ÚJ SEBESSÉGI CSÚCS SZÜLETETT 5G HÁLÓZATON

A Nokia, az Elisa és a Qualcomm közösen hozta össze a rekordot a mmWave tartományt kihasználva, kereskedelmi hálózaton.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. nov. 20. 16:18
Új sebességi csúcs született 5G hálózaton

A Huawei háttérbe szorulásával a Nokia nagyot nyert, hiszen a jelek szerint az 5G hálózati technológiáit egyre több partner választja. És most a finnek megmutatták, hogy miért érdemes az általa biztosított fejlesztéseket alkalmazni, elképesztő sávszélességet tudott elérni valós környezetben.

Az 5G már globálisan elrajtolt, napról napra egyre több országban van jelen és jobb a lefedettsége. A fejlesztők pedig azon vannak, hogy minél többet tudjanak kisajtolni az új generációs hálózatból. És ennek eredményeként számolhatunk most be arról, hogy a Nokia az Elisa szolgáltatóval együtt – akinek az 5G RAN megoldásokat teljes egészében biztosíthatja – rekord sebességet ért el, 8 Gbps-os sávszélességet hozott ki az 5G hálózatból.

Az elsőszámú finn szolgáltató számára a Nokia az AirScale 5G RAN portfólióját biztosítja a hálózatfejlesztéshez. Ezekkel az eszközökkel tudták elérni a szakemberek a kiemelkedően nagy tempót, miközben rendkívül alacsony késleltetésről is gondoskodtak. Kereskedelmi használatra tervezett hálózaton sikerült a csúcstempót elérni, és mivel egyetlen készülék fogadóként ilyen sebességet nem is tudna már kezelni, kettő eszköz irányába szolgáltatott egyidejűleg a rekordot felállító csapat.

A tesztre használt szerkezet mmWave frekvenciatámogatással rendelkezett, és a Qualcomm által tervezett hálózati modemet foglalta magában. A Nokia AirScale egységek 26 GHz-es frekvenciatartományban szolgáltatva gondoskodtak a 8 Gbps-os sávszélesség eléréséről. A szolgáltató a következő év elején teszi elérhetővé a mmWave hálózatát a fogyasztók számára.

Galéria megnyitása

Azt is megtudhattuk, hogy nem boltban elérhető okostelefonokat vetettek be a mérnökök az eredmény elérésnél, hanem a Qualcomm által direkt ilyen célokra készített eszközt. A Snapdragon X55 modem volt a masinákban a második generációs Qualcomm QTM525 mmWave antennamodullal. És egyenlően oszlott el a hálózati sebesség, minkét készülék 4 Gbps-os sebességgel „szörfölt” a hálózaton.

Hogy mikor szükséges ilyen tempó? Nos, lényegében az átlagos felhasználóknak soha. De azért a hivatalos magyarázat nyilván nem ez volt. A szolgáltató arról beszélt, hogy a nagy tempót biztosító 5G hálózatokon a mmWave bevetése mellett ultra nagy felbontású videókat lehet letölteni, kiterjesztett és virtuális valóságot lehet használni távolról, az online játékokat pedig magasabb szinten lehet űzni az alacsony késleltetés révén. Az 5G ilyenformán már abszolút ütőképes alternatíva lehet a lakásokban az optikai hálózatok helyett.

„Egy fontos fejlemény ez a mostani, és újabb lépés azon erőfeszítéseinkben, hogy a lehető leggyorsabb sebességet, valamint a legjobb 5G élményt biztosítsuk az ügyfeleink számára. Az Elisa Finnországban elsőként, de globálisan is az elsők között telepített 5G-t. A 8 Gbps elérése természetes lépés az 5G fejlesztésünkben, szeretnénk felfedezni az 5G kínálta lehetőségeket, miközben tovább javítjuk a technológiát ügyfeleink érdekében.” – jelentette ki a hír kapcsán Sami Komulainen, az Elisa alelnöke és termékfelelőse.

Galéria megnyitása

A mostani eredmény még nem számít abszolút rekordnak egyébként, de már nagyon közel van ahhoz a tempóhoz, amit a Samsung korábban kontrollált körülmények között, fejlesztői központban tudott elérni. A dél-koreai alakulat még áprilisban állította fel azt a csúcsot, ami azóta sem került megdöntésre. Főleg a saját fejlesztéseit használva hozott össze a cég 8,5 Gbps-os sebességet, szóval 0,5 Gbps-ra járt a Qualcomm-Elisa-Nokia trió ettől.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Whysper
Whysper
2020. nov. 20. 21:25
#1

Az a komoly.  Kár,hogy  50 méter T home net kábelt 1 éve próbálunk beköttetni. 8) Ezek az értékek szépek csak itt még az 1% sincsen mindenhol.

Vissza az oldal tetejére