A kínai Leyou Technologies (a Digital Extremes és a Splash Damage tulajdonosa) egyik leányvállalata, a Los Angeles-i Athlon Games bejelentette, hogy partneri kapcsolatot alakítottak ki a Middle-earth Enterprises-szal, a Tolkien jogait kezelő céggel.

Ennek eredménye egy teljesen új, free-to-play MMORPG lesz a Gyűrűk ura világában. Magáról a játékról egyelőre szinte semmit nem tudni, csak az biztos, hogy a Gyűrűk ura-trilógia eseményei előtt játszódik, és hogy PC-re és konzolokra érkezik valamikor.

Ezen kívül az Athlon Games azt is elárulta, hogy "korábban soha nem látott tájakat, embereket és lényeket ismerhetünk meg", és hogy mindenképp egy AAA-kategóriás anyagra kell számítani. Azt viszont nem tudni, hogy pontosan ki készíti a játékot, mert az Athlon Games is csak egy közreműködő lesz a projektben.

A Leyou Technologies közleményben azt mondja, azért döntöttek emellett a játék mellett, mert mostanában újra növekvő érdeklődést látnak a Gyűrűk ura körül. Ezzel valószínűleg az Amazon által 1 milliárd dollárból készített tévésorozatra is gondolhatnak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez milyen hatással lesz a már 2007 óta létező, és azóta is szépen-lassan bővülő, fejlődő, és egyébként szintén ingyenes Lord of the Rings Online-ra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2018. szept. 7. 7:45
#3

Nem ismerem ezt az oldalt,de ha hihetőek a grafikonok akkor annyira nem áll rosszul ez a játék...sőt.
https://mmo-population.com/r/lotro/

FELULET
FELULET
2018. szept. 7. 8:16

Jah a wowra meg 250k-t írt egy ponton deadgame XDDD

Ez nem a játékosok számát írja, hanem az autisták havenjén (a.k.a reddit) aktív embereket az adott kategóriában...

Levy_Szh
Levy_Szh
2018. szept. 6. 8:21
#2

pffsss ... HAHAHAAahahaaaaaaa

Egyszer kipróbáltam .. jó kuv régen xD
Kocka grafika, a karakterlap tele átláthatatlan számok tengerével
De ami főleg kiverte a biztosítékot az az üres pálya , Falu környéke okés a küldi hely kb kidolgozva a többi meg .. fa fa még egy fa jé nem ez a fa mellet mentem el az előbb is ?
Tudom hogy rég volt de még az akkori szinthez képest is gyenge volt a kidolgozottsága ... akkori WoW low grafikáva is 2x szebb volt.

Levy_Szh
Levy_Szh
2018. szept. 6. 8:22

LotRO

FELULET
FELULET
2018. szept. 5. 15:39
#1

"Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez milyen hatással lesz a már 2007 óta létező, és azóta is szépen-lassan bővülő, fejlődő, és egyébként szintén ingyenes Lord of the Rings Online-ra."

Aligha hiszem, hogy egy "hulladék" kategóriájú grafikával rendelkező game sokat fog nyomni mellette, főleg azzal a pár százas playerbázisával, akik játszanak vele :D

FELULET
FELULET
2018. szept. 6. 8:19

Jah.. a nagy "action" combat....
mintha a "wowverő" játékok 90%-a is ezzel próbálkozott volna, azt közbe láthatod hol vannak... egyik halottba mint a másik LMAO, nagy részük már f2p de még így sincs kombináltan akkora playerbázisuk, mint amit megakartak verni :D

Vissza az oldal tetejére