Shop menü

ÚJABB FELVÁSÁRLÁSSAL ERŐSÍT A SPOTIFY, CÉLKERESZTBEN A HANGOSKÖNYVEK

A podcast tartalmaknak a beemelését követően a vállalat a hangoskönyvek terén erősíthet, a felhasználók legnagyobb örömére.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Újabb felvásárlással erősít a Spotify, célkeresztben a hangoskönyvek

A Spotify eredetileg a zenestreamingre fókuszálva született meg, azonban nagyon sokat dolgozott azon, hogy a kínálatát színesebbé tegye. Ennek eredményeként ma már az egyik legnagyobb podcasteket biztosító platformjának is számít. Most pedig úgy tűnik, hogy lendületesen új vizekre evezhet.

Bejelentette a Spotify, hogy megegyezett a Findaway-jel a felvásárlásról.

A Findaway egy olyan szolgáltatás, ami teljes mértékig a hangoskönyvek forgalmazására összpontosított, ebből eredően pedig egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a Spotify ebbe az irányba szeretne most nyitni. Korábban a cég a podcastek kapcsán is több akvizíciót hajtott végre, így nem meglepő, hogy ezt a bevált stratégiát szeretné alkalmazni a hangoskönyvek esetében is.

Az ilyen jellegű audio tartalmakkal a vállalat még hosszabb időre foglalhatja majd le az embereket, mint amikor podcastek hallgatására vezette rá őket. És ez az, ami a Spotify számára a legfontosabb. A cég igazából már a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetett a szolgáltatás használati időre, és a beszélgetős műsoroknál is az volt az egyik fő célja, hogy minél hosszabb időre kösse le az emberek figyelmét.

Galéria megnyitása

Arra vonatkozóan semmilyen adatot nem árultak el a felek, hogy mekkora vételárban egyeztek meg. Erre talán a következő pénzügyi jelentésből lehet majd következtetni. De igazából nem ez a lényeg, hanem az, hogy a Spotify új irányba fejlődhet, ezzel pedig nagyon sok felhasználó számára kedvezhet. A Findaway az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező szereplő volt ez a piacon, nemzetközi szinten foglalkozott 2004 óta hangoskönyvekkel.

Kapcsolatban állt a Findaway olyan vállalatokkal, mint a Nook, a Rakuten, az Audiobooks.com, de az Apple-lel és a Google-lel is partnerkapcsolatot ápolt egyebek mellett. Fontos kiemelni, hogy több ágazata is volt. A Findaway Voices nagy jelentőséggel bírt az új hangoskönyvek létrehozásában, ennek a keretében hozták össze az írókat és a narrátorokat. Az Audioworks top kiadóknak gyártott hanganyagokat, a Playaway iskoláknak, könyvtáraknak biztosított előre telepített hangoskönyveket, és lehetne még sorolni.

Galéria megnyitása

A Spotify elmondta, hogy az összes dolgozóval együtt veszik át a teljes Findaway-t, és azon lesznek hogy a vállalat által létrehozott audio ipari eredményeket megőrizzék és a lehető leghatékonyabban hasznosítsák. Természetesen arra is számítani kell, hogy a Spotify 381 millió havi szinten aktív hallgatója számára elérhetőek lesznek majd a hangoskönyvek. A streaming szolgáltatónál Nir Zicherman felel a hangoskönyvek részlegének fejlődéséről.

Arról egyelőre nem sokat tudtunk meg, hogy a felhasználók mikor vehetik majd észre, hogy nagyobb mennyiségű hangoskönyv árasztja el a Spotify felületét, de annyit elhintett az ügyben felelős Zicherman, hogy 2022 elején történhetnek meg az első komolyabb változások ezen a fronton. Hogy mikor jelenhetnek meg esetleg magyar tartalmak is, arról pedig még egyáltalán nem tudunk semmit.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére