. 18:08
#5

Bármi tény vagy akármi, hogy létezni fog ilyen? Minden évben felröppen a hír, aztán nem lesz belőle semmi. Nem is lesz szerintem, nem fognak még egy felbontást bevezetni, van 2féle telón és 2féle táblán. (Talán még telón el tudom képzelni a felfelé nyújtott képarányt a 4"-os kijelző miatt, de ott átmenetileg meg lehetne oldani az appok futását fekete sávokkal.

bagi1992
bagi1992
2012. júl. 3. 16:59
#4

azért azt majd megnézem, hogy a Surface-en hogy mennek ezek a játékok...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. júl. 3. 16:35
#3

Akinek van Apple eszköze megveszi hiába van jobb.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. júl. 3. 16:34
#2

Én is a Surface re hajtok de azért meglesek egy Nexus 7 es tabot is :)

zord01
zord01
2012. júl. 3. 16:26
#1

Inkább egy Surface. Azon fog menni az Unreal, meg a Red Alert...

Vissza az oldal tetejére