Folyamatosan dolgozik az Apple az okosóráján, és a cég az éves fejlesztői konferenciáján jelentette azt be, hogy érkezik a watchOS 9. A viselhető kiegészítőnek főleg az egészségügyi lehetőségeit szokta a vállalat kiemelni, és most is több olyan fejlesztésről számolhatunk be, amik a kiegyensúlyozottabb életmódhoz járulnak majd hozzá.
Mint minden évben, most is gyarapította az Apple a digitális számlapoknak a felhozatalát, egyre több különböző grafikából lehet választani, és ezek különlegességekkel is szolgálnak. Direkt kiemelte az Apple, hogy lesz már olyan opció, ami jelezni fogja a felhasználók számára a holdfázist is, de lesz animált csillagászati háttér és más egyéb újdonság is ezen a fronton. A vállalat igyekszik kiemelni a funkcionalitást is, nem szimplán a grafikákra helyezi a hangsúlyt, ami mindenképpen örömteli.
A felhasználók egyre több komplikációt használhatnak, és aktív alkalmazásokat is kitűzhetnek a képernyőre, így ezek gyorsan hozzáférhetőek lesznek. Bővül a testreszabhatósági lehetőségeknek a száma is, például egy meglépő háttérképnek át lehet majd szerkeszteni a színeit, hogy az jobban igazodjon az emberek ízléséhez. Megújult a Siri grafikus felülete a watchOS 9 érkezésével, és a Fókusz módokhoz is lehet majd igazítani az óra számlapját, így ez magától cserélődhet az igények szerint.
A futók számára új mérési mechanizmussal is készül az Apple. Egy az eddigieknél pontosabb, hatékonyabb algoritmust használ majd a vállalat, ami olyan adatokat fog figyelembe venni, mint a lépéshossz, a talajjal érintkezés ideje, valamint a pulzusszám, így ez pontosabb képet tud majd adni az intenzitásról. Figyelni fogja a készülék a kardió regenerációt az olyan mozgásokat követően, mint a túrázás, a futás vagy a hegymászás. Új figyelmeztetések is lesznek olyan esetekre, amikor valamilyen szabálytalanságot észlel az ember.
A sportolók fel tudnak majd állítani sűrűn bejárt utaknál saját célidőket, hogy ezzel tudják magukat ösztönözni, illetve versenyre kelhetnek majd a legjobb eredményeikkel is adott esetben. Triatlonhoz az Apple bevezette, hogy a kerékpározás, úszás és futás opciókat gyors váltásban el lehessen érni. Az úszásnál újítás, hogy már úszódeszkás opció is lesz. Edzéseknél lehet majd egyedi és előre összeállított edzésterveket is használni a Fitness+ révén.
Az Apple újításként bejelentette a watchOS 9 esetében, hogy már lehetőség lesz arra, hogy gyógyszerek beszedésére figyelmeztessen a karóra. Meg lehet majd oldani a gyógyszerlistáknak a bevitelét, és a különböző medicináknak az adagolására vonatkozó ütemezés feljegyzését is. A megfelelő információk birtokában pedig az Apple Watch már sosem fogja elfelejteni, hogy jelezzen időben. Extra funkció itt, hogy a különböző gyógyszerek közötti összeférhetetlenséget is jelezni tudja majd a rendszer, ha esetleg erre az orvos nem figyelt fel.
Olyan kisebb fejlesztések is vannak már itt, hogy a családi beállításokban már a gyerekeknek is lehet engedélyezni a Home alkalmazás elérését, ebből pedig tudják majd kezelni a HomePod hangszórókat. Lehet majd NFC-vel használni a különböző beléptető rendszereket így akár otthon vagy egy szálláson. Az értesítések kevésbé lesznek zavarók, ezeknek a területén is csiszolt az Apple.
A watchOS 9 operációs rendszer előre láthatólag szeptemberben lesz elérhető mindenki számára. Valószínűleg új eszköz is bemutatásra kerül majd a frissítéssel együtt. Egyes információk szerint akár három új okosóra is befuthat még ebben az évben.



































